Gyengülő baloldali filoszemita reflexek, Izrael-barát jobboldali média

/in /by

 

Korábbi elemzéseinkben három választott progresszív portál, az Index.hu, a 444.hu és a Merce.hu Izraellel kapcsolatos híradásait elemeztük. Konklúziónk volt, hogy a baloldali online médiában egyre erősödő Izrael-ellenes narratíva tapasztalható.

Elemzéseink kellő médiafigyelmet kaptak, megannyi hozzászólást szülve. Az olvasói kommentek között alapvetően két kritika fogalmazódott meg: a hagyományos baloldali lapok elemzésének hiánya, illetve a jobboldali sajtó elemzése. Alábbiakban a piacon már régebb óta jelenlévő baloldali lapokat és magazinokat veszünk górcső alá, ezúttal olyan orgánumokat is, melyek nyomtatott verzióval is rendelkeznek. Elemezzük továbbá a jobboldali, „kormányközeli” sajtóorgánumokat is. Terjedelmi korlátok és a hazai médiapiaci sajátosságok okán az MTI hírszolgálatának elemzését hamarosan külön cikkben vesszük górcső alá.

Elemzésünk tárgya ismét a májusi gázai zavargásokról adott médiakép. Metodológiánk továbbra is a címkékre (Izrael, izraeli, Gáza, palesztin) való keresés, és az ezek alapján kapott találatok elemzése. Itt fontos megjegyeznünk, hogy egyes orgánumok – mint például a Magyar Narancs ­– cikkeit nem tudtuk elemezni hanyag címkézésük okán. (Keresésünk január óta csupán egyetlen Izraellel foglalkozó cikket mutatott a magazin honlapján).

 

  1. További, hagyományos baloldali sajtóorgánumok

Népszava

A több mint száz éve múltra visszatekintő Népszava napjainkra a legnagyobb példányszámú nyomtatott baloldali lap maradt a Népszabadság bezárását követően. A lap korábban nem volt ismert Izrael-ellenes narratíváról, és máig számos illusztris cionista szerző kifejti véleményeit az orgánum oldalain.

Az Izrael 70. születésnapját kísérő gázai határmenti incidenseket a lap a fentiek ellenére meglepően ellenséges hangnemben kezelte. Kárpáti János cikke hosszas teret adott külföldi, elítélő véleményeknek, míg az izraeli álláspont mérsékelten került bemutatásra, elsősorban Gilád Erdán izraeli belbiztonsági miniszter hangsúlyozottan „magánvéleménye” alapján. Egy másik cikke szintúgy csak külföldi elítéléseket idéz, igaz ez az MTI-től átvett szöveg volt.

A Népszava két másik cikkének címébe önkényesen elhelyezte a „vérfürdő” kifejezést, azt a látszatot keltve, hogy a zsidók szeretnek mások vérében fürdőzni. (A kérdés, miszerint akkor a dzsihadista Hamász mit szeret csinálni, nem tárgyalta a lap). Noha áprilisban a lap még tisztában volt azzal, hogy a tüntetések oka Izrael állam 70. születésnapja – azaz a tüntetések lényegét tekintve Izrael létjogosultságát vitatták el -, imént idézett cikkében már „a diplomáciai váltásnak” tudta be a lap a „vérfürdőt”.

A lap mindössze egyetlen véleménycikket közölt az ügyben. Horváth Gábor írása ugyanolyan legitimnek tekinti az izraeli és a palesztin igényeket Jeruzsálem felett, és kárhoztatja a magyar külügyminisztériumot, amiért formálisan az izraeli oldal mellett tette le voksát. Ezek mellett közölte a lap Heisler András Mazsihisz-elnök cikkét is Izrael állam születésnapjára, ám az nem foglalkozott a gázai konfliktussal.

