Személyiség születik – Átépítés miatt átmenetileg zárva

Kamaszkor – a fiataloknak a szabadság, a szülőknek a néma szorongás kora. Amikor túl leszünk rajta, egy kedves, fiatal felnőtt fog visszanézni ránk – ha mindent jól csináltunk. De mit tehetünk addig? Hogyan éljük túl ezt az időszakot? Máshogy lázadnak-e a vallásos családok tizenévesei? Vekerdy Tamással beszélgettünk.

Mit tehetnek a szülők, ha kamasz van a családban?

A kamaszok sündisznóznak, mint a külföldi szakirodalom mondja, minden tüskéjüket kifelé meresztik. Robbanásszerű agyi érés is zajlik, nemcsak a csövescsontok nőnek, nemcsak a hormonális rendszer bolydul fel; eddigi kapcsolatok eltűnnek, újak alakulnak ki nagy számban. A kamasz ítélkezik, mert karikatúraszerűen lát. Ezért szemtelen. Mint Németországban a tanárok mondták, mikor ez az agyfiziológiai kutatásokból kiderült: tulajdonképpen ki kellene rájuk írni, hogy átépítés miatt átmenetileg zárva. Ilyenkor a szülők és a család többi tagja nem tehetnek mást, mint hogy elviselik a jelenlétét.  Bármilyen szemtelen és kibírhatatlan, hadd legyen ott velünk. És a kamaszkori tekintet! Néz rám és én látom a szeméből, hogy „hülye vagyok”. Ha a pillantással ölni lehetne, már háromszor meghaltam volna… De van egy jó meg egy rossz hírem, mint mondani szokták. A jó hír, hogy ha „jól viselkedtem”, a kamaszkor elmúltával egyszer csak egy kedves, fiatal felnőtt fog visszanézni ránk ugyanezekből a szemekből. A rossz hír, hogy mikor. Hát igen. Majd valamikor a huszadik-huszonharmadik életév között. Mi az, hogy jól viselkedtem? Tessék kapaszkodni: ha szabadon tudtam engedni a kamaszt. Igen, nagy amerikai vizsgálatokból is tudjuk, hogy a kamaszt szabadon kell engedni. Védett lesz, ha az első 8-10-12 év nagy érzelmi biztonságban telt el, ha a kisgyereket „melegen ölelték”, ha már újszülött- és csecsemőkorától megtanult (dögönyözésekben, csiklandozásokban, melyeket mondókákkal is kísérünk) személyes érzelmet kapni, elfogadni és viszonozni. Ő is fog akarni személytelenül sodródni talán, de nem fog tudni elég jól; az érzelmi igényesség, mely a személyes kapcsolódásra irányul, vissza fogja őt tartani. A nagy érzelmi biztonságot és a védelmező családi hátteret illetően tipikus jiddise mámék esetében nem lehet gond. A szabadon engedés viszont már sokkal problematikusabb.

 

Hogyan engedheti szabadon a gyerekét egy szülő? Féltjük őt az alkoholtól, drogoktól, az éjszakázástól…

Persze, hogy féltjük, aggódunk érte, hogy milyen ingerek érik, mit fog kipróbálni. A drog-ambulanciák adatai alapján azonban elmondható, hogy azt fenyegeti a függővé válás, aki érzelmi deprivációval, érzelmi nélkülözéssel érkezett a kamaszkorba. Jó érzelmi háttérrel rendelkező gyerekek, ha ki is próbálják valamelyik drogot, nem lesznek függők. El kell őt engednünk, de csak úgy, mint a jó tréner, hogy közben készen állunk arra, hogy ha zuhan, bármikor elkaphassuk. Igen, a kamaszkor egy újabb dackorszak, ilyenkor a szülő nem tehet mást, kedvesen és némán szorong. Nem faggatózik. A kamaszok mániákus igazságkeresők, de a faggatott kamaszok hazudnak. Nem akarják, hogy beléjük lássak, óvják magukban a születő személyiséget. Ha azt mondom a gyereknek, hogy elengedlek a buliba, de ha fél tizenegykor nem hívsz fel, többé nem mehetsz el, ha a kamaszodó jó állapotban van, nem fog telefonálni. Vagy csak tizenegy-tizenkettőkor fog. Dacol.

