„Halál a zsidókra” – írták horvátul a zentai nagyzsinagóga helyén emelt emléktáblára

Bejelentés érkezett a Tett és Védelem Alapítványhoz, miszerint antiszemita feliratot és horogkereszteket firkáltak a zentai nagyzsinagóga helyén emelt emléktáblára, amelyre horvátul azt írták: „Halál a zsidókra”.

A zentai neológ nagyzsinagógát 1957-ben bontották le, miután a második világháborút követően a Zentára visszatérő zsidó lakosság kivándorlása miatt a helyi zsidó hitközség az 1950-es években – hívek hiányában – eladta a városnak az épületet és a szefárd (ortodox) kis-zsinagógát is. A nagyzsinagógát a község lebontatta, a szefárd zsinagógát pedig testnevelési teremmé alakította át.”

A Táncsics Mihály utca eleji egészségház előtt 2001 óta egy hatágú csillagot formázó emlékmű őrzi az emlékét az egykori zsinagógának, mely ezen a helyen állt 1873-tól 1957-ig. Az emlékmű egy háromnyelvű – héber, magyar és szerb – felirat olvasható.

„Itt állt az egykori Nagyzsinagóga. Épült 1873-ban, lebontották 1957-ben.”

A zentai kis zsinagógát a magyar kormány támogatásával újították fel 2023-ban.