Biztonságban vannak-e az európai zsidók? Kihívások az európai migrációs válság és a fundamentalista iszlám terrorfenyegetettség tükrében
Konferencia az 5 éves Tett és Védelem Alapítvány szervezésében
A Tett és Védelem Alapítvány ötéves fennállásának alkalmából tartjuk konferenciánkat 2017. november 29-én Budapesten, melyen neves külföldi és magyar szakértők közreműködésével járjuk körbe az aktuális kérdéseket az antiszemitizmus alakulása, Európa menekültügyi-helyzete, a terrorfenyegetettség és a zsidó közösségek biztonsági helyzetének bemutatásával.
A konferencia célja megegyezik a szervezet alapfilozófiájával, melyben kiemelt szerepet játszik a közösségeink és a többségi társadalom tájékoztatása, oktatása, továbbá az antiszemitizmus elleni közös fellépés fontosságának tudatosítása. A konferencia fővédnöke dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere.
Az oktatás az előítéletesség leküzdésének leghatékonyabb eszköze még akkor is, ha ez a befektetés csak hosszútávon ad értékelhető eredményt.
A konferencia első része az Európát ért nagytömegű migráció természetének, mozgatórugójának és a vele együtt járó hatások kockázatainak feltárásával kíván foglalkozni. Előadóink arra a kérdésre is keresik a választ, hogy az elmúlt években tapasztalt „népvándorlás” valódi veszélyt jelent-e Európára.
A második rész előadásában és panelbeszélgetésében az antiszemitizmus mérésének módszertani kérdéseit járja körbe és arra keres válaszokat, hogy mely kijelentések és cselekmények számítanak antiszemitizmusnak: hogyan lehet a zsidóellenességet tudományosan vizsgálni. A panel kutatói történeti, szociológiai, politikatudományi megközelítésekre kitérve veszik sorra az antiszemitizmus megjelenési formáit, okait, és empirikus mérésének eszközeit.
A konferencia harmadik részében a fiatalok antiszemitizmus és a szélsőségek iránti fogékonyságáról, illetve az Izrael-ellenesség egyetemi közösségekben való terjedéséről beszélgetünk.
A konferencián való részvétel regisztrációhoz kötött. A jelentkezési lap a honlapunkon elérhető. A konferenciával kapcsolatos gyakorlati tudnivalókkal kapcsolatban kollégáink szívesen állnak rendelkezésre a titkarsag@tev.hu e-mail címen.
Biztonságban vannak-e az európai zsidók? Kihívások az európai migrációs válság és a fundamentalista iszlám terrorfenyegetettség tükrében
2017. november 29. • Festetics palota, Budapest Pollack Mihály tér 3, 1088
11.30-16.00 Regisztráció
12.00-12.30 Megnyitó
Beszédet mond:
Dr. Mikola István, államtitkár, Külgazdasági és Külügyminisztérium
Dr. Latorcai Csaba, helyettes államtitkár, Miniszterelnökség
Andrew Baker rabbi, nemzetközi igazgató, Amerikai Zsidó Bizottság (AJC), az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős megbízottja
Köves Slomó vezető rabbi, alapító, Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség
12.30-14.30 Panel 1 – Európa hódítás alatt: valódi veszélyt jelent-e a népvándorlás?
Előadók:
Bodnár Dániel, elnök – Tett és Védelem Alapítvány Kuratórium: Antiszemitizmus mint politika eszköz
Dr. Janza Frigyes, főtitkár – Magyar Rendészettudományi Társaság, Belügyi Tudományos Tanács állandó tagja: Változások a rendészettudományi képzésben
Dr. Tálas Péter, történész, politológus- Nemzeti Közszolgálati Egyetem: Új típusú biztonsági kihívások Európában
Dr. Jagil Henkin, történész – Izraeli Véderő Vezérkari Főiskola: Új világrend kialakulása – muszlim népvándorlás vagy hódítás?