 

Az iskolában is dacol?

A kamasz vitázik. Otthon és az iskolában is. Probléma: kamaszkorban a teljesítmény hanyatlik, a kamasz fiziológiás, élettani eredetű lustaságban szenved. Ilyenkor nem lenne szabad megterhelni a gyereket. A 20. század elején a gimnázium negyedik osztálya, ahová a 14-15 évesek jártak, a legkönnyebb osztály volt, szinte csak ismétlés. Ez az időszak a kamaszkor kulminációs pontja. Ma ilyenkor a legnagyobb a nyomás: most hozd a maximumot kisfiam, ezen múlik a továbbtanulásod… A kamasznak, amihez nincs kedve, azt utálja. Sajnos a mi iskoláinkban sokszor borzalmas, amit és ahogy tanítanak. A kevesebb több lenne! A finn iskolákban átlagosan napi négy tanóra van. Hibázni nem bűn, a tévedés nem vétek. Nálunk a felnőttek kilenc százalékra emlékeznek az középiskolai tananyagból úgy, hogy használni is tudják. Mert rosszul és rosszat mondanak. Mérei Ferenc szerint ahol untatnak, onnan menekülj! A világ, az ember nem unalmas! Igen, ma már az agyfiziológiai vizsgálatokból is tudjuk 1996 óta, hogy: öröm nélkül nincs hatékony tanulás!vekerd3

 

Hogyan tudunk a gyerekeinknek segíteni a tanulásban?

Az iskola a gyerek dolga! A család egész életét megronthatja a mindennapos számonkérés és együtt tanulás. És ha rossz tanuló lesz? Aki kezdettől tudja, hogy az iskola az ő dolga, általában jobb tanuló, mint az, akit otthon este és hétvégén még gyötörnek a leckével. De még az is lehet, hogy ha 23 évesen jön rá, hogy egyetemre akar menni, akkor majd leérettségizik estin. – Persze, ha segítséget kér, segítsünk neki!

 

Mit gondol, mennyit tölthet egy gyerek okostelefonok, tabletek, számítógép előtt?

Ha otthon számítógépen dolgozom, egy idő után két-három éves kisgyerekem is az ölembe kéredzkedik és ő is pötyögni akar a billentyűkön. Utánoz! Mindent így tanul meg maga körül, így tanul meg járni, beszélni… Igen, spontán utánzással. A kisgyereket nemcsak nem kell, nem is szabad tanítani, mert ezzel lefékezzük a spontán utánzás erejét. Elmentem, amit el kell, hadd pötyögjön. Esetleg később azt is megmutatom neki, hogy hogyan kell rajzolni. De semmiképpen nem teszem be a nagyszülőktől kapott számítógépes játékot! És az egész dolgot limitálom, időben. Kezdetben két-három-négy perc. Ez az iskoláskor felé haladva lassan növekszik. De az iskolába lépés előtt semmiképpen nem haladhatja meg a napi 10-12-15 percet. És: mesét én mondok, lehetőleg fejből! A látott mese nem mese. A külső kép blokkolja a belső képkészítést. A szabad játék közben és mesehallgatás közben a gyerek folyamatosan belső képeket készít. Ne lépj a szőnyegre, az a tenger! Tudja, hogy szőnyeg, de látja, hogy tenger. A belső képet ki is vetíti. A belső képkészítés, mondja a pszichológia, elaboráció. Feldolgozás. Dühök, vágyak, szorongások, ismeretek feldolgozása. Ezért old és nyugtat meg a játék és a mese. A hallott mese. Ezért aztán bármilyen kényelmes lenne is este vagy egy autózás közben, nem lököm oda a tabletet a gyerek elé, hogy nézzen valami kis mesét rajta, hogy egy kis nyugalmam legyen, nem ültetem le a tévé elé (az örökmozgó ül, az aktivitás duzzad és előbb-utóbb agresszióban robban!). És: a külső kép megjelenése pillanatában blokkolja a belső képkészítést. Nincs feldolgozás. Ha a gyerek csak a legjobb, legszelídebb angol természetfilmeket nézi, de órákon át, a tévétől akkor is feszültebb, nyugtalanabb lesz. Az iskolás gyerek persze már televíziózik, de jó volna három szabályt betartani: csak közösen kiválasztott műsort, limitált időben, és most jön a legszörnyűbb, mert akkor mit ér az egész – valamelyik szülővel együtt! Ha az ilyenfajta szabályokat a gyerek 8-10-12 éves koráig betartottuk, akkor is olyan lesz kamaszkorában, mintha a kütyüktől függővé vált volna. De ilyenkor ebben is, bármilyen hihetetlen, szabadon kell engedni, vagy az örök küzdelmek területére lépünk. Vagy arra szorítjuk, hogy titokban csinálja, és ezzel képmutatásra szoktatjuk. Ha kamaszkoráig nem vált képernyőfüggővé, akkor utána ki fog belőle jönni.

