Rendbontás nélkül zajlott a szombati Kitörés Emléktúra
Mintegy ezren vettek részt szombaton a Kitörés Emléktúrán, amelynek résztvevői minden évben arra emlékeznek, hogy 1945. február 11-én törtek ki a német és magyar csapatok a Vörös Hadsereg ostromgyűrűjébe zárt budai várnegyedből. Kevesebb mint öt nap alatt több tízezer katona halt meg, a szovjet vonalakon pár százan tudtak átjutni.
A Telex helyszíni tudósítása szerint háromnegyed részben túrázók, egynegyed részben hagyományőrzőnek öltözött emberek alkották a maximum 60 kilométeres emléktúra közönségét, amelynek egyes tagjai katonai egyenruhákat viseltek, de világháborús német szimbólumok, sőt náci övcsat és SS-felvarrók is előfordultak.
A rendőrség két embert állított elő és hallgatott ki gyanúsítottként önkényuralmi jelkép használata miatt, és 34 embert igazoltattak a fokozott ellenőrzés keretein belül. Erről a rendőrség számolt be a Telexnek miután megkeresték a rendvédelmi szervet, hogy a fotós tudósításokon többen is tiltott önkényuralmi jelképeket viseltek.
A rendezvény békésen zajlott, akárcsak az ellenrendezvénynek számító antifasiszta tüntetés is, amelynek a résztvevői a Széll Kálmán téren gyülekeztek, onnan vonultak a Vár felé.
Az elmúlt években ugyanakkor több alkalommal is összetűzések, verekedések voltak a kitörés körüli történelmi eseményeket különbözőképpen értelmező, azokra máshogyan emlékező két csoportosulás között.