Kontextusban kell látni az antiszemitizmust

Kiadta 2019-es évre vonatkozó jelentését a világ antiszemita eseményeit megfigyelő Simon Wiesenthal Központ, kiemelve a zsidóellenesség tíz legdurvább megnyilatkozásait.

A sötét lista első helyén Jeremy Corbyn brit Munkáspártja szerepel: „Senki sem tett többet az antiszemitizmus politikai és társadalmi fősodratba kerüléséért egy demokrácia életében, mint a Jeremy Corbyn által vezetett Munkáspárt” – írja a jelentés. A szöveg utalt rá, hogy Corbyn azóta lemondott a Munkáspárt éléről

Második helyre kerültek a terroristák, akik zsidókat gyilkoltak az Egyesült Államokban és Németországban. Jersey City-ben fekete héber izraeliták gyilkoltak meg három ártatlant egy kóser boltnál, a németországi Halléban pedig Jom Kippurkor ölt meg két járókelőt egy neonáci terrorista, aki a zsinagógába akart bejutni. Az amerikai és a német támadók is további célpontokat szemeltek ki maguk számára, és csak a véletlenen múlt, hogy nem szedtek több áldozatot. További tavaly áprilisban a poway-i Chabad zsinagógában is lövöldöztek, megsebesítve a rabbit és meggyilkolva egy hatvanéves hívet.

Harmadik helyre került Olaszország, ahol egy 89 éves holokauszt-túlélőt, Liliana Segrét, az olasz parlament tiszteletbeli szenátorát annyiszor fenyegették meg antiszemiták, hogy egésznapos rendőri őrséget szerveztek számára.

Negyedik helyre került Franciaország, ahol ejtették a vádakat Sarah Halimi zsidó óvónő gyilkosa, Kobili Traore ellen, aki megverte az idős zsidó nőt, és halálba hajította lakásának erkélyéről. A támadó Korán-verseket idézett a támadás során, mégis elfogadták neki a védekezést, hogy marihuána fogyasztása miatt nem volt beszámítható, és hogy „elnyomva” érezte magát a nő menórájának láttán.

Az ötödik helyen ismét az Egyesült Államok következik, hogy az első palesztin származású kongresszusi képviselőnő, Rashida Tlaib és társa, a szomáliai származású Ilhan Omar demokrata politikusnő antiszemita tirádákkal és Izrael elleni kirohanásokkal kerültek az újságok címlpajára.

A hatodik helyen a New York-i zsidóság elleni támadás-sorozat következik, amely tavaly nyár óta tart, és most sincsen még vége. Az ember már alig tudja követni, hány szerencsétlen járókelőt támadnak meg és vernek meg a legnagyobb amerikai zsidó közösség otthonában.

A hetedik helyezett Németország ENSZ-követe, Cristoph Heusgen lett, aki 25 alkalommal szavazott Izrael ellen, és párhuzamot vont a Hamász dzsihadista terrorszervezet zsidó államra irányított rakétái, illetve azon izraeli gyakorlat között, hogy lerombolják a terroristák családi otthonait.

A nyolcadik helyezett az észak-amerikai egyetemek kampuszai, ahol a meghívott izraeli és zsidó előadókat szélsőbaloldali és muszlim fiatalok zaklatják, ellentüntetéseket szerveznek, megzavarják az előadókat és nyomást helyeznek az egyetemekre a rendezvények törlése érdekében. Ez vonatkozik amerikai és kanadai egyetemekre.

A kilencedik helyen a skandináv országok állnak, ahol a Kristályéjszaka évfordulóján zsidók házaira és zsinagógákra helyeztek sárga csillagokat szélsőségesek. Svédországban az antiszemita incidensek száma 53%-kal ugrott meg egy év alatt.

A tizedik helyezett az amerikai Rick Wiles keresztény lelkész, aki „zsidó puccsnak” nevezte a Donald Trump amerikai elnök ellen zajló impeachment-eljárást.

Eddig a lista – és most néhány rövid megjegyzés. A listára még csak érintőlegesen sem került fel Magyarország, de még csak egyetlen kelet-európai ország sem.

A hazai antiszemitizmust nem kell bagatellizálni. A szabadon vonulgató neonácik, a kellemetlen történelem-értelmezési keretek és a ritkán, de megjelenő antiszemita publicisztikák természetesen nem elfogadható jelenségek. Hasonlóan ismertek aggasztó hírek Lengyelországból és Szlovákiából. (Ukrajna más tészta, ott idén történtek durva esetek, melyek nyilván nem szerepelhetnek a tavalyi listán).

De érdemes kontextusában látni a dolgot. Világszerte antiszemita atrocitások új hullámával találkozhatunk, Észak- és Dél-Amerikától Nyugat-Európán át Ázsiáig, Afrikáig és Ausztráliáig ismertek az atrocitások. (Ezek nem mind kerültek fel a listára, a dél-amerikai rabbiverésekre és Dél-Afrikára már nem volt benne hely). Ugyanazok a lapok, amelyek néhány éve még Magyarországra mutogattak, mint az antiszemitizmus fő gócpontjára, most már a folyamatos atrocitás-hírek miatt csak a „futottak még” rovatban tudnak említést tenni a Soros-kritikáról.

A világ más országaiban zsidó közösségek tagjai remegnek félelmükben, alijáznak tömegesen, igényelnek folyamatos rendőri védelmet, tanulnak meg lőni és küzdősportolni, erősítik meg ajtóikat és ablakaikat. Gyilkosaikat, támadóikat és gyalázóikat hol a politika, hogy a perverz jogértelmezés, hol a média, hol pedig a széles köz védi. Ez nem hatalmaz fel senkit arra, hogy lekicsinyeljék az antiszemitizmus hazai példáit, de érdemes észben tartani: Magyarországon ilyen jelenségekkel – szerencsére – nem kell megbirkózni.

Fontos tehát látni, milyen események történnek külföldön, milyen problémákkal küzdenek meg a világ zsidó közösségei a 21. századi antiszemitizmus hajnalán. Mindez segít kontextusában értelmezni a hazai jelenségeket, józan és kiegyensúlyozott válaszokat adni az antiszemita vagy antiszemitának tűnő nyelvezet hazai felbukkanásaira, és higgadt konklúziókat levonni az antiszemitizmus hazai mértékével és a zsidóság nemzetközi helyzetével kapcsolatban.

 

Veszprémy László Bernát