Brutálisan bántalmaztak egy zsidó férfit Párizsban
A múlt hónapban zsidószármazása miatt brutálisan megvertek egy tanárt Párizsban. Az az ilyen típusú támadás egyáltalán nem egyedi Franciaországban, több hasonló eset is történt az elmúlt hónapokban.
Egy 59 éves, zsidószármazású tanárt vertek meg Párizsban a múlt hónapban – számolt be a „The Algemeiner”, amerikai hírportál. A bántalmazott férfi teljes nevét nem hozta nyilvánosságra, csak annyit árult el, hogy Davidnek hívják. A férfi elmondása szerint három észak-afrikai férfi kötött bele március 20-án, amikor egy párizsi kóser étteremből a metró felé tartott. „Először sértegettek, azt mondták, ’mocskos zsidó, ’halál a zsidókra’, aztán elkezdtek verni”. Végül egy horogkeresztet rajzoltak a csupasz mellkasára. Amikor már a járókelők is odasereglettek, a három férfi elmenekült.
A támadókat eddig még nem találták meg a francia hatóságok. David és a rendőrség szerint is a támadás előre megtervezett lehetett. A kiválasztott területen nem voltak muszlim kisebbségiek, a zsidónegyed „szívében” történt. „A támadok egy olyan utcarészt választottak, ahol nincsen kamera” – tette hozzá David.
Az eset nem egyedi, antiszemita támadások rendszeresen történnek Franciaországban. Márciusban például egy fiatal zsidó nőt bántalmaztak egy mosodában. Szintén márciusban egy izraeli férfit támadtak meg egy zsinagóga előtt. Egy francia, zsidószármazású férfit pedig két hete vertek meg a metrón.