A biztonság szigete Európában: visszatérnek a zsidók Portóba
Amíg Nyugat-Európában egyre kedvezőtlenebb a zsidók helyzete, és évente ezrek vándorolnak el, Portugália második legnagyobb városának hitközsége egyre erősödik.
Porto impozáns zsinagógája újabban ismét megtelik szombatonként. A szertartások alatt a portugál mellett angol, spanyol és francia beszédet is hallani, a résztvevők jelentős része nemrég érkezett a városba.
“Európában egyre erősebb az antiszemitizmus, Porto azonban továbbra is biztonságos”. – mondta Sam Elijah, a helyi közösség vezetője. A középkorban jelentős hitközséggel bíró városból a XV. század végén elűzték vagy kitérésre kényszerítették a zsidókat. A XX. század elején egy katonatiszt, Artur Carlos de Barros Basto kezdeményezésére újjáalakult a közösség és egy hatalmas zsinagógát is építettek, azonban a zsidók létszáma hamarosan ismét csökkenni kezdett. Néhány éve mindössze húsz zsidó lakosa volt Portónak, létszámuk ma már meghaladja a kétszázat. Az új lakosok 21 különböző országból származnak.
A közösség nagy reményeket táplál a jövőt illetően, a közelmúltban új tóratekercset is avattak, és nagyszámú zsidó érkezésére számítanak elsősorban Franciaországból és Törökországból. A hitközség az ortodox hagyományokat követi, de nyitottak mindenki felé.
A négytagú Zerkis család a radikális muszlimok egyre elviselhetetlenebb fenyegetése miatt hagyta el Franciaországot, és költözött Portóba. Korábban Toulouse-ban éltek, de a három gyermek és egy tanár halálát okozó, 2012-es terrortámadás után új lakóhely után néztek. “Ott nagy volt az antiszemitizmus, itt viszont nyugodtan sétálhatok a városban, kipával a fejemen. Gyakran előfordul, hogy megállítanak és közlik velem, hogy szeretik a zsidókat. Ilyen sohasem fordult elő Franciaországban.”
A 39 éves Dan Capriles Kolumbiából érkezett. Véleménye szerint a portóiak örülnek a közösség újjáéledésének, mert tudják, hogy a zsidók mindig is fontos szerepet játszottak a város történelmében.
Hamarosan érkeznek az első családok Törökországból is. Letelepedésüket megkönnyíti az a közelmúltban elfogadott törvény, mely állampolgárságot ad mindazoknak, akiknek őseit zsidóságuk miatt űzték el Portugáliából.
Porto rabbija, Daniel Litvak elmondta, hogy néha nehéz eldönteni, milyen nyelven tartsa meg tóramagyarázatát a zsinagógában. Van, hogy héberül, máskor angolul vagy spanyolul beszél, attól függően, hogy éppen kik vannak többségben. A zsinagóga épületét nemcsak szertartásokra használják. Hamarosan iskola és bölcsőde is megkezdi a működését, valamint egy kóser termékeket forgalmazó üzlet megnyitását is tervezik.
zsido.com