Zsidó szervezetek intéztek felhívást a Facebook vezetőségéhez

Száznál is több szervezet intézett nyílt levelet a médiaóriáshoz, hogy adaptálja a Nemzetközi Holokauszt Emlékbizottság antiszemitizmus-definícióját. 

A kezdeményezéshez több, mint száz olyan nemzetközi vezető zsidó szervezet csatlakozott, amelyek szeretnék megakadályozni, hogy az antiszemitizmus szabadon terjedhessen a jövőben a közösségi oldalakon — írja az Arutz 7. 

Az aláírók között van a Jerusalem Center for Public Affairs nevű szervezet is, amit jelenleg Dr. Dore Gold, a külügyminisztérium volt igazgatója vezet.

A levelet azután fogalmazták meg, hogy a Facebook bejelentette, hogy frissíti a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos szabályzatot valamint a „fake news” szűrőjüket.

A döntés ellentmondásos reakciókat szült, hiszen azután jelentették be, hogy több nagy cég bojkottálni kezdte az oldalt — arra hivatkozva, hogy nem lép fel kellően a gyűlölet és álhírek ellen. Mark Zuckerberg végül engedett a nyomásnak, új szabályzatot vezettek be és néhány napja már le is törölték Donald Trump egyik posztját, arra hivatkozva, hogy „hamis információkat” tartalmazott.

A zsidó szervezetek levelükben leírták, hogy a Facebooknak társadalmi felelőssége van, és bíznak benne, hogy meg fogják védeni a felhasználókat.

„Nem lehet átfogóan küzdeni az antiszemitizmus ellen, ha ez a harc nem foglalja magába a Facebookot és egyéb közösségi oldalakat. Az, hogy Zuckerberghez és a Facebook vezetőihez fordulunk, az csak az első lépés az antiszemitizmus és a gyűlölet megnyilvánulások elleni háborúban” — mondta Gold.

A levél tartalmazza, hogy a Facebook egyik tartalomért felelős igazgatója, Peter Stern hasznosnak nevezte a Nemzetközi Holokauszt Emlékbizottság definícióját, azonban elismerte, hogy az antiszemitizmust nem kezelik külön területként. Stern azt is elismerte, hogy azért nem adaptálta az oldal a definíciót, mert az tartalmazza, hogy az antiszemitizmus modern megnyilvánulásainak nagy része az Izrael-ellenességhez kötődik.

A koronavírus járvány alatt megnövekedett az online antiszemitizmus és számtalan zsidó-ellenes konspirációs teória terjedt az interneten. A levél arra is figyelmeztet, hogy ma már az antiszemitizmus magába foglalja azt is ha valaki tagadja Izrael létezéshez való jogát.

Az IHRA antiszemitizmus definícióját már több, ország köztük Magyarország is adaptálta. Mint beszámoltunk róla, legutóbb Szerbia is csatlakozott az aláírókhoz.

 

forrás: neokohn