vekerdy2

Egy zsidó tanítás így szól: „Neveld az ifjút a maga útja szerint!” Mit gondol erről?

Tökéletes. Pontosan így kell csinálni. A gyerekneveléshez azzal a szándékkal kell hozzáállni, hogy legyél, aki vagy! Nem pedig: válj olyanná, amilyennek én akarlak látni! A gyerek nem tabula rasa, amire azt írok, amit akarok. Individuum, figyelem őt, és ha kell, segítem. Mindenkinek van egy saját programja, neki és mindenkinek, a társadalomnak is az a jó és hasznos, ha azt bontakoztatja ki. Az individuális, liberális demokráciák a szörnyű huszadik században megnyernek minden meleg- és hidegháborút! Bár mindig válságokkal küzdenek, mindig nehezen szedik össze magukat – hosszú távon ezek nyernek. A diktatúrák remekül működnek, centralizáltan, mindent egy akarat mozgat – a végső összeomlásig. Népmesei igazságra tanít a huszadik a század is: a végén győz a jó! Az individualista, a személyiséget minden veszély között is szabadon kibontakoztató demokrácia a nyerő. Tehát a zsidó alapelv helyes.

 

A mai tinédzserek lázadása miben különbözik a régi korokéitól?

A kamaszkor a második születés kora. Az első születés, a világra jövetel azt jelenti, hogy önálló test születik. Ilyenkor pedig önálló személyiség születik. A zsidóságban nem véletlen, hogy 12, 13 éves korban ünneplik a bát micvát és a bár micvót. Valóban ilyenkor kezdődik a felnőtté válás folyamata. Az élet és az érés azonban sokat változott az elmúlt száz-százötven évben. A 19. század közepén mérsékelt égövön az első menstruáció 15-16 éves korban jelentkezett. A lányok 17 évesen házasodtak és 18 évesen szülték első gyermeküket. Ma 12-13-14 évesen kezdenek a lányok menstruálni, míg az első gyermeket 23-25 évesen, sőt nem ritkán 30 fölött szülik meg.

 

Van-e különbség a vallásos és nem vallásos családokban nevelkedett gyerekek lázadása között?

