Elegük lett a lakóknak a gyűlöletkeltő feliratokból
Sashegyi lakók jelezték a Tett és Védelem Alapítvány felé, hogy a Hegyalja út és a Meredek utca környékén gyalázkodó feliratokkal festették tele az utcanév táblákat. Ez már nem az első eset,hasonlóan ízléstelen szövegektől már több alkalommal is megtisztították a helybeliek az utcatáblákat, de azokat rendre gyalázkodó üzenettel rondítják el. A környékbeliek a TEV segítségét kérték a helyzet megnyugtató és végleges rendezésre.
A Tett és Védelem Alapítvány az ilyen bejelentések esetén mindig felveszi a kapcsolatot a területért felelős önkormányzat megfelelő szervével vagy a közútkezelő társaság illetékeseivel annak érdekében, hogy ezek a gyalázkodó, mocskolódó feliratok mielőbb eltűnjenek a közterületekről. Tekintettel arra, hogy ezen ügyek átfutása még mindig sok időt vesz igénybe, alapítványunk saját kézbe vette az ügyet.
A helyszínen 10 percnyi munkával, némi hígító segítségével teljesen eltüntettük a feliratokat az utcatáblákra rakódott többéves szennyeződéssel egyetemben.
Az eset kapcsán ismét azt tapasztaltuk, hogy a helyi lakosok mily nagy számban tettek bejelentést és emelték fel szavukat a gyűlöletkeltés, a közterületet ellepő mentális környezetszennyezés ellen. Az ismétlődő mocskolódó és ízléstelen feliratok megjelenésének elkerülése érdekében az útvonalon biztosítottuk a helyszíni megfigyelést az elkövető azonosításának lehetőségével.
A belvárosból is érkezett hozzánk lakossági bejelentés, mely szerint a 15-ös busz Nádor utcai megállójában gyűlöletkeltő felirat jelent meg. A buszmegállóban található világító rektámtáblára „GÁZKAMRÁBA SOROS GYÖRGYÖT ÉS MIGRÁNS MOHAMEDET” szöveget írtak. A bejelentéseket követő napon a helyszínre érve azt tapasztaltuk, hogy a feliratot már eltüntették, azt valaki gondos munkával letakarította.
A közéletben megjelenő gyűlöletbeszéd ellen a felvilágosítás és tájékoztatás mellett az oktatás terén vállalt közös felelősségen túl némi tisztítószerrel megtámogatott tenniakarás is nagyon hatásos tud lenni.