Tucatnyi sírt rongáltak meg antiszemita vandálok a chișinăui zsidó temetőben

Ismeretlen tettesek a múlt héten több mint ötven sírkövet firkáltak tele horogkeresztekkel és más náci szimbólumokkal a moldovai főváros zsidó temetőjében. 

A chișinăui hatóságok bűnügyi eljárást indítottak sírgyalázás és faji gyűlöletkeltés alapos gyanúja miatt, de további részleteket egyelőre nem hoztak nyilvánosságra.

Fotó: noi.md

Az igazságügyi szakértők és ügyészek csütörtökön lezárták a helyszínt, amely egykor az orosz birodalmon belüli zsidó kulturális élet egyik jelentős központja volt.

A chișinăui zsidó temetőt nem először érte ilyen jellegű támadás: 2020-ban 42 sírkövet rongáltak meg, 30-at pedig festékkel mázoltak össze.

A moldovai zsidó közösség egy évszázada még mintegy 200 000 főt számlált, ma már alig ötezren élnek az országban.

A helyi zsidóság történelme súlyos tragédiákkal terhelt: az 1903-as pogrom során 49 zsidót gyilkoltak meg Chișinăuban, több mint 600-an megsérültek, és százával pusztították el a zsidó lakóházakat és üzleteket.

Növekvő antiszemitizmus világszerte

A The Jerusalem Post felidézi, hogy májusban Berlinben ismertették az első J7 Antiszemitizmus Jelentés eredményeit, amely a globális antiszemita incidensek drasztikus növekedéséről számol be.

A J7 – az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Argentína, Ausztrália, Kanada, Franciaország és Németország nagy zsidó közösségeinek együttműködése – adatmegosztással és közös fellépéssel próbál reagálni a diaszpóra-közösségeket érő fenyegetésekre.

A jelentés szerint Ausztráliában 2024-ben 317 százalékkal nőtt az antiszemita cselekmények száma. Németországban minden 1 000 zsidóra több mint 38 antiszemita incidens jutott, míg az Egyesült Királyságban 13 ilyen esetet jegyeztek fel ezer főre vetítve. Az Egyesült Államokban 5 százalékkal nőtt az antiszemita támadások száma, a többi J7-ország előzetes adatai is emelkedő vagy továbbra is magas szintű antiszemita aktivitást jeleznek.

A jelentés szerint az emelkedés jelentős mértékben az Izrael elleni 2023. október 7-i terrortámadásokat követő fejleményekhez köthető. A dokumentum számos aggasztó tendenciára hívja fel a figyelmet: erőszakos antiszemita támadások, zsidó intézmények elleni atrocitások, az online gyűlöletbeszéd elterjedése, a zsidó identitás nyílt vállalásától való félelem, valamint a tettesek felelősségre vonásának hiánya egyaránt jellemző minden érintett országban.