ZSIDÓSZERVEZETEKKEL EGYEZTETETT KÖVÉR

Hivatalos látogatáson fogadta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Európai Zsidó Parlament (EJP), az Európai Zsidó Unió (EJU), az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) küldöttségét – tájékoztatta az MTI-t az EMIH csütörtökön.

Közlésük szerint a gyűlöletbeszéd, a közösség elleni izgatás és az uszítás törvényi tényállásainak és a hozzá tartozó bírósági gyakorlatnak az összetett problémája is szóba került a szerdai találkozón. Az EJP és az EJU küldöttségének vezetői, Joel Rubinfeld és Tomer Orni kifejtették: a Jobbik képviselői által elmondott, nyíltan antiszemita beszédek parlamenti szankcionálatlansága, illetve a feljelentések ügyészségi elutasítása az egész nemzetre nézve káros üzenetet közvetítenek, mind a társadalom, mind pedig a nemzetközi közvélemény felé – tartalmazza a kommüniké.

Mint írták, Kövér László a felvetésre megjegyezte, hogy a korábban a parlamentben nem tapasztalt megnyilvánulások megakadályozására a kormánypárti többség módosította a házszabályt és kiterjesztette a szankciókat, majd hozzátette: a Fidesz mindent elkövet, hogy társadalmi egységet hozzon létre az antiszemitizmus elítélésében. A felek egységesen fontosnak vélték, hogy az antiszemitizmus vádja mint politikai eszköz kikerüljön a mindennapi diskurzusból.

Pénzbírság lehet a jutalom

A bizottsági ülések zavartalan lefolytatása érdekében az Országgyűlésről szóló törvény most is ad lehetőséget a testületeknek a fegyelmezésre, ez a hatáskörük azonban – összhangban a plenáris ülésen alkalmazható házelnöki fegyelmezési jogok kiterjesztésével – a jövőben bővülhet.

Eszerint pénzbírságot lehetne kiszabni arra a képviselőre, aki a bizottsági ülésen elmondott felszólalása során az Országgyűlés tekintélyét vagy valamely személyt, csoportot – így különösen valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséget – kirívóan sértő kifejezést használ, vagy e kifejezése súlyos rendzavaráshoz vezet. Ugyancsak pénzbüntetéssel lenne sújtható az, aki az ülésen a Ház tekintélyét súlyosan sértő magatartást tanúsít, illetve viselkedésével a házszabálynak a tanácskozási rendre vagy szavazásra vonatkozó előírásait megszegi.

A házelnök egy korábbi interjújában az év legrosszabb pillanatának titulálta Gyöngyösi Márton vállalhatatlan kijelentését. Ha valaki más embercsoportok méltóságát sérti, az a Ház méltóságát is sérti egyidejűleg – mutatott rá, hozzátéve: ilyen esetekre nem lehet felkészülni. Utalva a most benyújtott módosító javaslatra, azt mondta: el kell venni a képviselők kedvét attól, hogy olyan magatartást tanúsítsanak, ami lejáratja az egész Országgyűlést.

A szervezetek képviselői korábban Répássy Róberttel, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárával egyeztettek a kérdésben. Az EJP és az EJU négyfős delegációja a napokban találkozik Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, Hölvényi György egyházügyi államtitkárral, Lukács Tamással, a magyar Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának elnökével, Tarlós István főpolgármesterrel, a Magyar Szocialista Párt vezetőivel, Horváth Csabával, Steiner Pállal és Lendvai Ildikóval.

Forrás: MTI

2013. január 17., csütörtök 19:07