Panelbeszélgetés:
Eli Hazan, Kommunikációs és Külkapcsolati Igazgató – Likud, Izrael
Dr. Tálas Péter, történész, politológus- Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Mike Whine, igazgató – CST Kormányzati és Nemzetközi kapcsolatok, Egyesült Királyság
Absztrakt: Az első panel kifejezetten az Európát ért nagytömegű migráció természetének, mozgatórugójának és a vele együtt járó hatások kockázatainak feltárásával kíván foglalkozni. A különböző szférákból érkező előadók és szakértők a saját tapasztalatuk és gyakorlatuk alapján fogalmaznak meg állításokat és ajánlásokat arra nézve, hogyan lehet a jelenséggel együtt járó terrorfenyegetettséget azonosítani, visszaszorítani és a fundamentalista iszlám mozgalmaktól kiinduló, egyre erősödő zsidóellenességet marginalizálni. Érinteni fognak történelmi, oktatási, emberi jogi kérdéseket és rendészeti fellépéséket is, ily módon lehetőség nyílik a különböző megközelítések létjogosultságának összehasonlítására, illetve kombinálására is
14.30-15.00 Kávészünet
15.00-16.15 Panel 2 – Hogyan mérjük az antiszemitizmust?
Előadó:
Dr. Kovács András, egyetemi tanár – Közép-európai Egyetem: Az antiszemitizmus empirikus vizsgálata
Melissa Sonnino, CEJI – A Jewish Contribution to an Inclusive Europe (Zsidó Hozzájárulás a Befogadó Európáért): Az antiszemita gyűlöletcselekmények jelentésének módszertana
Panelbeszélgetés:
Hann Endre, ügyvezető igazgató – Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet
Dr. Kovács András, egyetemi tanár – Közép-európai Egyetem
Melissa Sonnino, CEJI – A Jewish Contribution to an Inclusive Europe (Zsidó Hozzájárulás a Befogadó Európáért)
Dr. Róna Dániel, kutatási igazgató – Tett és Védelem Alapítvány
Absztrakt: A második panel az antiszemitizmus mérésének módszertani kérdéseit járja körbe. A résztvevők arra kísérelnek meg választ adni, hogy milyen kijelentés és cselekmény számít antiszemitizmusnak: hogyan lehet a zsidóellenességet tudományosan vizsgálni. A panel kutatói történeti, szociológiai, politikatudományi megközelítésekre fókuszálva veszik sorra az antiszemitizmus megjelenési formáit, okait, és empirikus mérésének eszközeit.
16.15-16.45 Kávészünet
16.45-18.00 Panel 3 – Fogékonyak-e a fiatalok az antiszemitizmusra? Mennyire virulens az Izrael-ellenesség az egyetemi közösségekben?
Előadók:
Yigal Palmor, Közkapcsolati és Kommunikációs Igazgató, Szochnut (Jewish Agency for Israel)
Alex Benjamin, Közkapcsolati igazgató – European Jewish Association
Andrew Srulevitch, Európai ügyekért felelős igazgató – Anti-Defamation League (ADL / Rágalmazásellnes Liga)
Panelbeszélgetés:
Yigal Palmor, Közkapcsolati és Kommunikációs Igazgató, Szochnut (Jewish Agency for Israel)
Andrew Srulevitch, Európai ügyekért felelős igazgató – Anti-Defamation League (ADL / Rágalmazásellnes Liga)
Dr. Bodó Kristóf– Tett és Védelem Alapítvány
Absztrakt: Az oktatás az előítéletesség leküzdésének leghatékonyabb eszköze még akkor is, ha ez a befektetés csak hosszútávon ad értékelhető eredményt. A világnézetükben, értékrendjükben bizonytalan, vagy csak átalakulóban lévő, az új és nemkülönben radikális gondolatokra nyitott fiatal generáció felé történő ismeretátadás és tájékoztatás kulcs kérdés az antiszemitizmus elleni fellépésben. A szélsőségek kedvelt terepe az egyetemi ifjúság, a progresszióra, a radikalizmusra, establishment ellenes gondolatokra nyitott attitűd adja a legjobb talajt a gyűlöletkampányok terjesztésére. Ebben a közegben ütötte fel a fejét a BDS (Boycott, Divesment, Sanction) mozgalom Amerikában, mely hamar népszerűvé vált, mint az Izrael-ellenesség köntösébe bújtatott modern antiszemitizmus.
18.00-18.30 Zárás
Záróbeszédet tartja: Szalai Kálmán, titkár – Tett és Védelem Alapítvány
18.30 – Fogadás
Az alábbi jelentkezési lap kitöltésével jelezheti részvételi szándékát a Tett és Védelem Alapítvány 5. Jubileumi Konferenciáján, melyet 2017. november 29-én tartunk Budapesten, Biztonságban vannak-e az európai zsidók? Az európai zsidó közösségek előtt álló kihívások címmel.