Szavazhat-e zsidó Le Pen pártjára?

Soós Eszter Petronella írása (további cikkeit itt találja)

Az idősebb Le Penhez és pártjához, a Nemzeti Fronthoz (FN) kapcsolódó legjelentősebb „márkajellemző” évtizedeken keresztül az antiszemitizmus és a rasszizmus volt. Jean-Marie Le Pen még távoztában is zsidózással múlatta az időt, sőt, éppen ez volt 2015-ös eltávolításának az ürügye. Idősebb Le Pen nyíltan és mindenki által tudottan antiszemita, ellentétben Marine Le Pennel, akiről még Roger Cukierman, a zsidó szervezeteket tömörítő Crif akkori elnöke is azt találta mondani 2015 elején, hogy személy szerint őt – pártjával ellentétben – feddhetetlennek tartja antiszemitizmus-ügyben.

Marine Le Pen

Marine Le Pen

Tény, ami tény, a Marine Le Pen-féle új FN meglepően nyíltan keresi – főleg immáron a republikanizmusra hivatkozva, radikális iszlám elleni fellépés és a védelem ígéretével – a francia zsidó szavazók kegyét. Persze ez néha nehézkes és ellentmondásos az amúgy is merev francia laikus rendszerben, mert az iszlamofóbia vádját sem szívesen veszi magára az FN: amikor például Marine Le Pen a fejkendő és a kipa betiltásáról beszélt 2012-ben, kijelentette, hogy a fejkendővel ellentétben a kipa semmiféle gondot nem okoz Franciaországban, s csak az egyenlőség miatt kéri ezt a „kis áldozatot” a francia zsidóktól.

2016 áprilisában az a hír járta, hogy az FN egyik vezetője – formálisan a párttól függetlenül – létrehoz egy szatellit egyesületet (Union des Patriotes Francais Juifs), amely kifejezetten a zsidó szavazók megszólításával foglalkozik – 2017-re, az elnökválasztásra gondolva és készülve. Erről az új szervezetről és az FN zsidóság körében kifejtett erőfeszítéseiről még az amerikai zsidó magazin, a Forward is cikket közölt, „volt antiszemitának” titulálva a pártot, ami talán jelzi, mennyire meglepő dologról van szó, noha már Marine Le Pen idejében sem ez volt az első ilyen zsidókat megszólító szervezeti kísérlet.

Bár a Crif korábbi elnöke megértő volt Marine Le Pennel, szervezete valójában nem szereti az FN-t. Sőt, nem is ápol jó viszonyt a párttal, rendszeresek az oda-vissza üzengetések. Az FN idén kritizálta, hogy nem kapott meghívást az elhíresült éves vacsorára, és hogy a Crif nem tartja tiszteletben „a politikai pluralizmust”. Roger Cukierman viszont nyíltan közölte, nincsen kedve meghívni Jean-Marie Le Pen örököseit, és amúgy sem ő „a Nemzetgyűlés”. Pár órával később az FN már azt mondta, nem is akarna részt venni egy olyan vacsorán, amelyet egy antidemokratikus, a bázisától, vagyis a zsidóktól elszakadt szervezet rendez. Ami sokat elmond arról, hogy az FN hogy látja a zsidó szervezeteket, amelyeket retorikailag szembeállít a valóságot megélő „egyszerű zsidókkal”.

A tavaly decemberi regionális választás időszakában a Crif az FN elleni szavazatra szólított fel. A francia zsidóság vezetői a két forduló között meglehetősen egyértelmű választ adtak a címben feltett kérdésre: az FN republikánus fordulata ellenére sem tekintik elfogadható pártnak az FN-t, és arra biztatták a francia zsidóságot, hogy ne szavazzanak a szélsőjobbra. Ekkortájt maga Roger Cukierman azt fejtegette, hogy zsidóhoz méltatlan az FN-re szavazni, a párt múltja és jelenleg is ott lévő aktivistái miatt (akikről időről időre elő lehet szedni mindenféle antiszemita kellemetlenségeket, hiszen egy teljes párt lecserélése és átnevelése még egy olyan tehetséges hatalomtechnikusnak sem lehetséges röpke 4-5 év alatt, mint Marine Le Pen).

Ettől függetlenül még tény, hogy egyre több zsidó szavaz az FN-re. 2002-ben és 2007-ben a zsidó szavazók, bár erősen jobboldaliak voltak, még jóval a nemzeti átlag alatt szavaztak az FN elnökjelöltjére, Jean-Marie Le Penre. 2012-ben viszont már csak éppen egy kicsivel maradtak az FN-jelölt Marine Le Pen nemzeti átlaga alatt: akkor a magukat zsidónak valló megkérdezettek 13,5%-a mondta azt, hogy Le Penre szavazott. Ez az országos átlag 17,9%-nál csak egy kicsivel kevesebb.

És egyébként nemcsak a zsidók között sikerül a növekedés: a házas meleg párok 33%-a a regionális választás első fordulójában ugyancsak az FN-t választotta. Melegként az FN-re szavazni – nos, ez legalább annyira szokatlan, mint zsidóként az egykori nácik utódpártjára voksolni. Ám éppen ez mutatja, hogy a Marine Le Pen-féle radikális populizmus mennyiben más, mint a papa-féle nyers rasszista uszítás, mennyivel ügyesebben vonja bűvkörébe azokat, akik joggal tartanak a radikális iszlamizmustól. És éppen ez kell, hogy sugallja a politikai ellenfelek számára, hogy az elhatárolódás-nácizás politikai stratégiájának immáron megvannak a maga hatékonysági korlátai.