Oktatás

Bíróság: Nem erőszak megütni a rabbit
A Tett és Védelem Alapítvány megdöbbenését fejezi ki a…

A bíróság szerint nem követett el közösség tagja elleni erőszakot a férfi, aki erőszakkal leverte a kipát egy rabbi fejéről
A Pest Központi Kerületi Bíróság elsőfokon ítéletet hirdetett…

Milliókat fizet a holland állami vasút zsidó intézményeknek
Az ötmillió eurós adományt a holokauszt emlékének megőrzésére…

A francia főrabbi az Alkotmánytanácsot kritizálja
Korsia szerint az – általa a Covid-járványhoz hasonlított – gyűlöletet úgy kell kiirtani, mint egy vírust, „szükség esetén a legaránytalanabb” intézkedésekkel.

Köves Slomó: Úgy érteni, ahogy értendő!
"László Imre nyilvánosságot elért megnyilatkozását csak elítélni lehet. A szöveg – bármi is volt mögötte a gondolat – védhetetlen. Ha politikus mondja, vállalnia kell a következményeket. Ugyanakkor László Imre egész biztosan nem náci."

Egy 84 éves zsidó asszonyra támadtak Párizsban
A bejárati ajtón látható mezüze miatt történhetett a támadás.