A német zsidó hitközség óv az AfD-től

Két tartományi választás után és az őszi parlamenti választások előtt óva intett a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke a radikális jobboldali párttól. Az ugyanis szerinte teljesen összefonódott a szélsőjobboldallal.

Josef Schuster, a német zsidó hitközségek elnöke a Jüdische Allgemeine c. lapnak írt rövid cikkében emlékeztet arra, hogy nemrég két német tartományi választáson is tíz százalék felett teljesített a radikális jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt: Baden-Württembergben 12,5, Rheinland-Pfalz tartományban pedig 10,5 százalékot kapott a párt. Az AfD mindkét tartományban elvesztette szavazói harmadát, ez azonban nem ok kényelmesen hátradőlni – figyelmeztet Schuster.

A két eredményből természetesen nem lehet következtetéseket levonni a szeptember 26-án tartandó szövetségi parlamenti (Bundestag-)választásokra, hiszen sem a közhangulatot, sem a pandémia akkori állását nem láthatjuk előre, az AfD szereplésének okait azonban fontos lenne kielemezni – írja Schuster.

Ugyanis dacára annak, hogy az AfD már régóta nem tartható polgári protestpártnak, és annak, hogy nyilvánvalóvá vált, hogy szorosan összefonódott a szélsőjobboldallal, és emiatt a titkosszolgálat látókörébe is került, mégis tíz százalék feletti eredményt ért el. “Ez ijesztő” – írta a hitközségi elnök, aki ezért “maradandó és sürgős feladatnak” nevezte az AfD leleplezését. Az AfD nem alternatívája a többi pártnak, konstruktív javaslatok helyett az a célja, hogy lejárassa a politikát és megossza a társadalmat – állítja Josef Schuster, választói feladatnak nevezve, hogy “az AfD-nek semmi keresnivalója a parlsmentjeinkben.”

A német Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) március elején jelentette be, hogy szélsőjobboldali gyanú alá vonják, ezért akár titkosszolgálati úton is megfigyelhetik a pártot (egyébként az AfD volt az, amelyik az EP radikális jobboldali frakciójába hívta a Néppártot elhagyó Fideszt). Az elmúlt években számos rasszista, antiszemita botrány fűződik az AfD-hez, főleg annak “völkisch” szárnyához. Ugyanakkor az is tény, hogy a párt többször kiállt Izrael mellett, sőt, kifejezetten zsidó alapszervezet is működik a pártban (ennek létrejöttét a német zsidó hitközség élesen elítélte).

Felmérések szerint egyik német párt támogatóinak körében sem annyira elterjedt az antiszemitizmus, mint az AfD választóinál. És arra is sokan emlékeznek, hogy 2018-ban a párt egyik meghatározó vezetője, Alexander Gauland megpróbálta kisebbíteni a náci Németország által elkövetett bűnöket, amikor kijelentette: “Hitler és a nemzetiszocialisták pusztán madárpiszok Németország ezeréves sikertörténetében.”