Karlendítő szobrot távolítottak el Amszterdamban

Eltávolítottak egy jobb karját fellendítő atlétát ábrázoló bronzszobrot az amszterdami olimpiai stadion bejárata elől, az alkotás a stadionon belül kapott helyet – jelentette a NlTimes hollandiai hírportál kedden.

A stadion vezetősége azért döntött az áthelyezés mellett, mert közelmúltbeli történelmi kutatások kimutatták, hogy a náci karlendítésre hasonlító köszöntés nem az ókori római kultúrkör, hanem a fasizmus és a nácizmus hagyományaira vezethető vissza.

A három méter magas alkotást Gra Rueb holland szobrász készítette 1928-ban, az amszterdami nyári olimpia évében, öt évvel Adolf Hitler németországi hatalomra kerülése előtt. A jobb kar fellendítésével történő köszöntést az olimpiai üdvözlés szimbólumaként Pierre de Coubertin francia báró, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik alapítója vezette be az 1924-es párizsi olimpiai játékok alkalmából.

Történelmi kutatások szerint azonban nincs bizonyíték arra, hogy az ókori Rómában így köszöntötték volna egymást az emberek. A kutatók megállapították, hogy a kinyújtott karú üdvözlet eredete Jacques-Louis David francia festőművész a „Horatiusok esküje” című, 1784-ben készült festményére vezethető vissza. A festő azt a pillanatot örökítette meg, amikor egy fiktív római testvérpár a harcba indulás előtt fellendített jobb karral esküt tesz apjának. Ezt a gesztust Benito Mussolini olasz fasiszta vezető 1922-ben, hatalomra kerülésekor, „lemásolta”, később pedig a német nemzetiszocialisták alkalmazták üdvözletként. A második világháború után a lendítésre emelkedő karral tisztelgést betiltották

 

forrás