Miért növekszik az európai antiszemitizmus?
Az Európai Unió az utóbbi években elharapózó gyűlölet ellenére sem tett erőfeszítést annak érdekében, hogy összehasonlító statisztikát készítsen a különböző tagországokban tapasztalható antiszemitizmusról — állítja Dr. Manfred Gerstenfeld, a Jerusalem Center for Public Affairs izraeli biztonságpolitikai és diplomáciai kutatóintézet igazgatósági tagja.
Az emberek sokszor kíváncsiak a növekvő európai antiszemitizmus okaira, miután a hírek csak úgy hemzsegnek a számos nagy európai országban szaporodó zsidó-ellenes incidensektől. Gerstenfeld szerint azonban, mielőtt ezzel foglalkoznánk, fel kell ismernünk, nincsen olyan egységes, összehasonlító statisztika, melyekkel összemérhetnénk azokat, mivel az EU nem tett lépéseket ez ügyben.
Ennek ellenére egy-egy specifikus ország éves adataihoz általában hasonló módszerekkel jutnak el a kutatók.
Franciaországban, a belügyminisztériumuk adatai szerint az antiszemita incidensek száma a 2017-ben mért 311-ről egy év alatt 541-re emelkedett. Christophe Castaner belügyminiszter a tendenciát csak úgy kommentálta,
„az antiszemitizmus terjed, mint a méreg.„
A német kormány 2018-as felmérése szerint az országban 1646 bűntény kötődött zsidógyűlölethez. Ez 10%-os növekedést jelent az előző évek számaihoz képest. A fizikai támadások száma majdnem a duplájára, a 2017-es 37-hez képest 62-re emelkedett 2018-ban.
A brit zsidó védelmi szervezet, a Commuity Security Trust által gyűjtött adatokból kiderül, az Egyesült Királyságban 2018-ban 1652 antiszemita incidenst jelentettek be a hatóságoknak, pontosan 16%-kal többet, mint az azt megelőző évben. A főként verbális támadások viszonylag rendszeres jelleggel fordultak elő, a szigetország történetében először, körülbelül 100 incidenst rögzítettek havonta.
Minél több a felmérés, annál sötétebbé válik a kép.
Egy 2019 márciusában készült felmérés kimutatta, hogy a francia zsidó diákok 90%-a tapasztalt antiszemita erőszakot az egyetemi kampuszokon. 20%-uk legalább egyszer fizikai támadást is elszenvedett hovatartozása miatt, az érintettek majdnem fele több alkalommal is.
Az Eurobarometer 484 szintén idei, az antiszemitizmus percepcióját vizsgáló tanulmánya azt találta, hogy minden fentebb említett ország társadalmának többsége jelentős problémánk látja a zsidógyűlöletet.
Számos, a fentiekhez hasonló felmérés elérhető, melyekből mindenki számára világos a növekvő európai antiszemitizmus problémája, de mik is az okok?
Alapos kutatások nélkül bármilyen elemzés a témában spekuláció, de ez nem jelenti azt, hogy itt a cikk be is fejeződik.
„A tény, hogy Izrael 2018-ban nem indított nagyszabású hadműveletet, és ebben az évben a háború utáni antiszemita incidensek száma rekordot döntött Európában, világosan mutatja, hogy a gyűlölet fő mozgatórugója nem az izraeli-palesztin konfliktus.”
— kezdi az okok felsorolását Gerstenfeld.
A posztmodernitás számos más témájához hasonlóan az antiszemitizmus mögött álló okok töredezettek.
Míg a múltban megállta a helyét az állítás, hogy az antiszemita incidensek száma növekedésnek indul az európai országokban, mihelyst Izrael katonai hadműveletet indít a palesztinok ellen, mivel nagy számú, a palesztinokkal szimpatizáló muszlim él már Európában. Azonban a 2018-as évben nem zajlott hasonló offenzíva, így az semmiképpen sem lehet magyarázat a zsidókat érő gyűlölethullám megnövekedésére.
Gerstenfeld mindezek fényében öt kiemelkedő jelentőségű szempontot sorol fel, melyek közrejátszhatnak az európai antiszemitizmus növekedésében.
Az első a strukturális aspektus: az antiszemitizmus az Európai kultúra integrális részét képezi.
Ez így volt sok száz éven keresztül, valójában a zsidógyűlölet régebbi jellemzője a kontinens kultúrájának, mint maga a demokrácia, mely az előbbivel ellentétben nem volt folytatólagos. Az antiszemitizmust sosem szakította meg a nácizmus, a kommunizmus vagy a fasizmus.
A második fontos mozgatórugó a közösségi média fejlődése.
A középkorban a gyűlölködők még csak városról városra járva tudtak uszítani a zsidók ellen, ma már az internet sebességével hasítanak a mérgező gondolatok a szélrózsa minden irányába, melyet nem igazán blokkol a Facebook, a Twitter, és a hozzájuk hasonló egyéb szolgáltatók.
A harmadik szempont az, hogy bár a békeidőkben a zsidók nem szenvedtek annyit az európai demokráciákban, napjainkban, főleg a muszlim bevándorlás, és az azzal járó szaporodó terrortámadások bizonytalan biztonsági helyzetet teremtettek.
Az EU számos kérdésben tanácstalan. A Brexit is hozzájárul a bizonytalansághoz, de messze nem az egyetlen probléma, ami Európa egészére hatással lesz majd.
A negyedik faktor a kormányok által számos országban elhanyagolt rendőri erők helyzete.
Berlint manapság az európai antiszemitizmus egyik fővárosaként is emlegetik, ennek ellenére súlyos vádak érik a berlini szenátust, amiért nem nyújtanak elég anyagi támogatást a rendőrségnek, ami gyakran a megfelelő technológiai, emberi és jogi források hiányában nehezen veszi fel a harcot a szervezett bűnözést domináló arab klánok ellen.
Végül, de nem utolsó sorban: több európai nemzet jogi rendszere sem hatékony az igazságszolgáltatás terén.
A fentiek fényében nem sok esély van arra, hogy az európai zsidók mindennapi élettapasztalatában nagy és pozitív változásokat lehessen elérni. Azoknak, akik Európában akarnak élni, és nyíltan vállalják zsidó hovatartozásukat, együtt kell élniük az antiszemitizmussal.
