Előítéletesség a mai magyar társadalomban

Napjainkban általában véve erős az idegenellenesség, az antiszemita előítéletesség pedig az elmúlt évben minimálisan ugyan, de tovább nőtt Magyarországon. Érdekes eredményekkel szolgált a Tett és Védelem Alapítvány megbízásából készült felmérés az antiszemitizmusról. A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet 2016 novemberében átfogó felmérést végzett, melynek keretében 1200 főt kérdezett meg a zsidósághoz és a holokauszthoz való viszonyáról. A zsidósággal kapcsolatos vélemények és képzetek mellett vizsgálták az antiszemita előítéletek gyakoriságát és erősségét is.

Előítéletesség a mai magyar társadalomban

• A Jobbik szavazók 57%-a nyitott az antiszemita gondolatokra
• A középkorú, alacsonyabb jövedelmű férfiak körében a legmagasabb az antiszemitizmus
• A holokauszt tagadására-relativizálására való fogékonyság drasztikusan növekszik
• A magyar társadalom ötödére jellemző az erőteljes zsidóellenes beállítódás

A zsidóellenesség 2010-ben erősödött meg számottevően, azóta csak szerény mértékű elmozdulások történtek. 2015-ről 2016-ra valamelyest nőtt az antiszemita állításokkal egyetértők aránya, valamint 2010 óta 21-26 százalék között ingadozik a zsidókkal szembeni érzelmi előítéletesség. Habár a zsidók elutasítása más etnikumokhoz képest nem volt magas fokú, európai összehasonlításban a magyarok még mindig kevésbé elfogadóak. A nemzetközi összehasonlító adatok azt mutatják, hogy az antiszemitizmus szintje hazánkban magasabb, mint számos Nyugat-Európai országba. Abban ugyanakkor jóval kedvezőbb a hazai zsidóság helyzete, mint a nyugatiaké, hogy kevésbé kell fizikai attrocitásoktól tartania. A magyarok listáját egyébként a cigányoknál is nagyobb ellenszenvvel szemlélt migránsok „vezetik”.

(A videó után a cikk folytatódik!)

A megkérdezettek a „zsidó” szóról jellemzően három dologra asszociáltak: leggyakrabban vallásra, népre, országra, sokan a holokausztra és az üldöztetésre, és szintén gyakori volt a pénz, befolyás, hatalom típusú említés. Nehéz megállapítani, hogy ez utóbbi képzettársítás elismerésből vagy féltékenységből fakad, mindenesetre az irigység is sok esetben táptalaja az antiszemitizmusnak. Ugyanakkor a kifejezetten negatív említések, lealacsonyító jelzők („kapzsi”, „hataloméhes”, „másokat semmibe vevő”) csak minden tizedik válaszadónál jöttek elő, nagyjából ugyanennyi volt a kifejezetten pozitív minősítések aránya is („tanult”, „összetartó”, „okos”). Hasonlóak voltak az arányok akkor, amikor Izraelről és a jellegzetes zsidó tulajdonságokról kérdeztük az embereket: a többség semleges asszociációt társított ezekhez.

Az évek óta ismétlődő kérdésekre adott válaszokból kiolvasható tendenciák alapján kijelenthető, hogy kis mértékben, de mégis észrevehetően nőtt a kognitív antiszemitizmus Magyarországon. A kutatásból kiderült, hogy a nem antiszemiták aránya fokozatosan csökkent, míg az erősen antiszemitának bizonyuló válaszadóké évről évre nőtt. A társadalom mintegy harmadára jellemző valamilyen fokú antiszemitizmus, ötödére pedig az erőteljes zsidóellenes beállítódás. Sőt, a lakosság harmada, negyede szerint a zsidók „túlzott”, „veszélyes” befolyással rendelkeznek. A legijesztőbb adatok talán azok, melyek szerint még a zsidók kivándorlásának követelésétől sem riadt vissza a válaszadók 18 százaléka, továbbá minden negyedik válaszadó még a numerus clausus szellemét idéző állításra is rábólintott.

A korábbi eredményekkel összhangban a férfiak valamivel fogékonyabbak az antiszemitizmusra, mint a nők. Életkor szerinti bontásban az tapasztalható, hogy a középkorúak (30-59) valamivel nagyobb mértékben bizonyultak zsidóellenesnek, mint a legfiatalabbak (18-29) és a legidősebbek (60 felettiek).  Ugyanakkor új fejlemény, hogy a jövedelmi csoportok szerint is jelentős különbség mutatható ki az antiszemiták arányát tekintve: a gazdagok zsidóellenessége csökkent, a szegényeké viszont nőtt valamelyest.

