A Hamász által kedd este visszaszolgáltatott négy holttest egyike nem izraeli túszé
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közölte, hogy kedd este átvették a Vöröskereszttől négy további túsz maradványait, miután Izrael figyelmeztette a Hamászt, hogy korlátozni fogja a Gázába irányuló segélyeket, amíg a terrorszervezet nem adja ki mind a 28 elhunyt túsz holttestét.
Az izraeli túszok, Uriel Baruch, Tamir Nimrodi és Eitan Levi maradványait az Abu Kabir Törvényszéki Intézetben azonosították szerda kora reggel, ahol kiderült, hogy a negyedik holttest egy gázai férfié.
Nem ez az első eset, hogy a Hamász olyan túszmaradványokat ad vissza, amelyekről később kiderül, hogy valaki másé. A februárban visszaszolgáltatott négy holttest egyikéről is kiderült, hogy nem a 32 éves Shiri Bibasé volt, ahogy azt a Hamász korábban állította. A 32 éves Shiri Bibas és két fia halálhíre mély gyászt váltott ki Izraelben.
Uriel Baruchot, akit 2023. október 7-én raboltak el a Nova zenei fesztiválról, felesége és két gyermeke, valamint szülei és testvérei gyászolják. A Baruch család nyilatkozatában így fogalmazott:
„Kedves családtagok és barátok! Nagy szomorúsággal és mély fájdalommal közöljük, hogy közel két évnyi imádkozás, reménykedés és hit után visszakaptuk szeretett Uriel Baruchunk holttestét a Gázai övezetből. Emlékéből fakadjon áldás!”
Tamir Nimrodi, aki halála idején 20 éves volt, a 18 éves Ron Sherman és Nik Baizer társaságában rabolták el az Erez-átkelőhely közelében a terroristák. Baizer és Sherman később egy téves izraeli légicsapásban vesztette életét.
Tamir mezítláb, pizsamában, szemüvege nélkül került fogságba. A gázai határ közelében szolgált az izraeli hadsereg egyik egységénél, tíz hónapja volt katona, és tiszti képzésre készült. Október 7-én önként vállalt szolgálatot szombatra. Szobájában később egy cetlit találtak, amelyen ez állt:
„Segíteni akarok, amennyit csak tudok, bővíteni a baráti kört, és soha nem bántani senkit.”
Tamir élve került a Hamász kezére, de izraeli bombázások közben halt meg fogságban. Szülei, Herut és Alon, valamint testvérei, Amit és Mika gyászolják.
„Két évnyi gyötrelmes bizonytalanság után értesültünk szeretett Tamirunk azonosításáról. Megtört szívvel, de eltökélten folytatjuk a küzdelmet, amíg az utolsó túsz is hazatér”
– írta a család.
Eitan Levi családja szintén megerősítette, hogy szerettük maradványait visszakapta Izrael.
„Mély fájdalommal és szomorúsággal tudatjuk Eitan Levi visszatérését a Gázai övezetből, közel két év után. A temetés és a gyászszertartás részleteiről később adunk tájékoztatást. Kérjük a család magánéletének tiszteletben tartását.”
A Vöröskereszt kedden gyűjtötte be a négy holttestet Gáza városából, amelyeket később az Abu Kabir intézetbe szállítottak az azonosításra. Az izraeli hadsereg szerint a szervezet újabb négy test visszaadására számít szerda éjszaka.
Az izraeli kormány közben csökkentette a Gázába irányuló humanitárius segély mennyiségét, és lezárta a rafahi határátkelőt, büntetőintézkedésként amiatt, hogy a Hamász továbbra sem szolgáltatta vissza az összes túsz holttestét.
Egy izraeli tisztviselő az N12 csatornának elmondta: a Hamász csak négy túsz testét adta vissza, mert „nem vette komolyan” a tűzszüneti feltételeket. Csak az utóbbi órákban kezdtek el ténylegesen túszokat keresni a Gázai övezetben.
A túszok családjai közös nyilatkozatban fejezték ki együttérzésüket a három elhunyt hozzátartozóival:
„A fájdalom mellett némi megnyugvást is hoz, hogy szeretteik végre hazatérhettek. Nem nyugszunk, amíg a maradék húsz túsz is hazajut.”




