Szekuláris állam – de pontosan milyen?

2016. április 25.

Soós Eszter Petronella írása (további cikkeit itt találja)

Amikor állam és egyház szétválasztásáról beszélünk, gyakran elfelejtjük, hogy azt sokféleképpen meg lehet oldani. A szigorú francia modell csak az egyik lehetséges változat – méghozzá talán az egyik leginkább radikális. Ezt a francia modellt sokan és gyakran vádolják, hogy nemcsak szétválasztja az államot és az egyházat, hanem egyenesen vallás- és hitellenes, amennyiben a saját eszméjét és laikus értékrendjét kívánja a hit helyébe állítani (ez a – nem teljesen alaptalanul emlegetett – jelenség szorosan összefügg a francia köztársasági eszmével).

Laikus, de tényleg egyenlő?

A francia laikus modell, az 1905-ös rendszer a zsidóság, a protestánsok és a katolikusok számára már nem kérdés: „megszokták” és „megtanulták”, hogyan működik. A szekuláris állam átalakításának problémája nem miattuk merül fel újra és újra, hanem az iszlám megjelenése miatt, mely tagadhatatlanul hátrányból indul a többi vallási közösséggel szemben, noha mára Franciaország második legnagyobb, legtöbb hívet tömörítő vallásáról van szó (akik 1905-ben a „területen voltak”, kaptak épületeket és egyéb javakat használatba, az iszlám azonban nem, a finanszírozási tiltás viszont ugyanúgy érinti a később érkezőket, mint a korábban megtelepülőket).

Ráadásul ahogy haladunk előre az időben, az 1905-ös törvény értelmezése úgy radikalizálódik. Ez különösen megfigyelhető az elmúlt 25 évben: már nemcsak az államra vonatkoztatják a „laikusság” követelményét, hanem az (elsősorban muszlim) állampolgárra is. Vagyis neki is laikusnak kell lennie, vallási életét szigorúan a privát szférában kell megélnie. Erről az eredeti értelmezésben nem volt szó. Különösebb meglepetést ennek ismeretében nem okoz, hogy a legújabb fejkendő-vitában való felszólalás után Manuel Valls miniszterelnök azt is felvetette, hogy a fejkendő viselését nemcsak a közoktatásban, hanem a felsőoktatásban is be kellene tiltani.

A praktikus problémákból aztán következik a „felügyelet” problémája: egyesek azt mondják, inkább finanszírozzuk és szervezzük meg a „francia iszlámot”, mint hogy külső erők pénze és igényei szervezzék meg, s tegyük ezt akár a „modellünk” megváltoztatása árán is. Ez magyarázza azt a tudatos „szervezési” törekvést, amelyet Nicolas Sarkozy belügyminisztersége alatt is láthatunk, és amelynek eredményeképpen végül létrejött egyfajta muszlim ernyőszervezet az országban (a korábban már általam is többször emlegetett CFCM). Vagyis vannak, akik valamilyen formában visszatérnének az 1905 előtti „kontroll” modellhez, amely lehetővé tette az állam számára, hogy direktebb módon beleszóljon az egyházak életébe és működésébe.

A szekuláris államról szóló vita most ismét napirendre került, miután a Brookings két kutatója felvetette a Foreign Affars hasábjain, hogy az iszlamista radikalizmus mértékének Franciaországban és Belgiumban köze lehet a szekularizmus radikális modelljéhez, a franciás politikai kultúrához (ahhoz például, hogy Belgiumban és Franciaországban számos olyan tiltást vezettek be az elmúlt években, amelyek elsősorban a muszlim közösséget érintik). Előzetes (!) kutatásaik azt mutatják ugyanis, hogy a legmagasabb szunnita radikalizmust felmutató országok közül négy frankofón ország, aminek alapján azt feltételezik, hogy a franciás politikai kultúra állhat a jelenség hátterében. Ugyanakkor nem hallgatják el a városiasodás és az ifjúsági munkanélküliség jelentőségét sem.

Azonban nemcsak a francia laikus állam, mint modell érdekes ezen a téren. Más tényezők is műkdhetnek itt: a napokban jelent meg egy volt szocialista képviselőnő könyve, aki nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a baloldal helyi szinten választási okokból olyan iszlamistákkal paroláz, olyan megegyezésekbe (akár ügyes finanszírozási sémákba) is belemegy politikai okokból, amelyekbe nem kellene, amelyek a radikalizmus megtelepedését segítik. A könyv nem elsősorban a tartalma miatt érdekes, az érvek ismertek, hanem azért, mert szimbóluma annak, hogy a felszín alatt Franciaországban már folyamatban van egy lassan komoly tabukat döntögető vita arról, hogy hogy nézzen ki a laikus állam, milyen viszonyban legyen az iszlámmal, és hol húzza meg a határokat (ebben az is segít, hogy már a pápa is elmondta erről a véleményét).

Noha egyelőre nem tudjuk, hogy a francia szekuláris állam modellje pontosan milyen viszonyban van a muszlim radikalizmussal, sejtéseink, előzetes adataink már vannak, és azok alapján is fontos beszélni a témáról.

Ha a végletekig csupaszítjuk a dolgokat, akkor franciák előtt nem kisebb dilemma áll, mint az, hogy hajlandók-e évszázados berendezkedésüket megváltoztatni, alakítani az újonnan érkezett muszlimok (a muszlim hitű francia polgártársak!) integrálása kedvéért.

Nehéz ügy. A találós kérdés megoldása jó mulatság biztos nem lesz, kemény munka még lehet.

Szerző:
Kategóriák: Hírek
Címkék: