Három zsidó politikus tér vissza az angol Munkáspártba

A Labour politikusai korábban azért hagyták el a pártot, mert annak vezetője, Jeremy Corbyn antiszemita és Izrael-ellenes nézeteket hangoztatott. A párt új vezetője, Keir Starmer azonban elítélte elődje nyilatkozatait – számol be a Jewish Telegraphic Agency.

David Triesman és Leslie Turnberg 2019-ben hagyták el a Munkáspártot, Parry Mitchell 2016-ban, Corbyn akkori pártelnök nézetei miatt.

„A Munkáspárt korábban semmit nem tett az antiszemitizmus ellen” – mondta Triesman a Chronicle című angol lapnak, „fontos határozott és gyakorlati lépéseket látnunk, ezt most Starmer vezetése alatt tapasztalhatjuk.”

A három képviselő az angol parlament felsőházában függetlenként szolgált, miután elhagyták a Munkáspárt padsorait.

Starmer, miután idén áprilisban átvette Corbyntől a párt vezetését, komoly lépéseket ígért az elődje által hangoztatott nézetek kigyomlálása érdekében, pénteken a legbefolyásosabb angliai zsidó szervezet, a Board of Deputies of British Jews tagjaival találkozott.

A megbeszélést követően a Munkáspárt új vezetője elmondta: „időbe telik majd a Munkáspárt és a zsidó közösség kapcsolatának újraépítése, elkezdtük lemosni az antiszemitizmus miatti foltokat pártunkról.”

Ugyanakkor, mint arról beszámoltunk, a brit zsidó vezetők nem számítanak nagy változásra a párt Izrael-politikáját illetően.

 

forrás: neokohn