Vakációzó haszid fiúkra támadtak utcai banditák a Sheppey-szigeten
Sheerness, Egyesült Királyság – Múlt kedden megtámadtak egy 10-14 éves haszid fiúkból álló csoportot, akik autóbusszal érkeztek Sheerness városába, Sheppey szigetére. A huligánok kövekkel és tojásokkal dobálták meg őket, miközben antiszemita gyalázkodó szólamokkal tetézték a támadást.
A KENTONLINE adta hírül, hogy a Londonból vakációzni érkező fiúk miután meglátogatták a Diggerland élményparkot Stroodban, épp a strandra igyekeztek. A szigeten tartózkodásuk alatt nem is csak egyszer, hanem kétszer támadta meg őket a tanúk beszámolói alapján a tinédzserekből álló portyázó banda, melyben lányok-fiúk vegyesen voltak.
Az egyik, neve elhallgatását – a megtorlástól való félelemre hivatkozva – kérő tanú szerint a támadók azt üvöltötték, hogy „**** meg, menjetek vissza oda, ahonnan jöttetek” miközben legalább egy buszablakot betörtek.
„Néhány dolgot nem is hittem, hogy jól hallok azok közül, amiket mondtak”, így a tanú.
A londoni West’s Coaches Limited busztársaság szóvivője elmondta, hogy a fiúknak helyettesítő járművet küldtek, ami biztonságban hazaszállítja őket. És ezentúl előre figyelmeztetik majd a haszidokat az esetleges veszélyről, mielőtt a Sheppey-szigetre vinnék a családjukat: „A buszon lévő utasokat nagyon megrázta az egész.” – nyilatkozta Nick Brown. „A jövőben figyelmeztetnünk kell az etnikai kisebbségeket, mielőtt Sheppey-re szállítanánk őket.”
A Sheppey Turizmus Szövetség elnöke Heather Thomas-Pugh azt nyilatkozta az eset kapcsán: „Hihetetlenül csalódottak vagyunk, hogy efféle viselkedés előfordult a szigetünkön.”
forrás: Vos Iz NeiasSheerness, UK – A coach carrying a group of Hasidic Jewish boys ranging in age from 10 to 14 was attacked in the town of Sheerness on the Isle of Sheppey on Tuesday by street thugs who pelted them with rocks and eggs, while shouting anti-Semitic slurs.
KENTONLINE (http://bit.ly/13iogwp) is reporting that the boys, who were vacationing from London and headed to the beach following a visit to Diggerland in Strood, were ambushed not once, but twice by a marauding gang of teenagers which witnesses said contained both boys and girls.
One witness, who insisted on anonymity out of fear of reprisal, said the attackers were shouting, “”**** you, go back to where you came from” as they broke at least one window on the coach with rocks.
“I couldn’t believe some of the things they were saying,” the witness said.
A spokesman for the coach company, London-based West’s Coaches Limited, said a replacement coach was sent to safely get the boys home, but issued a warning to Hasidics about bringing their families to the Isle of Sheppey in the future.
“The people on the coach were pretty shaken up,” said Nick Brown. “In the future we will have to warn ethnic minoritiesabout bringing them to Sheppey.” The chairman of the Sheppey Tourism Alliance, Heather Thomas-Pugh, said, “We are extremely disappointed that this sort of behavior has happened on our island.”
via Vos Iz Neias?