Szentmihályi visszalépett

szentmihalyiszabopeter1Mégsem lesz római nagykövet Szentmihályi Szabó Péter, az újabban antiszemita írásairól, korábban kommunista verseiről ismert újságíró-költő. Kinevezése Magyarországon, Olaszországban és Amerikában is visszhangot kapott, a nyomás hatására azonban pénteken bejelentette, mégsem vállalja a feladatot.

A Külügyminisztérium pénteki közleménye szerint Szentmihályi Szabó Péter arról tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetőségét, hogy semmilyen nagyköveti posztot nem kíván betölteni, s részéről “lezártnak tekinti az ügyet.”

Szentmihályi Szabó Péter a hét elején történt jelölése a római nagyköveti címre Magyarországon és nemzetköz szinten is komoly felháborodást váltott ki. Szabó kinevezésének felülbírálatára kérte Navracsics Tibor tárcavezetőt Bodnár Dániel, a Tett és Védelem Alapítvány elnöke, rámutatva arra, hogy Szabó jó kapcsolatokat ápol a Jobbikkal, amely párttal még az olasz radikális jobboldal sem hajlandó szóba állni. Abraham H. Foxman, az amerikai Rágalmazásellenes Liga (ADL) elnöke az olasz elnöknek és a külügyminiszternek írt levelében szorgalmazta Szabó akkreditációjának visszautasítását, emlékeztetve rá, hogy a nagykövet-jelölt írásaiban többek között “a Sátán ügynökeinek” nevezte a zsidókat.

Az üggyel az olasz sajtó is kiemelten foglalkozott, a Corriere della Sera napilap “Intolerancia és antiszemitizmus. Az előítélet ősi mérge” című cikkének szerzője, Pierluigi Battista arra szólította fel az olasz hatóságokat, hogy “vegyék komolyan az Anti Defamation League szívből jövő felhívását és csatlakozzanak a tiltakozáshoz egy olyan nagykövettel szemben, aki a zsidókat “a sátán ügynökeinek” nevezte”.

Bár a döntést hivatalosan nem a magyar vagy az olasz külügy hozta meg, a TEV elnökének és más civil szervezetek tiltakozásának úgy tűnik, volt eredménye, mivel Szabó pénteken visszalépett a nagyköveti jelöléstől. A magyar külügy szeptemberben hozza nyilvánosságra a külügyi képviselők új listáját.