Erdő Péter: Éber figyelemmel, időben vegyük észre a gyűlöletkeltés, a pusztító eszmék jelentkezését

Kép: szombat.org

Erdő Péter, kép: szombat.org

Meg kell találni az alkotó együttélés útját, hogy mindenki lehetőséget kapjon tehetsége kibontakoztatására és megbecsült tagja legyen a társadalomnak – jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a roma holokauszt áldozataiért és a magyarországi cigányságért bemutatott szentmisén kedden a budapesti Szent István-bazilikában.

Beszédében a katolikus főpásztor kiemelte: imádkozni kell azért, hogy mindig tisztelettel és szeretettel tudjunk tekinteni egymásra, azért is, hogy “éber figyelemmel, időben észrevegyük a gyűlöletkeltés vagy a pusztító eszmék jelentkezését”, valamint azért is, hogy “minden nehézségre, szociális, kulturális, történelmi gondokra meg tudjuk adni az emberség és a szeretet válaszát”.

Erdő Péter úgy fogalmazott: amikor a roma holokauszt áldozataira emlékezünk, nem elégedhetünk meg azzal, hogy csak a múltba tekintsünk. Rámutatott: éppen néhány órával ezelőtt vált hivatalosan is világossá, hogy mi történt tulajdonképpen az elmúlt években azoknak a tragikus eseményeknek a során, amelyek romagyilkosságok néven vonultak be az ország köztudatába. “Imádkozunk az áldozatokért és imádkozunk Magyarország egész népéért” – tette hozzá.

Az Urunk színeváltozásának katolikus ünnepéhez kapcsolódva megjegyezte: “az ember méltósága és az ember hivatása az, amiről ma hitünk fényében, Jézus Krisztus személyének fényében különösen is hitet kell tennünk”. Hozzáfűzte: “voltak, újra és újra voltak az emberiség történetében szörnyű időszakok, amikor nem láttuk meg vagy nem tiszteltük egymásban az Isten képét. Olyan idők, amikor emberek tömegeit pusztították el nyelvük, vallásuk, származásuk vagy nemzetiségük miatt. Embereket, akiknek közös és egyenlő a méltósága. Embereket, akiket maga Isten hív, hogy barátai legyenek, hogy személyes szeretetéből örök boldogságban éljenek”.

A bíboros emlékeztetett arra, hogy néhány éve a Rajkó zenekar koncertezett az esztergomi bazilikában, s ekkor megtelt a templom határon inneni és határon túli hívőkkel. Koncert után többen bementek a sekrestyébe megköszönni a hangversenyt és a szentmisét, és volt, aki azt mondta: “ünnep volt ez a mai nap. Örült a magyar szívem, hogy végre együtt lehetünk!” – idézte fel a korábban történteket.

Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete beszédében felidézte: zsidó és roma emberek egyaránt célpontjai voltak a nácizmusnak, melynek uralma során milliókat gyilkoltak meg. Hangsúlyozta, évről évre emlékezni kell a holokauszt tragédiájára, hogy akik eddig nem hallottak róla, azok is megtudják, mi történt azokban az időkben. Kitért a romagyilkosságokat tárgyaló bíróság keddi ítéletére is, melynek során “az igazság kétségkívül győzött”.

Szólt az oktatás szerepéről az antiszemita és romaellenes beszédek megelőzésében, illetve arról, hogy a kormányoknak mindig ébereknek kell lenniük a gyűlöletbeszéd elterjedésének megakadályozásában.

Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke, fideszes országgyűlési képviselő kiemelte, nem azért kell emlékezni a roma holokausztra, hogy újra feltépjék a sebeket, hanem azért, hogy ilyen tragédia soha többé ne történhessen meg. Utalt arra is, hogy a mai napig nem tisztázott, pontosan hány roma embert gyilkoltak meg a vészkorszak idején.

forrás: szombat.org