Irán képtelen megbirkózni a vírussal, de Washingtont és a cionistákat vádolja
Az iráni zsidó közösség két tagja is belehalt a koronavírus-fertőzésbe. A teheráni rezsim korábban a cionistákat vádolta a járvány kitörése miatt, miközben épp az iráni védekezés és tájékoztatás minőségét éri sok kritika.
Irán a Kínából kiindult járványtól leginkább sújtott országok egyike. Jelenleg a hivatalosan közölt adatok szerint több mint 11 ezer ember fertőződött meg a koronavírussal. Közülük 514-en meghaltak, 3529-en pedig már meggyógyultak. A teheráni vezetés először megpróbálta bagatellizálni a vírus veszélyét, és sok kritikus szerint máig nem ad pontos tájékoztatást a lakosság fertőzöttségének mértékéről és a halálesetekről.
Heteknek kellett eltelni, mire jelentős lépésre szánta el magát a rezsim. Péntek délutáni hír, hogy Iránban a biztonsági erők 24 órán belül kiürítik a városi utcákat a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
„A törvények betartására és a biztonságra ügyelő bizottságaink a belügyminisztériummal és a tartományi kormányzatokkal együtt ki fogják üríteni az üzleteket, az utcákat és az utakat. (…) Mindezt a következő 24 órában” – mondta a hadsereg vezérkari főnöke, Mohamed Bageri dandártáborok a járványról tartott megbeszélésen.
A bejelentést tudatta az iráni köztévé is. Iránban egyébként több kormánytag és vezető betegedett meg, Ali Hamenei ajatollah egyik vezető tanácsadója pedig belehalt a fertőzésbe.
Közben olyan műhold-felvételek és videók kerültek elő, amelyen tömegsírok építése látszik. Ez szakértők szerint arra utaló jel, hogy Iránban jelentősen nagyobb lehet a koronavírus áldozatainak száma, mint amiről a helyi hatóságok hírt adnak.
Amir Afkhami, a George Washington Egyetem tanára, aki már írt könyvet az iráni kolerajárványról is, azt mondta a The Guardian cikke szerint, hogy a tömegsírokról érkező hírek csak megerősítik a gyanút, hogy valójában jóval több halálos áldozata lehet a járványnak Iránban, mint amennyit Teherán hivatalosan közöl.
Ali Hamenei ajatollah több héttel a járvány kitörése után, most csütörtökön utasította a hadsereget, hogy hozzon létre egészségügyi főparancsnokságot. A Mohammad Bakeri iráni vezérkari főnöknek címzett utasítás szerint a hadsereg erőfeszítéseit egy „egészségügyi és orvosi főparancsnokság” keretében kell megszervezni és összehangolni a kormányzattal, különösen az közegészségügyi minisztériummal.
A Tasznim hírügynökség értesülése szerint Ali Akbar Velajati, az ajatollah újabb főtanácsadója is megbetegedett.
Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter közben az Egyesült Államokat támadta, azt követelve, hogy Washington oldja fel az Iránnal szemben elrendelt amerikai szankciókat, amelyek szerinte gyakorlatilag ellehetetlenítették a fertőzöttek azonosítását és kezelését szolgáló gyógyszerek és egészségügyi felszerelések behozatalát is.
Emberiesség elleni bűncselekménnyel felérő tettnek nevezte, hogy az Egyesült Államok büntetőintézkedései gátolják az importot. Úgy fogalmazott, hogy Washington nemcsak lelkiismeretlenül fokozta maximális nyomásgyakorlási kampányát Teheránnal szemben
„éppen amikor a fertőzés terjedni kezdett, megölve legkiszolgáltatottabb állampolgárainkat, de ezen felül még arcátlanul próbál kioktatni minket a koronavírus feltartóztatásáról is, miközben saját maga nyilvánvalóan nem képes gátat szabni rohamos terjedésének”.
Néhány hete Irán arról beszélt, hogy a cionisták állnak a koronavírus-járvány mögött.
„Cionista elemek kifejlesztettek egy halálosabb fajta koronavírust Irán ellen” – ez hangzott el az iráni, angol nyelvű propagandaadóban, a Press TV-ben március 5-én. A riport egy külföldi akadémikusra hivatkozott. Az iráni propaganda jellemzően ezzel a módszerrel próbálja hitelessé tenni közléseit, „külföldi szakértők” szájába adva saját nézeteit – írja a The Jerusalem Post.
forrás: neokohn