Biztonságosabb zsidónak lenni az Emírségekben mint Európában?
Nagy optimizmussal fogadták a múltheti történelmi kiegyezést az arab ország zsidó lakosai, akik szerint sok Európából érkezett hittestvérük nagyobb biztonságban érzi magát az Emírségekben, mint az öreg kontinensen.
A dubai zsidó közösség vezetője szerint legalább is mindenképpen ez a helyzet. Az ügyvédként dolgozó Ross Kriel szavait az Israel Hayom idézte.
„Egy héttel ezelőtt azokról a dolgokról, amelyek azóta megtörténtek, korábban mindössze csak álmodni tudtunk. Például arról, hogy egy helyi lapban egymás mellett szerepeljen egy emírségi és egy izraeli zászló”
— fogalmazott Kriel, aki egyben az Egyesült Arab Emírségek legrégebbi zsidó közösségének is a vezetője. Az 55 éves férfi kellemes meghökkenéssel követi azt, hogy milyen gyorsan fejlődnek a zsidó és az arab állam közötti állapotok.