Nagy erőkkel keresik az elrabolt izraeli fiatalokat, több Hamász-vezetőt letartóztattak
Továbbra is nagy erőkkel keresik az izraeli biztonságiak azt a három fiatalt, akit csütörtökön raboltak el feltehetően a Hamász fegyveresei. Hétfőig az emberrablással kapcsolatban 150 embert vettek őrizetbe, köztük a Hamász szinte összes ciszjordániai vezetőjét.
A három fiatal, a 16 éves Naftali Frenkel és Gilad Saar, valamint a 19 éves Ejal Jifrah csütörtök este, vallási iskolájuk, jesivájuk mellett, a Gus Eción nevű telepes-városnál felkéredzkedtek egy ismeretlen gépjárműre, hogy hétvégére hazautazzanak családjaikhoz, ezután nyomuk veszett. A hatóságok hamarosan emberrablás miatt kezdtek nyomozni, Móse Jaalon védelmi miniszter szombati sajtótájékoztatóján megerősítette az emberrablás gyanúját, és bejelentette, hogy a hadsereg hírszerző és kommandós akciókkal próbál az eltűntek nyomára bukkanni, és élve megmenteni őket. A ciszjordániai palesztin hatóságok szintén részt vesznek a nyomozásban.
A BBC értesülése szerint a nyomozás kapcsán vasárnap az izraeli fegyveres erők körbevettek egy ciszjordániai házat, ahol rövid tűzharc után két, a Hamászhoz köthető férfit letartóztattak.
Feltehetően az ő vallomásuk alapján gyanítják a palesztin radikális szervezetet az emberrablás megszervezésével. Az eset után Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök nyilatkozatában a Hamászt tette felelőssé a bűncselekményért. „Ma reggel kijelenthetem, aminek kimondásától tegnap, a Hamász ciszjordániai tagjainak széleskörű letartóztatási hulláma előtt ódzkodtam. A Hamász emberei hajtották végre fiataljaink elrablását, ugyanaz a Hamász, amellyel Mahmúd Abbász (palesztin elnök) egységkormányt hozott létre – mondta a kormányfő a kabinet ülésének kezdetén. Hozzátette: „ennek súlyos következményei lesznek”. Később újabb személyeket, hétfőig mintegy 150 embert vettek őrizetbe, köztük a Hamász ciszjordániai vezetőinek nagy részét.
A palesztin egységkormányban is helyet foglaló Hamász tagadta, hogy ők állnának az ügy mögött (péntek este az al-Kaidához tartozó szunni terrorszervezet, az „Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) vállalta a felelősséget az emberrablásért, de Izraelben megtévesztésnek tekintik közleményüket, nem tartják valószínűnek, hogy ők állnak az emberrablás hátterében), ennek ellenére június 13-án arra szólították fel a ciszjordániai palesztinokat, hogy vegyék fel a harcot az izraeli hadsereggel. Vasárnap este Gázából két rakétát lőttek Askelónra, amelyeket a Vaskupola légvédelmi rendszer elfogott, válaszul az izraeli légierő hajnalban öt célpontot támadott az övezetben, helyiek szerint a Hamász egyik katonai létesítményében négyen megsérültek.
Khaled Al-Batszh, a Hamász által uralt Gáza-övezetben működő Iszlám Dzsihád tagja egyébként pénteken izraeli katonák túszul ejtésére hívott fel, amivel letartóztatott palesztin militánsok szabadon engedését lehetne elérni.
Mint ismeretes, egy fogolycsere-egyezmény keretében 2011-ben több mint ezer palesztin fogoly szabadulásáért cserében engedte el a Hamász Gilád Salit tizedest, akit a Gázai övezet határán raboltak el, majd közel öt évig tartották fogva. Az izraeli hatóságok szerint hasonló céllal rabolhatták el a most eltűnt három fiatalt is, bár az ISIS valószínűleg hamis bejelentésén kívül még nem jelentkeztek az emberrablók.