Bejegyzések

Köves Slomó: Lázár János Horthy Miklóst méltató szavai szembemennek a kormány hivatalos álláspontjával

Orbán Viktort idézte az EMIH vezető rabbija az ATV Egyenes beszéd című műsorában, ahol arról is kérdezték, hogy miként vélekedik Lázár János építési és közlekedési miniszter Horthy Miklóst dicsérő szavairól.

Köves Slomó az Orbán Viktor és Benjamin Netanjahu budapesti találkozóján elhangzottakat elevenítette fel, ahol a miniszterelnök azt mondta, hogy Horthy Miklós német kollaboránsként és olyan emberként, aki része volt a 435 ezer magyar zsidó haláltáborokba való deportálásában, nem nevezhető államférfinek.… Bővebben

Jeruzsálemben fogadta Köves Slomót Benjamin Netanjahu

Izrael miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu csütörtökön jeruzsálemi irodájában fogadta Köves Slomót, az EMIH Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbiját. A találkozón jelen volt Oirechman Shmuel rabbi, a MAOIH titkára is. A felek a magyar zsidó közösséget érintő témákról, a magyar–izraeli kapcsolatok aktuális kérdéseiről, valamint a magyar nagykövetség Jeruzsálembe történő esetleges áthelyezéséről beszélgettek – számol be a The Jerusalem Post. Bővebben

„El ne hajlítsd az ítéletet” – Köves Slomó Horthy Miklós szerepének újraértékeléséről

„Igazságot; csak igazságot kövess, hogy élj és elfoglaljad az országot, melyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked.” (5Mózes 16:20.)

Egyetértek azzal, hogy elérkezett az ideje Horthy Miklós tisztességes megítélésének, de vitatom Bánó ítéletét. (Válasz Bánó Attila Eljött az ideje Horthy Miklós tisztességes megítélésének című, 2023.Bővebben

„Iszonyatos gyalázat, amit a cionista zsidó állam Izrael visz véghez, megalakulása óta” – szónokolt korábban Gyöngyösi Márton

Az Egyesült Államok budapesti nagykövetének széder asztalánál ülő Gyöngyösi Márton az Országgyűlésben 2012-ben elmondott zsidólistázós felszólalásával vált hírhedté, holott ennél meredekebbeket is állított a Jobbik 2013-as anticionista tüntetésén – olvasható a Neokohn összefoglalójában

A lap korábban megírta, hogy David Pressman amerikai nagykövet Gyöngyösi Márton Jobbik-, és Heisler András Mazsihisz-elnök társaságában ünnepelte meg a pészah első estéjét.… Bővebben

Köves Slomó: A civilizáció legnagyobb népirtását nem kéne a MOK ügyéhez hasonlítani

Korábban is előfordult, azonban az utóbbi időkben szinte mindennapos gyakorlattá vált a különböző politikai és társadalmi eseményeket a második világháború borzalmaihoz, illetve a holokauszthoz hasonlítani. Ez a gyakorlat teljességgel elfogadhatatlan, még ha olyan szörnyű eseményekkel kapcsolatban teszik is egyesek, mint az Ukrajnában dúló háború, de különösen az, ha olyan belpolitikai jelenségről van szó, mint a Magyar Orvosi Kamarával kapcsolatos közelmúltbeli történések – írja a Neokohn. Bővebben

Ezzel a hármas ismertetőjegy segítségével érhető tetten a modern antiszemitizmus

Napjaink antiszemitizmusának felismerésére alkalmazzuk Natan Sharansky izraeli emberjogi aktivista „antiszemitizmus 3D-ben” koncepcióját, javasolja Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija.

Bővebben

Köves Slomó: Orbán Viktor nem antiszemita

Köves Slomó, az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija volt a Jazzy Rádió Business Class című műsorának vendége. A vezető rabbit a budapesti gettó felszabadításának 78. évfordulójának alkalmából kérdezték a műsorvezetők. Köves rabbi fontos, megrázó és egyben örömteli eseményként emlékezett meg a gettó felszabadulásáról.Bővebben

Posztumusz Világ Igaza kitüntetést kapott Kiss Mihály szalézi szerzetes

Posztumusz Világ Igaza kitüntetést kapott Kiss Mihály szalézi szerzetes, aki a vészkorszak idején zsidó fiatalokat bújtatott a rend óbudai házában. Az elismerést Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete adta át Andrásfalvy János tartományfőnöknek csütörtökön Budapesten – számol be az MTI.Bővebben

Köves Slomó: Az antiszemitizmus elleni küzdelemnek a politikai napirend fölött kell állnia  

Ira Formannal az antiszemitizmus elleni küzdelem a politikai menetrend alakításának eszközévé vált – írja a The Jerusalem Postban megjelent cikkében Köves Slomó. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értetlenségének adott hangot az amerikai kormány antiszemitizmussal foglalkozó korábbi különmegbízottjának véleménycikke kapcsán, amelyben Forman értéktelennek nevezi az Európai Zsidó Szövetség (EJA) Budapesten bemutatott tanulmányát.Bővebben

Köves Slomó: Jövőnk a tét

Az alábbiakban teljes egészében közöljük Köves Slomó, az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbijának a Neokohn hírportálon közzétett írását. 

„Bölcsek, vigyázzatok minden szavatokra, nehogy a rossz vizek helyére kerüljetek, ahol tanítványaitok ihatnak a vízből, amely ártana nekik…” (Talmud, Atyák 1:1.)Bővebben