Zsidózzák az antiszemitát
Bár az antiszemitizmus elleni fellépésként tálalják a Zagyva György Gyula fenyegetésére adott kormányzati reakciót, inkább problémás Varga B. Tamás és a kormánypártok egymásra találása (ami egyébként nem most kezdődött), hiszen a volt jobbikos képviselővel összeveszett zenésztől sem állnak távol az antiszemita kijelentések.
Az elmúlt héten bejárta a médiát, hogy Varga B. Tamás zenész, a Jobbik kampánycsapatának egykori tagja feljelentette korábbi harcostársát, Zagyva György Gyulát (volt jobbikos országgyűlési képviselő, jelenleg a párt alkalmazottja és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke). Kettejük vitája akkor mérgesedett, amikor Zagyva szereplést vállalt Gulyás Márton videójában, amire válaszul Varga „liberális köcsögnek” nevezte. Viszontválaszul, Varga elmondása szerint Zagyva felhívta őt, és zsidózás közepette kétszer is megfenyegette őt és családját, a második hívást viszont már egy rendőr is végighallgatta és jegyzőkönyvbe vette.
Zagyva György Gyula eddigi tevékenységét ismerve hihetőek a vádak. Zagyvát korábban jogerősen elítélték, amiért a Hetek két újságíróját megfenyegette életveszélyesen. A volt jobbikos képviselő sosem tagadta, hogy szélsőjobboldali nézeteket vall, rendszeresen részt vesz a neonáci szervezetek becsület napi megmozdulásain, egy alkalommal kijelentette, hogy Szálasi Ferencet tartja az utolsó legitim magyar államfőnek. A mostani ügyben ugyan Zagyva tagadja mind a zsidózást, mind a fenyegetőzést, ennek a hitelességét rontja, hogy a Pesti Srácoknak először a zsidózást és részben a fenyegetőzést is elismerte, néhány nap múlva azonban már mindent tagadott.
Az eset után a kormány elhatárolódásra szólította fel a Jobbikot (ez nem történt meg), az ügyben Orbán Viktor is megszólalt, utasította a belügyminisztert az erélyes hatósági fellépésre. Ismét elhangzott, hogy az antiszemitizmussal szemben zéró tolerancia van érvényben.
Az ügy antiszemita élét és a fellépés jogosságát nem igazán lehet vitatni, azonban miközben Varga B. Tamást megszólaltatta több kormánypárti lap, sajnos elsikkadt, hogy Varga B. Tamás Zagyvához hasonlóan szintén nem csinált titkot abból, hogy szélsőjobboldali nézeteket vall: ő írta a Magyar Nemzeti Gárda indulóját, kiállt Budaházy György mellett, emellett többször tett durva antiszemita kijelentéseket.
Két éve Polgár Juditot nevezte „cionista zsidónak”, és úgy látta, semmilyen magas rangú állami kitüntetésre nem lenne méltó emiatt. Kijelentését később sem bánta meg, Facebook-oldalán azt írta, hogy ma is „anticionistának” vallja magát. Korábban többször publikált többek között Kuruc.info-n is. Itt jelent meg a holokausztot relativizáló írása (Idézet: a ’30-as évek végére „a hazai zsidóság annyira magára haragította még az egyszerű polgárságot és parasztságot is, hogy a változás bizony ott kopogtatott minden ajtón és ablakon”), tavaly Szálasit felmentő cikke is megjelent.
Az eset nem tekinthető teljesen két magánember vitájának, hanem kimondottan politikai éle is van. Zagyva jelenleg is a Jobbik holdudvarához tartozó HVIM egyik vezetője, Varga azonban már korábban szembe került a párttal – emiatt az Echo Tv-be egyébként már korábban meghívták. Varga B. Tamás jelenleg magát a Jobbiktól jobbra álló személyként határozza meg, többször éppen a szélsőjobboldaliságot kérte tőlük számon (bár egy idén megjelent interjúban párton kívülinek és Fidesz-szimpatizánsnak vallja magát). A vele készült interjúkban ezek a tények elsikkadtak, ami ellentmond az antiszemitizmus elleni zéró tolerancia elvének – az esetről a korrekt tájékoztatást az adta volna, ha Varga B. Tamás saját antiszemita megnyilvánulásaira is rákérdeznek.