 

168 óra

A baloldali hetilap érdekes módon kimondottan kevés helyet szentelt a gázai zavargásnak, ám tény, hogy hetilapként nem tarthat igényt olyan részletességre, mint egy naponta többször új tartalommal jelentkező portál vagy napilap. A lap, mint az eddig elemzett többi baloldali orgánum, szintúgy mérsékelte adott teret önálló izraeli véleményeknek a gázai zavargással kapcsolatban. Teljes cikkben idézte az ENSZ elítélő nyilatkozatát, Netanjahu fiának a 444.hu által is citált obszcén Twitter-üzenetét, ám az izraeli miniszterelnök tényleges apológiájának mindössze egy mondat erejéig adott teret, miután már hosszasan bemutatta a Guardian és az Al-Dzsazíra (!) álláspontját. Nem teljesen világos, hogy az erősen antidemokratikus katari portál véleménye miért relevánsabb, mint a Közel-Kelet egyetlen demokráciájáé. Egy másik cikkében idézte Izrael belgiumi követét (!), aki utalt arra egy interjújában, hogy a palesztin halottak nagy része terrorista volt. A lap azonban nem idézte a hírt, miszerint a Hamász beismerte a tényt.

A hetilap beszámolt a palesztin halottak (ekkor még nem végleges) számáról, ám nem közölte, hogy azok a Hamász terrorszerv tagjai voltak.

A 168 óra ellenben fontosnak tartotta megosztani, hogy egy rasszistának tartott jeruzsálemi focicsapat felvette Donald Trump nevét.

 

  1. Jobboldali lapok és portálok

 Magyar Idők

A legfontosabb jobboldali napilap kétségkívül a Magyar Idők. A félhivatalos kormánypárti napilap közli a kormány állásfoglalásait, a hazánkban található követségek is elsősorban a lap álláspontjából tájékozódnak. Logikus következtetés lenne tehát, hogy a Magyar Idők szinte teljes egészében a kormányzati Izrael-barát külpolitikai vonalat kellene, hogy kövesse. Ezzel szemben azonban az látható, hogy meglepő mértékű önállóságot tanúsít a közel-keleti konfliktus ügyében, elsősorban arabbarát oldalra húzva. Mindennek oka lehet a külpolitikai rovat Magyar Nemzettől és Magyar Hírlaptól örökölt, hagyományosan Izrael-ellenes vonala is. (Sitkei Levente, Lovas István).

A lap több véleménycikkben is foglalkozott Izraellel, törekedve a lavírozó, egyenlőségjelet tevő hangnemre, ám így is főleg a zsidó államra helyezve a felelősséget. Szőcs László cikke szerint a „felelősök buszán” ugyanúgy ül az izraeli, mint a palesztin vezetőség, és ugyan utal a palesztinok robbanékony magaviseletére, mégis úgy csinál, mintha a magyar nagykövet nem vett volna részt az amerikai követség áthelyezésén. A zsidó állam alapításával kapcsolatban az izraeli megszállás kifejezést idézőjel nélkül használja, minden jel szerint komolyan gondolva azt.

Érdekesség, hogy a lap főleg szerzőkkel ellátott, véleményt megfogalmazó írásokban foglalkozott a helyzettel, a legtöbb híradás az MTI anyagainak száraz átvétele. Pozitívum, hogy a lap beszámolt az izraeli segélyszállítmányról Gázába, mely tény máshol elsikkadt. Kevesebb pozitívum volt azonban a szerzőkkel ellátott írásokban.

Tóth Loretta cikke ugyan a baloldali lapokkal ellentétben utalást tett rá, hogy a palesztin csecsemő halálának körülményei vitatottak voltak (lásd előző elemzésünket!), ám ő is csak izraeli Erdán magánvéleményét idézte az összecsapásokkal kapcsolatban. Nem utalt rá, hogy a lelőtt palesztinok nagy részben terroristák voltak. Cikke azonban tisztázta, hogy a tüntetéseknek Izrael létéhez, és nem csupán a követség átadásához volt köze.

Ennél koncepciózusabb volt azonban Pósa Tibor írása. Cikke mindjárt így nyit: „A hétfői mészárlásra nem találunk szavakat”. A szöveg szerint Izrael „kegyetlen módszereket” használt, majd felteszi a kérdést: „Vajon nem lehetett volna ezt emberségesebb eszközökkel megtenni, hiszen Izrael hiper-szuper tömegoszlató technikával rendelkezik? Vagy az volt a cél, hogy minél több áldozat maradjon a földön?” A lap egy másik cikkének címébe is – akár a Népszava – elhelyezte az önkényes „vérfürdő” jelzőt.

