„A Guardian antiszemita hazugságokat terjeszt Izrael vakcina programjáról”
„A baloldali brit újság, ami amerikai liberálisok körében is népszerű, antirasszizmusnak álcázza az antiszemitizmust” – írja Shany Mor az Algemeiner hasábjain.
A lap hétvégi kiadása, az Observer lehozott egy cikket, amelyben azt állítják, hogy „a palesztinokat kihagyják Izrael vakcina programjából, és az oltóanyag kizárólag a telepesekhez kerül.”
Cikkeztek már arról, hogy “Izrael beismeri, hogy palesztinok szerveivel kereskedik,” valamint arról is, hogy fogamzásgátlásra kényszerítenek etióp nőket az izraeli orvosok.
A szerző szerint a mostani cikk még az előbb említettek színvonalát is alulmúlja.
„A címből azt lehetne gondolni, hogy az izraeli hatóságok szándékosan hagyják ki a palesztinokat az oltásból” – írja Mor – Izrael különösen hatékonyan kezdte el eljuttatni az oltást a lakosságnak. Az ország minden polgára – arab, vagy izraeli – tagja egy egészségügyi alapnak, így egyenlően férhet hozzá a vakcinához. Az egyetlen csoport, ami prioritást kapott, azok idősek voltak.”
A szerző emlékeztet arra, hogy Izraelben önkéntes regisztráció alapján megy az oltás, s mikor múlt héten kiderült, hogy az arab közösségekben alacsonyabb a beoltottak száma, maga a miniszterelnök látogatott meg egy arab kórházat, és kérte arabul a tévé képernyőjén, hogy az emberek menjenek, és oltsák be magukat.
„Az araboknak nem csak jár a vakcina, de több arab egészségügyi dolgozó is segít az oltásban. A cikk nem járja körül elég jól az oltás folyamatát. Ezen felül se az izraeli, se a palesztin oldalát nem mutatja be rendesen az ügynek. A palesztinokat csak arra használja, hogy rasszista fantáziákat élhessen ki a zsidók ellenében”
– írja Mor.
A szerző rámutat, hogy a fertőzöttek és a halálozások aránya magasabb Izraelben és az Egyesült Királyságban is, mint a palesztinok által lakott területeken.
„Tényleg kevés oltást adtak be, de ez elmondható a világ szinte összes országáról. A palesztin vezetőség az oroszoktól rendelt vakcinát, de a szállítást elhalasztották – ez sem meglepő. A WHO COVAX programjának köszönhetően is fognak oltásokhoz jutni”
– írja a szerző.
„Izrael semmilyen módon nem hátráltatta az ide szállítandó vakcinákat, ahogy az évek során más oltásokat is biztosított a régió számára. Semmi nem utal arra, hogy ez most máshogy lenne. Azt is csak mellékesen jegyzi meg a Guardian, hogy a Palesztin Hatóság elutasították Izrael segítségét az ügyben”
– teszi hozzá Mor.
A szerző szerint az igazi probléma az, hogy a palesztinok nem kértek a Pfizer vakcinájából, mert kétségek merültek fel a tárolás lehetőségeivel kapcsolatban. Ezen felül nagyon sok palesztin szkeptikus az oltással kapcsolatban. Mor rámutat, hogy valószínűleg nem növelné a bizalmat ha izraeliek adnák be a vakcinákat.
Jogilag is a Palesztin Hatóság feladata lenne, hogy beoltsa a lakosokat, és nem az izraeli kormányé.
„Az eredmény egy semmitmondó cikk a témáról, aminek egyetlen alapállítása sem igaz. Ennek ellenére a közösségi médiában már többen is támadják Izraelt a sztori alapján. Morális pánik tört ki amiatt, hogy mit nem tett meg Izrael – holott ebben nem igazán különbözik a föld többi országától”
– írja a szerző. (Érdekesség, hogy a magyar sajtóban is megjelent a történet, még pedig a Mérce hasábjain.)
„Izrael nem állított fel a saját területeihez hasonló oltási programot a Ciszjordániában és Gázában, nem küldött katonákat palesztin városokba, nem fért hozzá a palesztinok privát egészségügyi adataihoz, nem gyűjtötte össze az itteni lakosságot, hogy egyenként beoltsa őket. Komolyan arról van szó, hogy ha ezt tette volna Izrael, azért nem kritizálták volna szerte a világon?”- teszi fel a kérdést az újságíró.
A szerző szerint bármit is tesz Izrael, mindig kritika fogja érni.
„A Palesztin Hatóság Egészségügyi Minisztériumának egyik magas rangú tisztviselője azt mondta, hogy a palesztinok nem várják el Izraeltől, hogy a nevükben vásároljon oltóanyagot”- nyilatkozta korábban egy palesztin tisztviselő.
És egy másik tisztviselőtől: „Önállóan dolgozunk azon, hogy több forrásból szerettünk oltást. Nem vagyunk az izraeli védelmi minisztérium alosztálya. Saját kormányunk és egészségügyi minisztériumunk van, akik hatalmas erőfeszítéseket tesznek az oltás megszerzésére. ”
„Nem kétséges, hogy a Guardian szerkesztői és önelégült közönségük a társadalmi igazságosság jegyében osztják meg ezt a sztorit. A hit, hogy Izrael alapvetően gonosz, és minden tette bűnös, lassan már egy komplett teológiai tétellé kezd alakulni” – írja Mor.
„Ezért készülnek ilyen gyatra cikkek, és ezért védi meg a lap rendre az antiszemitizmussal vádolt személyeket. Ezzel a konspirációs őrültséggel támadják az IHRA definícióját, vagy védik meg Jeremy Corbynt, és hoznak le véleménycikkeket anticionista zsidó szerzőktől. Nincs még egy ilyen lap, ami durvábban démonizálta volna a zsidó államot az elmúlt 30 évben. A mostani cikk csak egy gyalázatos lap gyalázatos “újságíróinak” újabb gyalázatos terméke”
– zárja kemény szavakkal a szerző.
Érdekesség, hogy a Guardian torz és Izrael-ellenes cikkét magyarul a Mérce is szemlézte.
forrás: neokohn