A vallásos családokban sokszor hiányzik az intimitás és a spontaneitás, ha az „alapelvek” dominálnak. Kutatásokból tudtuk meg, hogy gyakran ezért házasodnak korábban a vallásos közegből kikerülő gyerekek, nem pedig azért – ahogyan sokan gondolnánk – mert házasság előtt nem élhetnek nemi életet… Kiderült, hogy ennek megkezdésében nincs különbség, nem ezért kötnek korai házasságot.  De ezekben a családokban is a dac jellemző tinédzser-korban. Ha erőltetjük a vallást, akkor a kamasz szembefordul ezzel, ha elég jó erőben van. Míg ha a szülő tagadná a zsidóságát, a gyerek ezekben az években „bezsidul”. Leginkább az számít, hogy milyen a család. Ha igazán jó, vallásos családban nő fel a gyerek, akkor – miután eleget bosszantotta az apját – kamaszkor után vissza fog térni a valláshoz. Általánosságban a vallásos közösségekre jellemző lehet a kevélység és a képmutatás, de szerencsére a zsidóságban van egy nagy adag önirónia, humorra való készség. Szokták mondani, hogy a zsidók mindenből viccet csinálnak. Még jó! – mondom én. Egy idevágó idézettel: „Van, aki száján hordja hitét és hazáját, van, aki a szívében. Az elsőnek egy szavát se hidd!”

vekerdy1

Mi a helyzet azoknál a családoknál, ahol a szülők, nagyszülők titkolják, tagadják a zsidóságukat?

Minden tabu, minden titok roncsol, akkor is, ha soha, senki nem említi meg. A gyerekek „csápjai” a szülők tudatalattijáig lenyúlnak. A gyerek nem azt akarja, hogy a szülő tökéletes legyen, elég, ha hiteles. Ne hazudjon!

 

A fiatalok körében népszerű párt a Jobbik. Mi lehet ennek az oka?

A világ bonyolult. Mindig marad megérthetetlen dolog. Nem értjük a világot és ez szorongást kelt. Itt egy párt, amelyik megmondja, hogy miről, mit kell gondolni és ki tehet az egészről. Az agynak rendkívül „fárasztó” annyit gondolkodni, pihentető érzés, ha az ember kikapcsolja az agy egy részét, mondjuk így, a tudatos, a kérgi részt, és csak a kéreg alatti érzelmi központokat használja. Itt található a közelben az agresszió központja is, az összekapcsolódás könnyű és kész az egyszerű világmagyarázat. Minden szélsőséges ideológia egyszerűsíti a dolgokat, bűnbakot keresve, jól áttekinthető összeesküvés-elméletet vázolva fel, és ezzel „érthető” világot teremt körém, csökkenti a szorongásomat. Ki tehet mindenről? Hát a zsidók. A cigányok. Vagy a migránsok. Vagy Soros. De akár migránsozásról, akár „sorosozásról” van szó, ez mind egyfajta zsidózást jelent.

 vekerdy

Hogyan védhetjük meg gyerekeinket az antiszemita támadásoktól?

Ne hagyjuk magunkat! A Tett és Védelem Alapítvány kiáll az antiszemita inzultusok áldozataiért. Mindenkinek, egész Magyarországnak ezt kellene ten­nie. A németek megcsinálták, amit meg kellett, mi eltagadunk mindent. Pe­dig nincs Európában még egy ország, ahol ennyi embert öltek volna meg! Magyarországon 600 ezer, Romániában 264 ezer, Németországban 125 ezer zsidót öltek meg. Magyarország ezzel nem foglalkozik, sőt úgy csinál, mintha nem tehetett volna semmiről. Intenzív nemzeti önvizsgálatra volna szükség. A magyar közoktatásnak volna elemi kötelessége, hogy ezt megoldja. De erről szó nincs, mentegetik a menthetetlent. Berlin központjában, sőt Boston központjában is – ahonnan pedig egyetlen zsidót sem vittek el – emléket állítottak az áldozatoknak. Nálunk a Parlament előtti téren volna a helye egy holokauszt emlékműnek – de ettől persze mindenki visszaborzad…

Lefkovics Zsófi írása

 

A cikk az Egység magazin 86. számában jelent meg.