„Üzlet és zsidóság” (!!!) – A TEV reakciója a Magyar Narancs február 15-i cikkére

A Magyar Narancs 2018 február 15-i számában Nagy Gergely Miklós Több mint kóser címmel terjedelmes írást közölt az EMIH közösségi növekedéséről, valamint az ehhez jutatott vélelmezett állami támogatásokról, egy torzításoktól sem mentes félmondat erejéig megemlítve a Tett és Védelem Alapítványt (TEV) is. Az írás szerint a TEV „több tízmilliós állami támogatást könyvel el”, cserébe pedig „a Jobbik antiszemitizmusára mindig felhívja a figyelmet, viszont a kormány Soros-kampányáról inkább hallgat”. A TEV működésévél és annak támogatásával kapcsolatos tévedéseket kényszerülünk korrigálni.

A Tett és Védelem Alapítvány 2012-ben, Köves Slomó rabbi kezdeményezésére jött létre, a romló minőségű közbeszéd, a kirekesztés, az antiszemitizmus táptalaját adó ismerethiány, valamint az atrocitások és törvényszegések elleni erélytelen jogi fellépéssel szemben kíván új alternatívát nyújtani, a pozitív zsidó identitás és a közösségi szerveződés stratégiája mentén.

Az alapítványunk az elmúlt 6 évben egyebek mellett rendszeres havi monitoring jelentést ad ki a magyarországi antiszemita atrocitásokról az EBESZ által javasolt módszertan alapján, a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet közreműködésével minden évben reprezentatív felmérést készít a magyar társadalomban tapasztalható antiszemita előítéletesség alakulásáról. Jogi munkánk részeként 98 eljárást kezdeményeztünk holokauszttagadás, közösségek méltóságának sérelme és más gyűlöletcselekmények ügyében, 2013-ban kezdeményezésünknek köszönhetően törölték a kuruc.info több, mint hetvenezres követővel rendelkező facebook oldalát, valamint az egyesült államokbeli jogi partnereinkkel elértük Varga Béla, a kuruc.info domain bejegyzőjének és tulajdonosának letartóztatását, ezzel lehetetlenné téve megélhetését az Egyesült Államok területén.

A TEV részt vett az alaptörvény 4. módosításának előkészítésében, mely a közösségek méltóságának alkotmányos elvét rögzíti. Kezdeményeztük a Btk közösség elleni uszítás deliktumának az európai kerettörvénynek megfelelő harmonizációját, valamint közreműködtünk az önkényuralmi jelképek használatát szabályzó törvény módosításában. Oktatási programunk keretében 37 középiskolában több, mint 2000 diáknak tartottunk ismeretterjesztő előadást, tanárképzési programunkban eddig 298 tanár vett részt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel közösen kidolgozott program keretében a képzésben résztvevő rendőrtisztek ismerhetik meg a zsidóság alapfogalmait, valamint a gyűlölet-bűncselekmények természetét, azok elleni fellépés jogszabályi kereteit.

Munkánk – a cikkben szereplő állítással szemben – semmilyen kormányzati támogatásban jelenleg nem részesül. 2013-2015 között a Miniszterelnökség – az ország EBESZ tagságából eredő jelentési kötelezettsége okán – szolgáltatói szerződés keretében megmegrendelte a TEV kutatóintézete, a Brüsszel Intézet Nonprofit Kft. által kiadott havi és éves antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek jelentéseket. Az utóbbi két évben ez a megrendelés már nem állt fenn.

Ami pedig a cikkben említett „hallgatást illeti”: Hallgatásról nincs szó. Köves Slomó számos alkalommal megnyilatkozott a kérdésben, a TEV 2017. novemberi nemzetközi konferenciáján neves hazai és külföldi szakértők is elemezték a kérdést és határozott kritikával illeték a Soros-kampányt, ám kétségtelen, hogy nem helyezték el a bináris – antiszemita vs. nem antiszemita – fogalmi rendszerben.

A szerző és a hosszan idézett Heisler András (korábban a TEV kuratóriumi tagja) azt is állították, hogy az EMIH általában is tartózkodik a kormány, és az őt támogató személyek, intézmények bírálatától. Az EMIH „hallgat, amikor a köztévé gonosz cionista milliárdosnak nevezi Sorost. Hameini Ajatollah szavait idézve.„ – szólaltatja meg a cikk Heislert, a konkrét kijelentést kommentár nélkül hagyva.

Ehhez képest alapítványunk nyilvánosan hozzáférhető 2017 májusi havi jelentésében az említett szöveget egyértelműen a gyűlöletbeszéd kategóriába sorolta: „A köztévé híradójában kommentár és kritika nélkül vették át Hámenei ajatollah véleményét, aki pedig Izraelt <<rákos sejtnek>> nevezte, és felszólította híveit Izrael megsemmisítésére is. A cionista jelző Soros zsidóságára utal, így ez a jelzős szerkezet – és az egész bejátszás szellemisége – a Tett és Védelem Alapítvány álláspontja szerint egyértelműen antiszemita előítéletességnek minősül.” – fogalmaztunk a jelentésben.

Pócs János kormánypárti parlamenti képviselő elhíresült, disznót ábrázoló megosztását („ő volt a Soros”), a TEV titkáraként jegyzett részletes közleményben ítéltem el, többek között „szellemi mosdatlanságnak” nevezve azt. (Antiszemitizmus, szellemi mosdatlanság, 168óra, 2017.dec.21.)

Időről-időre nagy vihart kavarnak a Horthy Miklóssal kapcsolatos pozitív kijelentések és megemlékezések. Ezekkel kapcsolatban az EMIH és a TEV minden alkalommal kifejezte kritikai álláspontját. Ebben az ügyben a Magyar Narancs újságírójának naprakész tájékozottságáról adott volna tanúbizonyságot, ha beszámol arról is, hogy a TEV a múlt hét vasárnap a hazatérés temploma előtt a Horthy rendszerben elfogadott zsidó törvények egységbe szerkesztett kiadványával várta az „emlékmisére érkezőket”.

Ugyanígy számtalanszor tiltakozott alapítványunk a Hóman Bálint és Donáth György számára állítandó szobrok ellen is, „szoborállítási útmutató” összeállítását is kezdeményeztük. Munkánk eredményeként az közterekről eltűntek (!!!) a Hóman Bálint és Nyíró József elnevezések.

A Tett és Védelem Alapítvány 2014-ben, a Holokauszt 7­­­0 emlékévben részesült kormányzati támogatásban, melynek keretében az ismert filmrendező, Gárdos Péter „Nem vagy Te zsidó véletlenül?” címmel készített 54 rövid, 2-6 perces kisfilmet a hazai kulturális élet jeles szereplőivel. A sorozat célja többek között a zsidósággal kapcsolatos sztereotípiák lebontása és annak bemutatása volt, hogyan szembesülnek akár nem zsidó közéleti személyiségek is ezekkel az előítéletekkel. A cikkben említett „több tízmilliós támogatás” azt a hamis látszatot kelti az olvasóban, mintha a TEV a működéséhez szükséges forrásokat állami támogatásokból biztosítaná. Ezzel szemben a tény az, hogy a tevékenységét alapvetően az alapító által vezetett szervezet, az EMIH hozzájárulásából finanszírozza.

 

Szalai Kálmán

titkár

Tett és Védelem Alapítvány