Egyetlen írás jelent meg, mely legalább igyekezett tisztázni, hogy iszlamista terroristák próbálták áttörni a zsidó állam határát: Földi László véleménycikke leírta, hogy „Izraelben, az Egyesült Államok nagykövetségének megnyitásakor emberek tucatjai haltak és százak sebesültek meg izraeli katonák fegyvertüzében. Szomorú és elfogadhatatlan fegyver nélküli emberekre lőni. De! Nem utcai demonstrálók voltak, hanem egy védett határszakaszt próbáltak meg áttörni illegálisan és erőszakosan. Az Európai Unió egyes országainak vezetői tiltakoztak a brutalitás ellen. Valóban fájdalmas dolog az emberélet kioltása, de a törvényeket megszegők önként vállalják a drámai élethelyzeteket a következményekkel együtt. A rend megtartása és betartatása szakmai kihívás, és nem napi politikai kérdés.” A cikk ugyan elfogadhatatlannak nevezi a fegyverhasználatot fegyver nélküli terroristák (?) ellen, ám legalább utal a határáttörés erőszakos voltára.

A Magyar Idők láthatóan nem kíván olyan cikkeket közölni, melyekből diplomáciai bonyodalom fakadhatna, látványosan egyik oldal álláspontját sem támogatja.

 

Lovas István

Külön elemzési pontban érdemes megemlíti Lovas Istvánt, aki a hazai jobboldali külpolitikai újságírás hosszú évek óta meghatározó alakja. Elemzéseit közli a Magyar Idők, a Magyar Hírlap, a Demokrata és az Echo TV. Lovas, aki korábban maga is jelentkezett származása okán izraeli állampolgárságra – melyet a zsidó állam antiszemita írásai miatt elutasított -, írásaiban agresszívan, már-már megszállottan Izrael-ellenes álláspontot képvisel.

Érdekesség azonban, hogy ezeket főleg saját oldalán közli, azaz a fenti orgánumok nem adnak teret minden írásának. (Nyilván azoknak vállalhatatlan hangvétele okán). Csupán néhány cím az oldalán közölt írásokból: „Trump alatt az amerikai-izraeli lobbi sokfejű hidra”, „Házat épít? Izrael elpusztítja. Gyereket nevel? Izrael megöli”, „Az USA izraeli nagykövete pénzt adományozott egy terrorcsoportnak”, míg egy másik szöveg „izraeli tömegmészárlásról” beszélt Gázában.

Izraellel kapcsolatban mindössze egyszer hagyta megnyilvánulni Lovast a Magyar Idők, mely írásában a Netanjahut ért korrupciós vádakat elemezte. Nem lenne meglepő, ha a Trump- és Izrael-ellenes Lovas a jövőben még jobban kiszorulna a kormánypárti újságírás berkeiből.

Lovas egy korábbi Twitter-üzenetében, melyet Bayer Lili magyar-amerikai újságírónak címzett, az izraeliek „etnikai kitisztítását” követelte a zsidó állam területéről.

 

888.hu

A Szombat zsidó folyóirat korábban már közölt elemzést a 444.hu és a 888.hu Izraelhez való hozzáállásának összehasonlításáról. Megállapításuk volt, hogy a 888.hu „barátiabb hangnemben kezeli a zsidó államot, mint progresszív konkurenciája”. Ugyanezt igazolja mostani elemzésünk is.

A lap hosszas írásban számolt az eseményekre való nemzetközi reakciókról, és a palesztin áldozatok számáról, kiemelve, hogy Izrael segélyszállítmányt vitt Gázába. Az imént cikk ugyan nem írja, hogy a zavargások a követség átadása előtt is folytak már, ám ugyanezen szerző máshol egyértelművé teszi, hogy „mi is hírt adtunk azokról a sajnálatos eseményekről, amelyek a gázai határ közelében történtek – fontos leszögezni, hogy azok semmiféle összefüggésben nem állnak a nagykövetség áttelepítésével. Ezt maguk a Hamász vezetői jelentették ki. Az ő céljuk az, hogy nemzetközi nyomással rákényszerítsék Izraelt a blokád feloldására. Stratégiájuk annyiból áll, hogy felhergelt előőrsöt küldenek a kerítés áttörésére, akiket fegyveres félkatonai alakulatok követnek. Ha közben sikerül akár katonát, akár civil izraelit fogságba ejteniük, akkor – az eddigi gyakorlat szerint – még a gyilkosságért elítélt terroristáikat is ki tudják szabadítani.”

