Náci indulót énekelt a rasszista botrányba keveredett MSZP-s önkormányzati képviselő

Náci indulót énekelt a rasszista botrányba keveredett Tóth Márton, Gellérthegy, Szentimreváros és Kelenföld MSZP-s önkormányzati képviselője – írja a Magyar Nemzet. 

A lap szerint újabb, még a korábbiaknál is kínosabb epizódra derült fény a rasszista botrányba keveredett újbudai szocialista képviselőről, aki egy alkalommal náci indulót énekelt, az esetről felvétel is készült.… Bővebben

Emberi jogi szakértő: „Guterres és Turk kezéhez tapad Kfir és Ariel vére”

Anne Bayefsky, a Touro Institute on Human Rights and the Holocaust igazgatója és a Human Rights Voices szervezet elnöke az Arutz Sheva-nak nyilatkozva, hogy az ENSZ vezetői „zsidó csecsemőket tettek alku tárgyává”.

Az egyetemi tanár szerint Antonio Guterres ENSZ-főtitkárnak és Volker Turknak, az ENSZ emberi jogi főbiztosának nyilatkozatai a Bibas család elrablása, megkínzása, meggyilkolása és végleges hazaszállításának szörnyűségei után

„az erkölcsi aljasság egyik legundorítóbb megnyilvánulásai az ENSZ történetében.”… Bővebben

Izrael megtagadta a belépést Rima Hassan francia EP-képviselőtől

Repülőgépe landolása előtt közölte Izrael Rima Hassan francia európai parlamenti képviselővel, hogy nem engedélyezik a belépését a zsidó államba. A döntést Mose Árbel belügyminiszter hozta meg, a diaszpóraügyi minisztérium ajánlására.

Az ismert Izrael-ellenes politikus a szíriai Neirab palesztin menekülttáborban született, és az Európai Unió küldöttségének tagjaként érkezett volna Izraelbe.… Bővebben

Zsidókat ölt volna a szír férfi, aki megkéselt egy spanyol turistát a berlini holokauszt-emlékműnél

Antiszemita motiváció vezérelte azt a szír menekültet, aki pénteken rátámad egy spanyol turistára a berlini holokauszt-emlékműnél – közölte a német államügyészség. 

A német rendőrség és az ügyészség szerint a 19 éves férfi hetek óta készült arra, hogy „zsidókat öljön”, a tett elkövetésének helyét is ez alapján választotta ki.… Bővebben

Megtorlást ígér Benjamin Netanjahu

„A mai nap a leírhatatlan fájdalom napja. Nem nyugszom, amíg a túszainkat kivégző barbárokat nem állítják bíróság elé”

mondta pénteken Benjamin Netanjahu azt követően, hogy a 4 éves Ariel Bibas és az 1 éves Kfir Bibas holttestének azonosítása után kiderült, a kisgyermekeket már 2023 novemberében csupasz kézzel megfojtották, míg az édesanyjuk holtteste helyett egy ismeretlen nő tetemét adták át.… Bővebben

Variációk a népirtásra

Az Indexen reagált Pelle János történész, publicista Karsai László történész álláspontjára, aki úgy fogalmazott januárban, hogy az Izraelt sújtó 2023 október 7-i támadást követő, a gázai övezet ellen irányuló válaszcsapás népirtás volt. 

Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük az Indexen megjelent írást. Bővebben

Átadta a halálkultuszt éltető Hamász a meggyilkolt izraeli túszok holttesteit

A Hamász palesztin terrorszervezet átadta négy izraeli túsz földi maradványait a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a gázai övezetben csütörtök reggel.

A Gázai övezet déli részén, Hán-Júniszban felállított bizarr, kegyeletsértő emelvényen a Hamász maszkos terroristái abszurd ceremónia keretében, „átruházási dokumentumok” aláírása után adták át a koporsókat a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek, akik az izraeli hadsereg képviselőihez szállítják azokat.

Bővebben

Nyugodt körülmények között él a magyarországi zsidóság – A zsidó közösség tagjait kérdezte a Blikk

Jichák Hercog izraeli elnök budapesti látogatása után a Blikk arra volt kíváncsi, hogy érzik magukat Magyarországon a zsidó emberek. 

A Blikknek nyilatkozók egyöntetűen aláhúzták, hogy Magyarországon semmilyen fenyegetést nem tapasztalnak, nyugodt körülmények között élnek.

Magyarországon a zsidó kultúra hagyományait békében őrizhetjük.… Bővebben

Izraeli katonák személyes adataival éltek vissza Amszterdamban

Két Gázát megjárt izraeli katona menekülni kényszerült Amszterdamból, miután online doxxolták őket.

A két izraeli katona éppen Amszterdamban nyaralt, amikor az Israel Genocide Tracker nevű oldal közzétette az adataikat és a fotóikat, azt állítva, hogy „népirtást követtek el Gázában” – írja a Neokohn a The Jerusalem Post információi alapján.… Bővebben

Magyarországra látogatott Jichák Hercog, Izrael Állam elnöke

Sulyok Tamás köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélést kedden a Budapestre látogató izraeli államfő. 

Izrael továbbra is számíthat Magyarország támogatására a nemzetközi színtéren, az európai uniós fórumokon pedig az együttműködésre fókuszáló álláspontot képvisel Magyarország – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök, miután megbeszélést folytatott Jichák Hercog izraeli államfővel a Sándor-palotában.… Bővebben