Az Azonnali esete az „izraeli nácikkal”

„Izraeli nácik dönthetik el Netanjahu jövőjét” – ezzel a címmel közölt elemzést az izraeli választások után előállt helyzetről Techet Péter újságíró, az Azonnali munkatársa. Ha csak a címet nézzük, elsőre azt hihetnénk, hogy a Likud miniszterelnökéről a zsidó államban élő náci bírák hozhatnak majd ítéletet most folyó bírósági tárgyalásán.

Szerencsére a kiemelésből kiderül: a szerző csak arra gondolt, hogy mivel az új Kneszetbe „szélsőséges cionista politikusok” is bekerültek, Netanjahunak az ő szavazataikra is szüksége lesz a kormányzáshoz (az őt támogató blokknak egyébként még kilenc mandátumra van szüksége a jelenlegi 52 mellé a parlamenti többséghez). Szövetségeseinek számítanak a hat mandátumot szerzett Vallásos Cionisták is – az Azonnali szerzője őket nevezi „náciknak”.

Joggal emlékeztet a Neokohn arra, hogy a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) egyértelműen antiszemitizmusnak tartja „Izrael jelenlegi politikájának a nácik politikájával történő összehasonlítását”, ez értelemszerűen vonatkozhat egyes, vitatott izraeli politikusok sommás lenácizására is. Tette ezt a szerző ráadásul úgy, hogy a bizonyítékul szánt mondatot, miszerint „kár, hogy nem égették el a maga szüleit (a nácik)” nem Avi Maoz, a Noam párt elnöke mondta, hanem neki mondták.

A fő probléma azonban nem a fordítási hiba vagy hamisítás, hanem a címben is szereplő fő állítás: a zsidó államban nácik dönthetnek a jövőbeni kormányalakításról. Ez – a téves és szégyenteljes szóhasználat mellett – teljesen torz képet ad az izraeli politikai és parlamentáris viszonyokról.

A szerző által kipécézett Vallásos Cionistáknak a politikusa a volt kahanista, Izraelben is radikális jobboldalinak tekintett Otzma Yehudit (Zsidó Erő) párt elnöke, Itamar Ben Gvir, azonban sem ő, sem a szövetség elnöke, Bezalel Smotrich nem náci. Mindketten tettek valóban vitatható, kirekesztő kijelentéseket arabokról, illetve homoszexuálisokról (ahogy radikális baloldali politikusok is rendszeresen tesznek kirekesztő, Izrael-ellenes, „anticionista” nyilatkozatokat), de a náci jelző használata egyikük esetében sem helyénvaló.

Épp a minap jelezte a Vallásos Cionista párt részéről Simcha Rothman, hogy semmi bajuk nincs az izraeli arab pártokkal, csak az anticionista, iszlamista Ra’am párttal nem kívánnak egy koalícióban lenni, mivel az szerintük megkérdőjelezi a zsidó államot (egyelőre sem Netanjahu, sem a Ra’am nem zárkózott el eleve az együttműködéstől, de több radikális jobboldali politikus jelezte, hogy ellenzik a lépést).

Izraelt, vagy bármennyire vitatható kijelentéseket tevő izraeli politikusokat nácinak nevezni nem csupán a politikai diskurzus megengedhetetlen fogalmi keretbe ágyazása, de relativizálás, a Soá borzalmainak bagatellizálása is.