Éves jelentések
Az antiszemita gyűlöletcselekmények monitorozását a TEV által életre hívott Brüsszel Intézet az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) által kidolgozott és javasolt módszerek alapján végzi. Az Intézet a monitoring munka során az antiszemita jelenségeket különböző, standardizált források által nyújtott információk alapján rögzíti és elemzi. A Brüsszel Intézet kutatási tevékenységének szakmai hátterét és felügyeletét Dr. Kovács András szociológus, a Közép-Európai Egyetem (CEU) professzora és a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének tudományos tanácsadója látja el. Az Intézet monitoring tevékenységének szakmai irányítási és felügyeleti feladatait, Dr. Barna Ildikó szociológus, egyetemi docens, az ELTE TÁTK Társadalomkutatások Módszertana tanszékének vezetője, valamint Andrew Srulevitch, az Amerikai Rágalmazásellenes Liga (ADL – Anti-Defamation League) Kelet-Európa szakértője látja el. Az adatgyűjtésben és a kutatásban résztvevő szakemberek korábban önkéntesként, szakszerű irányítás mellett, többéves kutatómunkában szerezték ismereteiket és tapasztalataikat.
Az éves összefoglalóban az Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek elnevezésű, havi bontású jelentésekben szereplő eseményeket és híreket összegezve és folyamatában is bemutatjuk.