A lap máshol azonban a magyar médiában egyedüli módon (!) teljes cikket szentelt Netanjahu álláspontjának, tisztázva azt is, hogy a tüntetők között ott voltak a Hamász emberei, akik be akartak törni Izrael területére a határ áttörését követően. A portál ezt a tényt egy másik írásban is megismételte. Trump döntését a követség áthelyezéséről pozitív hangvétellel mutatta be.

Még fontosabb azonban a portál véleményrovata, mely nyíltan Izrael-barát álláspontot képvisel. Oláh Gellért 888-as szerző, akiről a Szombat cikke is említést tesz, Jeruzsálem keresztény kultúrában játszott központi szerepéről írt. Írása szerint (melyet keretes kommentárja miatt már fentebb is idéztünk) „Izrael szuverén, független, egységes és oszthatatlan nemzetállammá”, s mint „a Közel-Kelet egyetlen demokratikus állama megérdemel minden segítséget”, „Izrael megérdemli, hogy a kereszténység legszentebb városának az őrzője legyen”.

Még fontosabb azonban a publicisztika, melyet Megadja Gábor eszmetörténész jegyez. A cikk elemzését nehezíti fiatalos nyelvezete: a szöveg a jobbikos Alfahír írására reagál, melyre a szerző következetesen végig „Bétahírként” utal, míg a Jobbik pártra magára „csicskapártként”, a palesztinokra pedig „hettitákként”. A publicisztika szerint „Trump (…) ígéretét betartva – hiába, mégsem jobbikos – valóban Jeruzsálembe költöztette az Egyesült Államok nagykövetségét. Ennek hatására jött, ami várható volt: a hettiták őrjöngésbe kezdtek, lehet számolni a halottakat és a sebesülteket”.

Megadja úgy véli, „az izraeliek katonai fölényük révén könnyedén megtehetnék, hogy tömegesen gyilkolják le a civileket, de nem ezt teszik, hanem igyekeznek megkímélni a civileket – mind a palesztin, mind az izraeli oldalon. Vajon mit szólnánk ahhoz, ha egy terrorista szervezet a magyar határt akarná áttörni, dobálna és lövöldözne, hogy katonákat és civileket öljön? A média szépen elvégzi a propagandamunkát, terjeszti a Hamásznak kedves elbeszélést.” Mint kiemeli, az erőszakért nem Izrael, hanem a palesztin oldal felel, mely végtelenül lobbanékony és agresszív: „Elég, ha Ariel Saron sétál egyet a Templom-hegyen, vagy hallható, hogy egy zsidó eltüsszenti magát, és már mehet is az intifáda.”

Konklúziója, hogy az Izrael-ellenes progresszív narratíva nem más, mint egy újfajta vérvád, melyet az olyan nyugati celebek is képviselnek, mint Roger Waters: „Már nem keresztény kislányok vérét vedelő ’tetűhintás biboldók’ vannak a narratívában, hanem a hamisítatlan nyugati, liberális erényfitogtató morális pánikkeltés”.

A 888.hu jelenleg a leginkább Izrael-barát magyar hírportál.

 

PestiSrácok.hu

A Huth Gergely által szerkesztett Pesti Srácok sajátos szereplője a jobboldali portáloknak, már ami az Izraellel való kapcsolatot illeti. A lap korábban teret adott (igaz, nem Izrael-ügyben) Varga B. Tamás írásainak, aki magára deklaráltan „anticionistaként” utalt. A szerzőt később eltávolították. Napjainkra a portál kettős álláspontot képvisel Izraellel kapcsolatban, melyet az alábbiakban megkísérlünk elemezni.

A lap hol a palesztin, hol az izraeli narratívának megfelelően közli hírszemléit. A Gázába küldött izraeli segélyszállítmányról úgy írt, hogy „Sortűz után kötszert is visz a Gázai övezetbe Izrael” – nem kis mértékben a 444-hez hasonló nyelvezetet használva! A portál máshol arról ír, hogy egy csecsemő is áldozata volt a gázai tüntetésnek. Következő cikkének címe azonban: „A Hamász propagandagépezete aljas módon hazudott az izraeli határnál elhunyt csecsemőről”. Ezek a cikkek szerző nélküli szemlék, melyeknek egyedül címadása mutatja az éppen ügyeletes újságíró elköteleződését. Valószínűnek tűnik, hogy a fenti esetben is eltérő álláspontot képviselő újságírók rivalizáló nézeteinek lehetünk tanúi.

