A Jobbik inkább ne beszéljen sárga csillagról

Megdöbbentő nyilatkozatokra ragadtatta magát a Jobbik egy országos és egy helyi poitikusa a Covid-védettségi igazolványok kapcsán. Mint az a Magyar Nemzet véleménycikkéből kiderül, az oltások meglétét nyugtázó igazolványról a „néppártosodó” radikális pártnak a koncentrációs tábor és a sárga csillag jut eszébe.

Szilágyi György országgyűlési képviselő, a párt alelnöke a minap arról posztolt a Facebookon, hogy Orbán Viktor politikai okokból „mindegy milyen áron, csak meg tudja osztani a társadalmat. (…) Most éppen védettségi igazolvánnyal rendelkezőkre és azzal nem rendelkezőkre osztja az embereket.” Erről pedig a képviselőnek a következő hasonlat jut eszébe: „Mi lesz a következő lépés? Akinek nincs védettségi igazolványa, azt koncentrációs táborba zárják?”

Szilágyi György neve onnan lehet ismerős számunkra, hogy ő volt az a jobbikos politikus, aki 2013-ban javasolta a Simon Wiesenthal Központ betiltását, melyet „magyarellenes szervezetnek” nevezett. A szervezet ugyanis elítélte azokat a magyar fociultrákat, akik Csatáry Lászlót éltető molinót mutattak fel egy mérkőzésen (Csatáry rendőrtisztként súlyos szerepet vállalt az 1944-es kassai deportálásokban).

Most két nappal a koncentrációs táboros bejegyzése után érkezett hír arról, hogy Szilágyit az LMP támogatásával indítja a párt az ellenzéki előválasztáson. A zöld pártot még az sem zavarja, hogy a radikális jobboldali politikus korábban még az SZDSZ-t és egy „bizonyos állam” gyarmatosítási törekvéseit látta az LMP mögött.

Hasonlóan botrányos nyilatkozatot tett a védettségi igazolványokkal kapcsolatban a Jobbik Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 6. számú választókerületének választókerületi elnöke, ifj. Sallai Mihály, aki közösségi oldalán azt írta: „Lassan kezdhetik kiosztani a sárga csillagot is. Sosem gondoltam, hogy a 40-es évek után újra megtörténhet, hogy bizonyos szempontok alapján meghatározott állampolgárok másodrendű státusba kerülhetnek.”

A Tett és Védelem Alapítvány (TEV) botrányosnak és elfogadhatatlannak tartja a két jobbikos politikus megnyilatkozását. A védettségi igazolványokkal, az EU által tervezett „zöld útlevéllel” kapcsolatban felmerülő nyitott kérdésekről Európa-szerte legitim viták folynak – az azonban csak a magyar Jobbiknak jutott eszébe, hogy koncentrációs lágerekre és a sárga csillagra asszociáljon az igazolványok biztosította jogosultságokról. A nyilatkozatok relativizálják a holokausztot, bagatell ügyekkel kötik össze a holokauszt áldozatainak sorsát, kizárólag belpolitikai haszonszerzés céljából.

A Jobbik helyében mi különösen ódzkodnánk attól, hogy a sárga csillagot érvként hozza elő belpolitikai vitákban. 2012-ben ugyanis ellenzéki parlamenti képviselők éppen egy jobbikos politikus hírhedt felszólalása ellen tiltakozva öltötték magukra a sárga csillagot: Gyöngyösi Márton akkor azt javasolta, itt az ideje annak, „hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára.” A párt a tiltakozásra cinikusan úgy reagált: „az emberek többségét nem a sárga csillag, hanem a sárga csekkek problémája érdekli, mert ez a valódi gond ma Magyarországon.”

A radikális párt lépten-nyomon azt hangsúlyozza, hogy túllépett saját szélsőséges múltján, és polgári, néppárti irányt követ. Ennek azonban ellentmond, hogy máig nem érzékelhető a múltat feldolgozó „gyászmunka”, a korábbi vállalhatatlan, antiszemita és cigányellenes nyilatkozatoktól való éles elhatárolódás, másrészt – ezzel szoros összefüggésben – máig a helyükön vannak a párt korábbi szélsőséges megmondóemberei, Gyöngyösi Márton éppúgy, mint Szilágyi György. Még Jakab Péter pártelnök is adós azzal, hogy elszámoljon korábbi antiszemita kijelentéseivel, mely szerint: „A magyar nemzet semmivel sem tartozik a zsidóságnak. Se bűnbánattal, se jóvátétellel”.

Mint arra Szalai Kálmán, a TEV titkára többször is felhívta a figyelmet, a Jobbik hitelesen csak egy módon léphet fel a magyar közéletben: „ha a rasszizmusban és antiszemitizmusban fogant szervezetét feloszlatja és manifeszt módon bocsánatot kér a magyarok közösségétől az éveken keresztül tartott gyűlöletpolitikai ámokfutásáért.”