Bejegyzések

Jézus palesztin, Auschwitz pedig „hadifogolytábor” volt – állítják egyes ír tankönyvek

Jézus egy „Palesztina” nevű országban született, amelyet Szentföldnek is neveznek, és amely a Jordán folyó és a Földközi-tenger között fekszik – olvasható egy ír gyerekeknek szánt tankönyvben

Ez az információ, amely pontatlanul köti a keresztények szent alakját a palesztin ügyhöz, és figyelmen kívül hagyja Izrael létezését, egyike egy hétfőn közzétett jelentésben kiemelt számos olyan passzusnak, amely a zsidó vallás, történelem és állam ír tankönyvek kezelésével kapcsolatos problémákról szól – szemlézi a Neokohn az IMPACT-se watchdog csoport az „Európai tankönyvek írországi felülvizsgálata” című cikkét.… Bővebben

Teológiailag tévesnek minősítette a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöke az érdi lelkész holokausztmagyarázatát

Közleményt adott ki Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-​püspöke Labossa Péter Mihály érdi lelkész 2024. augusztus 4-én elmondott, nagy vihart kiváltó prédikációja kapcsán, amelyben a lelkész szerint az vezetett a holokauszthoz, hogy a zsidóság elutasította Jézust. 

Az evangélikus egyház biblikus tanításával szöges ellentétben áll ez a magyarázat, ezért ettől az egyház elnök-​püspökeként elhatárolódom – olvasható a közleményében.… Bővebben

Az érdi evangélikus lelkész a középkorba rántja vissza híveit az antiszemita prédikációjával 

Labossa Péter Mihály túlment azon, hogy felidézze az egyik legklasszikusabb antijudaista rágalmat. Még a holokausztért is magát a zsidó népet okolta. 

A Tett és Védelem Alapítvány botrányosnak és elfogadhatatlannak tartja, hogy az érdi evangélikus lelkész hétvégi prédikációjában Jeruzsálem pusztulásáról beszélve arról beszélt: mivel a zsidóság elárulta Jézust, Isten nem akadályozta meg a holokausztot.Bővebben