Senki ne játszadozzon a ‘zsidó kártyával’!

Bodnár Dániel - forrás: Népszabadság, Móricz Simon

Bodnár Dániel – forrás: Népszabadság, Móricz Simon

A kormány megállapodást kötött a Tett és Védelem Alapítvánnyal.

Remélhetőleg nemcsak a Kuruc.info profilját, hanem más szélsőjobboldali oldalakat is törölni fognak a Facebookról – nyilatkozta lapunknak a Tett és Védelem Alapítvány kuratóriumi elnöke. Bodnár Dániel azt is elmondta, hogy a napokban megállapodást írtak alá Lázár János miniszterelnökségi államtitkárral. A kormány korábban kötelezettséget vállalt, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri (monitorozza) az antiszemita jelenségeket: a szerződés értelmében ezt a feladatot az alapítvány látja el.

Köves Slomó rabbi, az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) vezetője tavaly nyáron kezdeményezett találkozót más zsidó szervezetekkel, hogy megvitassák, milyen módon lehet eredményesen fellépni az antiszemitizmus terjedése ellen. A találkozó folytatásaként tavaly év végén megalakult a Tett és Védelem Alapítvány. A kuratóriumban a Mazsihiszt (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) az időközben elnökké választott Heisler András képviseli, a testületben helyet kap például Guba Gergely, a Szim Salom progresszív zsidó közösség vezetője is. A kuratórium elnöke Bodnár Dániel, az EMIH vezetőségi tagja.

Az alapítvány jelképe „Júda oroszlánja”. Az oroszlán egy bibliai zsidó jelkép – jegyzi meg Bodnár Dániel –, Jákob az oroszlánhoz hasonlítja Jehuda törzsét, Mózes első könyvében.

Gyakran hallani, hogy az antiszemitizmussal szemben elsősorban nem a zsidó szervezeteknek, hanem a többségi társadalomnak kell fellépnie. Bodnár Dániel viszont úgy látja, hogy a zsidó közösségnek is megvan a maga szerepe: „Felelősséget kell vállalnunk a saját ügyeinkért, hogy végre kikerüljünk abból a politikai térből, ahol a jobb- és a baloldal a maga érdekeinek megfelelően egyaránt felhasználja a zsidóságot. Mi azt szeretnénk, ha senki nem játszadozna az úgynevezett zsidó kártyával. Az antiszemitizmus, mint társadalmi betegség, valóban az egész nemzet felelőssége. Ez azonban nem ment fel minket az öngondoskodás kötelessége alól, ott, ahol konkrét sérelem éri a közösségünket”.

Az antiszemitizmus elleni küzdelem olyan ügy, ami közös platformra hozza a legkülönbözőbb felfogású, egymással sokat vitatkozó zsidó vallási és civil szervezeteket. A Tett és Védelem Alapítvány egyszerre tudományos műhely és jogvédő szervezet. Az alapítvány – a kuratóriumi elnök közlése szerint – az elmúlt fél évben összesen 24 feljelentést tett, jórészt az Országgyűlésben lévő szélsőjobboldali politikusok ellen.

A feljelentések többségét az ügyészség elutasította. Részben azért, mert – ahogy általában az Alkotmánybíróság egyik állásfoglalására hivatkoznak – ok-okozati összefüggésre lenne szükség az antiszemita kijelentések és fizikai atrocitások között. Másrészt: az ügyészség úgy ítéli meg, hogy az alapítvány közvetlenül nem számít sértettnek, így nincs joga feljelentést tenni. Bodnár Dániel reméli, hogy a nemrég beiktatott törvényi módosításoknak köszönhetően a jogalkalmazás is változik, és szankcionálhatóvá válnak a gyűlölet-bűncselekmények.

A kuratóriumi elnök szerint a Jobbik neonáci eszméket hirdet: Európa nyugati részén nincs rá példa, hogy ennyire szélsőséges párt tagja legyen a parlamentnek. Magyarországon az antiszemitizmus csak elvétve fajul tettlegességig, de – a közbeszéd minőségének romlását nézve – Bodnár Dániel szerint nincs garancia arra, hogy a verbális erőszak előbb-utóbb nem csap át fizikai agresszióba. Az alapítvány ezért is tartja fontosnak, hogy a világhálóról száműzze a gyűlöletbeszédet.

Az alapítvány munkatársai nem kizárólag magyar, hanem más nyelvű tartalmakat is vizsgálnak az interneten. Sehol nem találkoztak olyan mértéktelenül áradó „gátlástalan náci szövegekkel”, mint a magyar oldalakon. Az amerikai Rágalmazásellenes Ligával (ADL) közösen az alapítvány több tucat magyar nyelvű profil törlését kérte a Facebook közösségi portáltól. A náci-nyilas szellemiségű Kuruc.info kitiltása nagy sajtóvisszhangot kapott, de – teszi hozzá Bodnár Dániel – a Facebookról remélhetőleg ugyanígy törölni fognak megyei jobbikos szervezetekhez kötődő profilokat is. Az esetek egy részében még tart az eljárás.

A Kuruc.info eltávolítását a kuratóriumi elnök olyan részsikernek tartja, amelynek nagy a szimbolikus jelentősége, és a gyakorlati haszna sem lebecsülendő. Eddig ugyanis a Kuruc.info honlap látogatóinak mintegy felét a Facebook generálta. (A magyar törvények megkerülésével, amerikai szerverről működtetett Kuruc.info honlap letiltása már keményebb dió: az amerikai jogszabályok ezt csak egészen kivételes esetekben teszik lehetővé.)

A Tett és Védelem Alapítvány a közelmúltban megállapodást írt alá Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral. Az EBESZ-nek (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) van egy ajánlása, amely elvárja az államoktól, hogy tudományos igénnyel vizsgálják és kísérjék figyelemmel az antiszemita jelenségek alakulását. A magyar kormány vállalta, hogy eleget tesz az ajánlásnak, de érdemben nem történt semmi.

A mostani megállapodás révén a kormány átruházza a feladatot az alapítványra, és ehhez az idén 42,5 millió forintot bocsát a rendelkezésére. Az összegben – a rendszeres, havi monitoring mellett – országos kutatások indítása és az alapítvány által létrehozott jogsegélyszolgálat támogatása is benne foglaltatik.

A fenti feladatok elvégzésének teljes költségvetése mintegy 110-120 millió forint. A hiányzó pénzt – mondja Bodnár Dániel – az alapítvány munkájában részt vevő szervezetek befizetéseiből és magánadományokból teremtik elő.

forrás: Népszabadság