Pokolgép robbant a liège-i zsinagógánál
A város polgármestere antiszemita bűncselekményről beszél.
Hétfő hajnalban robbanás rázta meg a liège-i Léon Frédéricq utcát, ahol ismeretlenek a zsinagóga bejáratánál hoztak működésbe egy robbanóeszközt. Bár a detonáció jelentős anyagi károkat okozott a történelmi épületben és a környező házakban, személyi sérülés nem történt.
A robbanás ereje betörte a zsinagóga főablakát és a szemközti épületek nyílászáróit is. Liège polgármestere, Willy Demeyer elítélte a történteket, amely szerinte szöges ellentétben áll a város befogadó hagyományaival.
„Nem engedhetjük meg, hogy külső konfliktusokat importáljanak a városunkba”
– hangsúlyozta a városvezető.
„Minden felrobbant”
A környéken lakók hatalmas dörrenésre ébredtek. Egy helyi lakos, akinek a homlokzati ablakait szintén bezúzta a lökéshullám, így emlékezett vissza a pillanatra:
„Pontosan a zsinagógával szemben egy robbanószerkezet lépett működésbe. A teljes homlokzatom, az összes ablak kitört, minden felrobbant. A zajra ébredtünk, és amikor lementünk, láttuk a pusztítást.”
A rendőrség azonnal lezárta az utcát és biztonsági kordont vont a helyszín köré a nyomozás idejére.
⚡️🌎 World News 🌐⚡️ on X (formerly Twitter): „#Breaking Belgian police: Explosion in front of a synagogue in the city of Liège, no injuries reported.#Belgium @qudsn pic.twitter.com/2cbcGPBHRO / X”
Breaking Belgian police: Explosion in front of a synagogue in the city of Liège, no injuries reported.#Belgium @qudsn pic.twitter.com/2cbcGPBHRO
Terrorizmus elleni egységek nyomoznak
A bűncselekmény súlyát jelzi, hogy a nyomozást a liège-i szövetségi rendőrség terrorizmus elleni osztálya vette át. A helyszínre rendelték a belga hadsereg tűzszerészeti egységét (SEDEE) is, amelynek szakértői minden olyan esetben közreműködnek, ahol felmerül a bűncselekmény gyanúja.
Bernard Quintin belügyminiszter az X-en közzétett bejegyzésében „aljas antiszemita tettnek” nevezte a támadást, amely közvetlenül a belgiumi zsidó közösséget vette célba. A miniszter bejelentette a hasonló helyszínek körüli biztonsági intézkedések további szigorítását, és délután személyesen is ellátogat a zsinagógához.
Aggodalom a zsidó közösségben
Yves Oschinsky, a Belgiumi Zsidó Szervezetek Koordinációs Bizottságának (CCOJB) elnöke rendkívül nyugtalanítónak és súlyosnak nevezte az esetet. A zsidó közösséget ért támadás nem csupán egy vallási helyszínt, hanem egy kulturális emléket is sújtott: az 1899-ben épült zsinagóga múzeumként is funkcionál, amely a helyi zsidó közösség történetét és vallási tárgyait mutatja be a látogatóknak.