A holokauszttal kapcsolatban érdekes adatok továbbá, hogy a vészkorszak emlékezete mélyen megosztja a magyar társadalmat: a megkérdezettek mintegy fele szerint napirenden kellene tartani a kérdést, a másik fele szerint teljesen el kellene hagyni azt. Ezekben az ügyekben időbeli elmozdulás nem volt kimutatható, ám a nyílt holokauszt-tagadó kijelentések támogatottsága nőtt. Noha a választóközönség nagy többsége elhatárolódik a holokauszt tagadását vagy relativizálását kifejező gondolattól, a válaszadók nem elhanyagolható része fogékony rá: a teljes tagadásra 11, a részlegesre és a relativizálásra 18-24 százalék. Ráadásul ez a hányad egyre nagyobb lett az utóbbi években.

A felmérés különös figyelemmel fordul a pártpreferencia kérdése felé, hiszen az a többi tényezőnél szorosabb kapcsolatban van az antiszemitizmussal. Megállapították, hogy a kormánypárti közönség zsidókhoz való viszonya átlagosnak számít, a baloldali pártok – különösen a kispártok– hívei között viszont az átlagosnál jóval ritkább az antiszemitizmus, illetve az antiszemiták a teljes népességhez viszonyítva átlagosan közelebb esnek a jobboldali és a radikális pólushoz. 2016-ban sem volt meglepő fejlemény, hogy a Jobbik szavazóinak 46 százaléka az erősen zsidóellenes, további 11 százaléka pedig a mérsékelten antiszemita csoportba került: az elemzésbe bevont összes változó közül ez bizonyult a legmagasabb aránynak.

Az elmúlt évek változásait, a magyarországi helyzet feltérképezését tűzte ki céljául a Tett és Védelem Alapítvány által megrendezésre kerülő konferencia, melyen neves előadók kerekasztal-beszélgetéséből kaphattunk tájékoztatást. A résztvevők egyben megoldási javaslatokat kívántak tenni a békés együttélés lehetőségének megvalósítására.  Az eseményen elsőként Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója előadásában bemutatta a kutatást.  Ezt követően a meghívott vendégek bevonásával kerekasztal-beszélgetésre került sor.  A beszélgetést Lakner Zoltán, a 168 Óra főszerkesztő-helyettese vezette, a találkozón felszólalt Hunyadi Bulcsú, a Political Capital vezető elemzője, Bodnár Dániel, a Tett és Védelem Alapítvány kuratóriumi elnöke, és Róna Dániel politológus, a Medián kutatója is.

Bodnár Dániel, a Tett és Védelem Alapítvány kuratóriumi elnöke hangsúlyozta a magyarországi helyzet épp azért különleges, mert a Magyarországon tapasztalható antiszemitizmus Európában szokatlan, régi típusú zsidóellenesség, mely ősi toposzokból merít erőt. Magyarországon a társadalmi többségtől életformaszinten elkülönülő zsidó közösség lélekszáma elenyésző, tehát a közösség külsőségeiben nehezen identifikálható. Mégis történelmi toposzok alapján összeesküvés-elméletek, előítéleteken nyugvó nézetek élnek az emberek egy jelentős részében a zsidósággal szemben. Ugyan fizikai fenyegetettség nincs jelen, viszont a kutatás szerint továbbra is nőtt a kognitív antiszemiták aránya. A holokauszt tagadására-relativizálására való fogékonyság drasztikusan növekszik az elmúlt 10 évben. Az egyik oka ennek az a beszédmód lehet, mellyel a holokauszt emlékezetéhez viszonyulunk. Az a fajta sérelmi alapozottságú diskurzus, mely a többségi társdalom és a zsidó közösségek között kialakult, a témával kapcsolatban akár egyfajta telítettséget is kiválthat. Ezt a helyzetet a mennyiségről a minőségre való váltással lehet talán feloldani. Ami a legfontosabb, az a holokausztról való beszéd kapcsán egy lényegesen személyesebb hang megtalálása. Ennek a hangnak a megtalálásában pedig a zsidó közösségnek központi feladata van.

Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója a kerekasztal-beszélgetésen elmondta, ez a mai konferencia egy hosszabb kutatássorozat legfrissebb állomása. Az évenként elvégzett felmérés kérdéseinek zöme hosszú távon változatlan, de mindig kiegészítjük, adaptáljuk az aktuális helyzethez. A magyar társadalom viszonya az etnikai és életmód-kisebbségekhez stabilnak mondható, és az antiszemitizmus sem erősödött. Látványos viszont, hogy az elmúlt két évben, amikor a „migránsokra” is rákérdeztünk, kiderült, hogy napjainkban ez a leginkább elutasított csoport. Egy másik aggasztó jelenség a növekvő mértékű holokauszt-tagadás, illetve -relativizálás, amelyben nyilván a történelemoktatásnak is nagy felelőssége van. Természetesen a pártok, a politikai szereplők szerepe is elvitathatatlan, minden kétértelműség, szavazatszerzési célú gyűlöletbeszéd beláthatatlan veszélyekkel jár. Hann a történelmi önismeret erősítésében fontos szerepet szánna a művészetpedagógiának, az olyan filmek együttes élményt jelentő középiskolai bemutatásának és megvitatásának, mint a Saul fia vagy az 1945.