Sajtótájékoztatót tartott a Tett és Védelem Alapítvány

ScreenHunter_205 Oct. 03 14.212013. október 2-án nemzetközi sajtótájékoztató keretében bejelentették, hogy
Alkotmánybírósághoz fordul a Tett és Védelem Alapítvány a Romaversitas Alapítvánnyal közösen a közösségek elleni izgatás, valamint a magyar igazságszolgáltatás által a gyűlölet-bűncselekmények kapcsán az elmúlt években kialakított általános gyakorlatának elégtelensége ügyében.

Mint ismert, 2013. október 1-jén a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság megszüntette a nyomozást a Jobbik „a jogos magyar önvédelemért” 2012. augusztus 5-én Devecseren tartott demonstrációja ellen, amikor több jobboldali szervezet az ott élő roma lakosság ellen uszított. A megyei főkapitányság határozatában ez nem meríti ki a közösség elleni uszítás bűncselekményét. Ez az esemény késztette a két szervezetet arra, hogy közösen lépjenek fel ebben az ügyben.

A Tett és Védelem Alapítvány az elmúlt kilenc hónapban 28 esetben kezdeményezett eljárást közösség elleni izgatás és uszítás miatt, s ezen ügyek mindegyike megszüntetésre került.

Konszenzus van közöttünk abban, (….), hogy az elmúlt 17 évben kialakult joggyakorlatot, amelyek a gyűlölet-bűncselekmények kapcsán a magyar jogszolgáltatási rendszernek a sajátja, azt lehetőségeink szerint (….) egyszer és mindenkorra felülírjuk – jelentette ki Bodnár Dániel, az Alapítvány társelnöke. Álláspontja szerint, a jelenlegi jogi környezet alkalmas arra, hogy gyűlölet-bűncselekményeket szankcionálja, maga a jogalkalmazás tökéletes alkalmatlan, hogy bármilyen módon a szankciót érvényesítse.

Heisler András, az Alapítvány társelnöke, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke kifejtette: – az Alkotmánybírósághoz kell forduljunk, hogy ebben a joggyakorlatban valamilyen módon Magyarországon változás álljék be.

Azért fordulunk az Alkotmánybírósághoz, hogy kiderüljön, a testület is olyan cinizmussal ScreenHunter_206 Oct. 03 14.28kezeli-e a jogszabályokat, mint a többi hatóság- fogalmazott Daróczi Gábor, a Romaversitas igazgatója. A devecseri ügyben hozott határozat kapcsán kijelentette: – folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy a rendőrség tétlenül nézi, amint szélsőjobboldaliak terrorizálják a roma közösségeket.

A Tett és Védelem Alapítvány 10 napon belül eljuttatja a beadványt az Alkotmánybíróságra, amit a nyilvánosság számára is elérhetővé kíván tenni.