A terror új arca: Magányos farkasok és alkalmi terroristák fenyegetik a brit zsidóságot
A központosított, szervezett szélsőségességet felváltotta a magányos elkövetők és az online radikalizált merénylők hulláma az Egyesült Királyságban – mutatott rá Dave Rich, a brit zsidóság védelmére alakult Community Security Trust (CST) politikai igazgatója. Az új típusú fenyegetés mögött gyakran Irán áll, a perzsa állam helyi bűnözőket bérel fel antiszemita támadások végrehajtására.
A szakértő azután értékelte a helyzetet, hogy a közelmúltban egy síita kötődésű új csoport, az Ashab al-Yamin felgyújtotta a londoni Hatzalah zsidó mentőszolgálat négy autóját. A szervezet az elmúlt hetekben több európai helyszínen, köztük a liège-i zsinagógánál történt robbantásnál, valamint amszterdami és rotterdami zsidó intézmények elleni támadásoknál is felbukkant.
A „terror-gig economy”: bűnözők iráni bérlistán
Dave Rich szerint alapvető változás történt a terrorizmus módszertanában. Míg 30 évvel ezelőtt – például a Buenos Aires-i AMIA-központ vagy a bulgáriai Burgasz elleni merényleteknél – az Irán által kiképzett Hezbollah-ügynökök hajtották végre az akciókat, ma Teherán gyakran helyi bűnözőket fizet le.
„A sötét weben toboroznak elkövetőket, akiknek adott összeget fizetnek autók felgyújtásáért. Rengeteg bűnöző akad, aki elvállalja ezt, miközben ideológiailag egyáltalán nem kötődnek a megbízóhoz”
– magyarázta a CST szakértője. A módszer ugyan csökkenti a támadások profizmusát és halálos erejét, de sokkal nehezebbé teszi a hatóságok számára a megelőzést.
Magányos farkasok és az online radikalizáció
Az elkövetők másik csoportját az online radikalizált, gyakran nagyon fiatal „magányos farkasok” jelentik. Ők nem közvetlen utasításra cselekszenek, hanem az interneten fogyasztott szélsőséges tartalmak hatására szánják el magukat az erőszakra.
Példaként Rich a 2018-as exeteri esetet említette, amikor Tristan Morgan neonáci szimpatizáns megpróbálta felgyújtani a helyi zsinagógát. A merénylet csak azért hiúsult meg, mert a CST korábban törésálló fóliával látta el az ablakokat. Amikor a támadó meggyújtotta a benzint, a lángok visszacsaptak rá, és ő maga égett meg. Letartóztatásakor csak annyit kérdezett:
„Mondják meg, leégett-e a zsinagóga?”
Huszonnyolc millió font a közösség védelmére
Az 1994 óta működő CST 2000 önkéntest és 100 főállású munkatársat foglalkoztat. Tavaly mintegy 750 bejelentést kaptak gyanús viselkedésről, amelyek közül több valódi ellenséges felderítésnek bizonyult. A szervezet kezeli a brit kormány évi 28 millió fontos keretét, amelyből magán biztonsági őröket fogadnak zsidó iskolák, zsinagógák és más épületek védelmére.
A CST egy központi megfigyelőállomást is üzemeltet, ahová az ország több száz zsidó intézményének kameraképe fut be, így a kisebb vidéki hitközségek védelmét is biztosítani tudják.
Október 7-e óta az antiszemitizmus a radikális peremcsoportokon túl az iskolákban, kórházakban, munkahelyeken és a kultúrában is megjelent.
Felháborodást váltott ki például Matthew Collings brit művészkritikus Margate-ben látható kiállítása, ahol több mint száz nyíltan antiszemita rajzot mutattak be. Az egyik kép egy francia-izraeli üzletembert ábrázol, amint csecsemőket eszik élve, más rajzokon a zsidók szarvakkal ellátott ördögökként jelennek meg. Bár a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, Dave Rich szerint ez a civil társadalom kudarca: a galériák és a helyi önkormányzatok asszisztálnak a rasszista uszításhoz, amíg azt Izrael-ellenes köntösbe bújtatják.



