A Yale egyetem diákjainak 80 százaléka megszavazta Izrael bojkottálását
A Yale Egyetem hallgatói megszavazták azt az referendumot, amely arra szólítja fel az intézményt, hogy szakítsa meg a kapcsolatot a katonai fegyverek gyártásában részt vevő vállalatokkal, beleértve azokat is, amelyek fegyvereket szállítanak Izraelnek. A referendum, amelyet a palesztinbarát Sumud Koalíció javasolt, jelentős különbséggel ment át.
A népszavazás három kulcsfontosságú kérdést vetett fel. Az első azt firtatta, hogy a Yale-nek nyilvánosságra kell-e hoznia és meg kell-e válnia a katonai fegyvergyártó cégekben lévő részesedéseitől, különösen azoktól, amelyek fegyvereket szállítanak Izraelnek.
A második kérdés a többi katonai beszállítóval való kapcsolatok és részesedések megszüntetésére irányult, míg a harmadik arra szólított fel, hogy az egyetem fektessen-e be palesztin akadémikusokba és diákokba.
Végül a diákok 83,1 százaléka szavazott igennel az első, 76,6 százaléka a második, továbbá 79,5 százaléka a harmadik kérdésre.
Összesen 3338 diák, azaz a hallgatók 49,5 százaléka adta le szavazatát, ami felülmúlta a korábbi referendumok részvételi arányát.
Mivel a hallgatók több mint egyharmada mindhárom kérdésre igennel szavazott, a népszavazás elérte a Yale College Council alapszabálya által előírt részvételi küszöböt, így a referendumot érvényesnek fogadták el.
A Yale Friends of Israel diákszervezet csalódottságának adott hangot az eredmény miatt, de hangsúlyozta, hogy a Yale befektetési politikája valószínűleg nem fog változni.
Közleményükben azt írták: „Bár csalódottak vagyunk az eredmények miatt, biztosak vagyunk abban, hogy a Yale Egyetem nem fog megválni a demokráciától – továbbra is olyan vállalatokba fog befektetni, amelyek segítenek az Egyesült Államok és szövetségesei, köztük Izrael védelmében a zsarnoki és antidemokratikus erőkkel szemben, amelyek el akarják pusztítani őket és magát a demokráciát”.