A Betyársereg betyárjai tartanak a TEV-től…
A betyár mindenit!
Nemrég interjút közölt Tyirityán Zsolttal a Magyar Idők című napilap. A Betyársereg nevű szervezet vezetője többek között kijelentette, hogy semmi kivetnivalót nem lát abban a korábbi kijelentésében miszerint a szervezetébe nem tartozhatnak sem cigányok, sem zsidók. Ehhez azt is hozzátette, hogy „nem igazán állnak sorba se zsidó, se cigány származású emberek, hogy belépjenek.”
Arra az újságírói kérdésre, hogy a zsidók jelentkezésével mi lenne a baj, Tyirityán azt válaszolta, hogy „a zsidóknak ott van a Tett és Védelem Alapítvány, amely egy nagyon ütőképes és felkészült zsidó gárdát akar létrehozni Magyarországon.”
Ezek után joggal merül fel a kérdés, hogy mi a véleménye a Jobbik úgynevezett néppártosodási stratégiájával kapcsolatban. „Őszintén remélem, hogy maga a néppártosodás nem fogja kiüresíteni a Jobbik radikalizmusát” – közölte a főbetyár, és ha arra gondolunk, hogy a Jobbik vecsési szervezete demonstratívan elzárkózott a zsidóság köszöntésétől „a hanuka (vagy mi a f sz)” alkalmából, akkor megnyugtathatjuk: aggodalomra nincs is semmi oka.
zsido.com