A portál azonban hosszas, érdekfeszítő véleménycikket is közölt Szerencsés D. Márton tollából „A palesztinokról, akik szurikáták akartak lenni, de csak lemmingek lehettek”. A művészies című írás lényege a következő: „a Hamász terrorszerv hivatalosan is megerősítette, hogy a múlt hét hétfőn lezajló zavargások során meghalt ’tüntetők’ nyolcvan százaléka a Hamász kötelékeihez tartoztak, és egyáltalán nem voltak ártatlan civilek.” Ezek szerint tehát „a gyáva terroristák civileknek öltöztek (ez a leglényegük), az izraeli katonákkal ellentétben, akik azok maradtak, amik: katonák.” A szerző konklúziója, hogy Európa azért nem szimpatizál Izraellel, mert nem is érti fenyegetett helyzetét: „Fel kellene végre fogni, hogy a legkülönbözőbb gázai terrorszervezetek (Palesztin Iszlám Dzsihád, Hamász stb.) az európaiak számára egy teljesen ismeretlen háborút vívnak Izraellel és erre a hadviselésre erkölcsileg még nincsen felkészülve Európa egyetlen társadalma sem.”

A portál álláspontja tehát megosztottnak látszik Izraellel kapcsoltban, azonban a véleménycikkek terén látványosan Izrael-párti.

 

Mandiner.hu

A Rajcsányi Gellért által szerkesztett Mandiner hagyományosan Izrael-barát, filoszemita álláspontot képviselő lap. A portál láthatóan egyfajta budai, konzervatív-urbánus hangvételt képvisel. (Melyért kapott is kritikát más, keményvonalasabb jobboldali lapoktól).

A fentiek tükrében érdekes, hogy a gázai konfliktus esetében egyáltalán nem képviselt egyértelműen Izrael-párti hangvételt. A portál ugyan beszámolt az izraeli segélyszállítmányokról Gázába, ám külön cikkben adott teret Irán „háborús bűnösöző”, Izrael-ellenes álláspontjának, illetve Erdogan „nácizó” nyilatkozatának, míg az izraeli véleménynek nem.

A portál ezek mellett – elsősorban véleményportálként – átvette Gadó János cikkét a Szombatból. Érdekesebb azonban, amit saját szerzőitől jelentett meg, összesen két írást.

Trombitás Kristóf írása szélsőségesen Izrael-ellenes, elemeiben antiszemita toposzokat tartalmazó szöveg. Mint érvel, a zsidóság kiválasztott jellegét Jézus után elveszítette: „Jézus meghaladottá tette azokat”. Szerinte így Izrael „a materiális világ oldala”, és a zsidóság kiválasztott jellegének eltűnésével „teljesen mindegy, hogy Jeruzsálem kié”. Trombitás felrója a jobboldali médiának, hogy az utóbbi időben kifejezetten Izrael-barát: „(…) a jobboldali nyilvánosság elbagatellizálja a jeruzsálemi nagykövetség megnyitása idején meggyilkolt és megsebesített palesztinok sorsának jelentőségét. Ahogy ironizálnak az eseményeken, már-már örömtelinek nevezve azokat, tudomást sem véve vagy direkt elfedve a valóságot. Ez a 2006-os Heller Ágnes és Vadai Ágnes szintje.” Mint mondja, „elszomorító, ahogy a magyar jobboldali nyilvánosság pusztán érdekből úgy tesz, mintha semmi sem történt volna, ami pedig történt, az helyes. A palesztinok szenvedéseit megemlíteni, azok ellen kiállni valahogy már olyan idejétmúltnak tűnik.”

