Egyre több ország bojkottálja a durbani konferenciát

A hírhedt 2001-es antiszemita konferencia utórendezvényét három hét múlva, az ENSZ égisze alatt tartják. Izrael-párti aktivisták az összes európai országot bojkottra szólítják fel.

Már egy tucatnyi ország jelezte, hogy távol marad az úgynevezett Durban IV konferenciáról, amelyet az ENSZ épületében, New Yorkban tartanak meg szeptember 22-én – írja az Israel Hayom. A lap úgy tudja, több mint háromezer Izrael-párti jogász és aktivista az összes európai országot arra szólította fel, hogy tartsák magukat távol a rendezvénytől.

Mint arról beszámoltunk, az uniós tagállamok közül Magyarország elsőként jelentette be, hogy bojkottálni fogja a „rasszizmusellenes” rendezvényt. A nyugati államok a 2001-es tanácskozás óta rendszeresen bojkottálják a rendezvényt, mondván, az „az intolerancia és az antiszemitizmus fórumává süllyedt.”

A húsz évvel ezelőtti, első durbani konferencia antirasszizmus címén gyakorlatilag kizárólag a zsidó állam megbélyegzéséről szólt, a határozat-tervezet felelevenítette a hírhedt 1975-ös ENSZ-határozatot, amey szerint a cionizmus az rasszizmus (ezt 1991-ben végül hatálytalanították). A párhuzamosan futó NGO-fórum határozata Izraelt „rasszista apartheid államnak” nevezte és népirtással vádolta. Az eseményen antiszemita anyagokat, köztük a Cion bölcseinek jegyzőkönyveit is terjesztették.

Mindenhol jelen voltak az Izrael elleni gyújtogató beszédek. Jasszer Arafat, a PFSZ akkori elnöke a konferencia küldötteinek a „palesztin nép elleni izraeli rasszista politika és gyakorlat ocsmányságáról” beszélt. Fidel Castro kubai diktátor pedig „a palesztin testvéreink ellen ebben a pillanatban elkövetett szörnyű népirtásról” szónokolt.

A Nemzetközi Jogi Fórum (ILF) nevű jogászszervezet az ENSZ nagyköveteinek és külügyminisztereinek címzett levelében nem véletlenül emlékeztetett arra, hogy a 2001-es esemény „a féktelen zsidógyűlölet, az antiszemitizmus és Izrael állam becsmérlésének melegágyává vált”.

Az Izrael-barát szervezet ezért az összes olyan országot Durban IV bojkottjára hívta fel, amelyek elfogadták az IHRA antiszemitizmus-definícióját, így Belgiumot, Bulgáriát, Ciprust, Finnországot, Görögországot, Olaszországot, Litvániát, Luxemburgot, Moldovát, Észak-Macedóniát, Romániát, Szerbiát, Szlovákiát, Szlovéniát, Spanyolországot, Svédországot és Svájcot.

Az ENSZ emberi jogi és Izraellel kapcsolatos tevékenységét monitorozó UN Watch alapos összeállításából kiderül, hogy Durban IV várhatóan jóváhagyja a húsz évvel ezelőtt megfogalmazott, pervertált „rasszizmus-ellenesség” elveit. „Miközben a világ vezetői a Közgyűlés éves megnyitójára gyűlnek össze, ezen az egynapos eseményen olyan ‘politikai nyilatkozat’ elfogadását tervezik, amely a Durbani Nyilatkozat ‘teljes és hatékony végrehajtására’ szólít fel.”

Az idei tanácskozás hivatalos témája a „jóvátétel, faji igazságosság és egyenlőség az afrikai származásúak számára”, írja a UN Watch, hangsúlyozva, hogy ez fontos téma, de „sajnálatos módon a 2001-es rendezvényen és annak utódainál a folyamatot antiszemitizmus szennyezte be.” A tervek szerint a rendezvény egy nyitó plenáris ülésből, egymást követő kerekasztal-beszélgetésekből és/vagy tematikus panelekből, valamint egy záró plenáris ülésből áll majd.