Bíróság előtt kell felelnie a flamand radikális jobboldali képviselőnek

Holokauszttagadás miatt büntetőbíróság elé kell állnia Belgiumban Dries Van Langenhovénak, a flamand radikális jobboldali Vlaams Belang (Flamand érdek) párt volt szövetségi parlamenti képviselőjének – jelentette be az ügyben eljáró genti vádkamara csütörtökön, a közlést a The BrusselsTimes hírportál ismertette.

A flamand közösség közszolgálati televízióscsatornája, a VRT egy 2018-as műsorában fedte fel, hogy a képviselő által alapított Schild en Vrienden (Pajzs és barátai) nevű radikális jobboldali ifjúsági mozgalom titkosított üzenőcsoportjaiban rasszista, antiszemita, holokauszttagadó üzeneteket osztottak meg. Dries Van Langenhove ellen 2019 júniusában vádat emeltek, őrizetbe vették, majd szabadon engedték egyebek között azzal a feltétellel, hogy el kell látogatnia a mecheleni Dossin-laktanyába, ahonnan a második világháború idején belga zsidók ezreit deportálták.

A vádkamara tavaly júniusban úgy döntött, hogy a Schild en Vrienden öt tagját bíróság elé kell állítani a holokauszt tagadása, illetve relativizálása miatt.

A határozat azonban nem vonatkozott magára Van Langehovéra, mivel ő maga nem vett részt az üzenőcsoportban. Ugyanakkor a vádkamara úgy határozott, hogy a flamand politikust be kell idézni a belga fegyvertörvények, valamint a rasszizmus elleni törvény megsértése miatt.

A most meghozott döntést, miszerint Van Langehovénak holokauszttagadás miatt is felelnie kell, több flamand párt is támogatta.

Február elején Dries Van Langenhove lemondott képviselői mandátumáról a belga parlamentben.

 

 

forrás