Antiszemita parádé Berlin közepén
Izrael-ellenes és antiszemita rapperek is fellépnek azon a szerda délutáni tüntetésen, amelyen a résztvevők a palesztinok mellett fognak kiállni.
Szerda délután öt órakor kezdődik a német főváros szívében, a Brandenburgi kapunál az a palesztinpárti demonstráció, amelyen résztvesz két hírhedt németországi palesztin rapper is. Rendőrségi források szerint a tüntetést hét óráig jelentették be, várhatóan 400 résztvevővel számolnak – írja a Bild című lap.
Shadi Al-Bourini és Shadi Al-Najjar arról ismertek, hogy támogatták az izraeli késes merényleteket, egy dalukban pedig Tel-Aviv bombázásáról és zsidók eltaposásáról énekeltek. Egy tavalyi videójukban pedig egy pajeszos zsidó fogja Donald Trump kezét, amikor egy papírt aláír – a zsidó világuralom tipikus kliséje köszön itt vissza.
Az American Jewish Committee Berlin élesen bírálta a rendezvényt:
„Kétségbeejtőnek tartjuk, hogy Berlin szívében pódiumot kaphatnak olyan művészek, akik az izraeli polgárokkal szembeni terrort hőstettként dicsőítik, terroristákat mártíroknak neveznek, és tagadják Izrael létezésének jogát.”
A szervezet részéről Remko Leemhuis közölte, „nem fogadható el, hogy ezen a történelmi helyszínen zsidók elleni erőszakra szólítsanak fel és a legsúlyosabb antiszemita sztereotípiákat terjesszék.” A rendezvény „fatális üzenet” a berlini zsidóknak, és veszélyezteti a biztonságukat.
Volker Beck, a Zöldek politikusa is azt írta: „A Brandenburgi kapu előtt nem léphetnek fel a terrorizmus éltetői”, és követelte a demonstráció betiltását.
A németországi arab oldalak felhívásai arra utalnak, hogy a demonstrációra – akárcsak számos korábbi alkalommal, pl. Al-Kudsz nap – a berlini palesztin közösség tagjait várják.
A berlini Der Tagesspiegel belügyi forrásokból úgy tudja, a német biztonsági szervek nagyon odafigyelnek a tüntetésre, és „vétségeknél” keményen fellépnek majd. (Ebből nem derül ki, hogy csak tettlegesség esetén lépnek-e majd a rendőrök, vagy verbális gyűlöletkeltés esetén is, hiszen Németországban nagyon szigorúan szabályozzák a közösség elleni uszítást, a holokauszt-tagadást.)
A Brandenburgi kaputól nem messze található a nácik által Európában meggyilkolt zsidók emlékműve – emlékeztet a Bild, kommentárjában értetlenségét kifejezve, amiért a városban engedélyezték egy ilyen „szégyenletes” rendezvény megtartását.