Baloldali képviselők akadályozták az UNRWA terrorizmussal való kapcsolatait vizsgáló EP-meghallgatást
Egy csoport baloldali EP képviselő eltávolíttatta a kamerákat arról a meghallgatásról, amelyen egy megfigyelőcsoport az ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaközvetítő Hivatalának (UNRWA) a terrorizmussal való kapcsolatára vonatkozó megállapításokat ismertetették.
Az Európai Parlament külügyi bizottságának külső pénzügyi eszközökkel foglalkozó munkacsoportja (WG EFI) azért ülésezett kedden, hogy foglalkozzon az UNRWA munkatársaival szemben a közelmúltban felhozott vádakkal, beleértve az ügynökség pártatlanságával és hírnevével kapcsolatos kérdéseket, valamint a jelenlegi vizsgálatok lehetséges következményeit.
„Az Európai Parlament meghívására érkeztem Brüsszelbe, hogy bizonyítsam, az UNRWA régóta nem hajlandó komolyan venni a terrorizmus széles körű bátorítását és népszerűsítését a tanárok, igazgatók és más alkalmazottak körében”
– mondta Hillel Neuer, a genfi székhelyű United Nations Watch (UNW), a világszervezet teljesítményét nyomon követő független nem kormányzati szervezet ügyvezető igazgatója.
„Megdöbbenve tapasztaltam, hogy az Európai Parlament baloldali frakciója, a Zöldek/EFA, valamint a szocialisták és demokraták először megpróbálták megakadályozni a vallomásomat és a meghallgatást, majd amikor ez nem sikerült, kezdeményezték a kamerák eltávolítását, hogy megakadályozzák szavaim nyilvánosságra kerülését”
– magyarázta Neuer, aki szerint a kamerák eltávolítása rendkívül ritkának számít az ilyen jellegű meghallgatásokon.
Leftist MEPs force Hillel Neuer’s testimony on UNRWA’s ties to terrorism to be behind closed doors
MEP David Lega, Hillel Neuer, and Matthijs Schüssler discuss today’s hearing on UNRWA by the Working Group on External Financial Instruments (WG EFIs) of the European Parliament’s foreign affairs committee where members of leftist EU parties first attempted to prevent the meeting from happening altogether and when that failed they forced the meeting to be hidden from public view.
Az UNW igazgatója hangsúlyozta: tekintettel arra, hogy az uniós választópolgárok évente több mint 100 millió eurót fizetnek az UNRWA-nak, az adófizetőknek joguk van tudni, hogyan használják fel a pénzüket. A bizonyítékok elrejtésére való kényszerítés ellentmond az átláthatóság és az elszámoltathatóság alapvető demokratikus elveinek. Ugyanakkor felszólította a Baloldali Képviselőcsoport, a Zöldek/EFA, valamint a Szocialisták és Demokraták képviselőit, hogy gondolják át álláspontjukat, és tegyék lehetővé, hogy tanúvallomása a nyilvánosság számára is hozzáférhető legyen.
Az UNRWA ugyanakkor jelezte, nem küld felszólalót a vitára, holott a szervezet képviselője is meghívót kapott a meghallgatásra.
„Meglepett és csalódott vagyok, mivel alig vártam, hogy az UNRWA-val beszélgethessek arról a megállapításainkról, amelyek a munkatársaiknak a terrorizmus széles körű és szisztematikus támogatására vonatkoznak, beleértve egy háromezer UNRWA-tanárból álló gázai Telegram csoportot, amely a Hamász október 7-i atrocitásait ünnepelte”
– mondta Neuer.
Az igazgató nem érti, ha az UNRWA minden állítást komolyan vesz, akkor miért fél megvitatni azokat, miért próbálják leállítani a meghallgatást, miért erőltetik a kamerát eltávolítását, miközben Philippe Lazzarini, az UNRWA igazgatója gyakran utazik, hogy kormányokkal találkozzon, és a szervezetnek van egy kijelölt lobbistája is Brüsszelben, Marta Lorenzo, aki az éves EU-finanszírozásért felel.
Az ügynökség még nem nyilatkozott arról, hogy miért utasította vissza a meghallgatáson való részvételt.