A másik, kiemelkedően objektív és méltatandó írás Veszprémy László Bernát, a Veritas Történetkutató Intézet történésze (a Tett és Védelem Alapítvány is közli írásait) tollából származik. A szöveg utal a jobboldali sajtóban beállt friss változásra: „Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ezek új gondolatok és perspektívák nem csak a magyar sajtóban, de a magyar jobboldalon is, hiszen hazánkban oly’ sokáig tekintettek a ’nyugati imperializmus’, a ’gyarmatosítás’ és a ’rasszizmus’ szülötteként Izraelre, hogy ezen előítéletek még a konzervatív gondolkodású emberek közé is utat találtak. Azonban a rendszerváltás után lassan 30 évvel, a nemzeti gondolat csúcsán és az első izraeli miniszterelnöki látogatást követően talán már elég prekoncepció lebomlott a közéletben, hogy másképp is tekinthessünk a zsidó állam születésére.” A szerző felsorolja a zsidó állam 70 év alatt elért eredményeit, majd arra jut, hogy sikeres konzervatív államként „Izrael példa Magyarország előtt, hiszen súlycsoportján felül bokszol, és láthatóan ez a cél lebeg Magyarország jelenlegi vezetése előtt is. Sikerének kulcsa az innováció, a nemzetpolitika és az egészséges nacionalizmus. Jövőjét demográfiai mutatóira és biztonságpolitikájára alapozza.”

Az írások láthatóan megosztották a lap olvasóit (a Mandiner.hu kivételes módon olyan oldal, ahol „tetszik”-elés és „nem tetszik”- elés is lehetséges az olvasók számára). Elemzésünk írásakor Trombitás cikke 35 „tetszik” és 39 „nem tetszik” értékelést kapott, azaz kicsivel vezettek a negatív értékelések. Veszprémy írása 35 „tetszik”- et és 28 „nem tetszik”- et kapott, azaz kicsivel vezettek a pozitív értékelések. A jobboldali olvasók láthatóan megosztottak az Izrael-témában, a támogató vélemények épp csak, hogy dominálnak.

 

Konklúzió

Fenti elemzésünkben néhány újabb baloldali orgánum Izraellel kapcsolatos híradását elemeztük, illetve először vettük szemügyre a jobboldali sajtó egyes szereplőit. A baloldali lapokkal kapcsolatban ugyan korábbi eredményeinket erősítik a mostaniak – azaz Izrael-ellenes narratíva dominál -, ám látható, hogy a régebb óta a piacon lévő orgánumok nem annyira nyíltan követik a nyugati, progresszív anticionizmus irányzatát, mint a korábban vizsgáltak (Index.hu, és főleg 444.hu és Mérce).

A jobboldali sajtóban a megosztottság látványos. A Magyar Idők és a Mandiner.hu egyes szerzői például látványosan nem akarják egyenlő morális mércével kezelni Izraelt. Ugyanazok az oldalak, amelyek a nyugati terrorizmus és iszlamizmus kérdéseit metsző kritikával kezelik, képesek kesztyűs kézzel bánni a Hamász és a palesztin dzsihád ügyében. Nehéz lenne ebben nem észrevenni az Izraellel szembeni ellenérzéseket.

Más jobboldali portálok, mint a Pesti Srácok, vagy főleg a 888.hu már egyértelműbben Izrael mellett teszik le a voksukat, reálisan látják a Hamász által jelentett terror-fenyegetettséget, és objektíven szemlélik Izrael önvédelmi harcát. Egyes szerzők – így Szerencsés D. Márton, Oláh Gellért, Megadja Gábor, vagy a Mandinernél Veszprémy László Bernát – kiemelkedően aktívnak mutatkoznak a zsidó állam mindennapos egzisztenciális fenyegetettségének bemutatásában, a magyar olvasók előtt való megértetésében. Más jobboldali szerzők – így Lovas István vagy Trombitás Kristóf – továbbra is a régi vonalas, azaz az „ódivatú antiszemitizmus” és az „új antiszemitizmus” kettősét ötvöző hír- és publicisztika-gyártást folytatják.

Összességében elmondható, hogy az eddig vizsgált mérvadó progresszív portálok között egyetlen egy Izrael-párti orgánum sem található, míg a jobboldalon minden megosztottság ellenére határozottan akadnak ilyenek, elsősorban egyéni, személyi aktivitásoknak köszönhetően. A változás, miszerint a baloldali médiumok egyre Izrael-kritikusabbak, a jobboldal pedig az Izrael-barát narratíva felé indult meg, jelenleg egyértelműnek látszik.