Nyílt levél az Echo Tv vezérigazgatójának

A Tett és Védelem Alapítvány nem először kénytelen Varga-Bíró Tamással foglalkozni. Ezúttal nyílt levélben fordult alapítványunk az Echo TV vezetőjéhez.

 

ECHO HUNGÁRIA TV

Vezérigazgató részére!

 

Tisztelt Farkas-Rylewsky Boglárka!

 

A Tett és Védelem Alapítvány az alábbiak tárgyában kénytelen a tisztelt Médiaszolgáltatóhoz fordulni.

Alapítványunk, mint a magyarországi zsidó identitás védelmét maga elé célul kitűző civil szervezet létrejötte óta igyekszik minden törvényes eszközt megragadni az antiszemitizmussal szembeni hatékony fellépés érdekében.  Megítélésünk szerint ezen cselekvés során mind a mindenkori kormánynak, mind a zsidó közösségnek, mind az egyes véleményformálók és közszereplőknek megvan a saját felelősségi köre és a feladata. Ez utóbbiak tekintetében általános elvárás kell, hogy legyen, hogy a rasszizmus és az antiszemitizmus kérdését, mint a társadalom egészét fenyegető betegséget közelítsék meg. Éppen ezért összeférhetetlennek tartanánk a polgári értékrendet közvetíteni kívánó televízió céljaival, ha olyan személy kapna rendszeresen adásidőt, akit szélsőjobboldali körökben ünnepelnek, többek között a zsidósággal szembeni gyűlöletkeltő megnyilvánulásai miatt.

Az Echo TV-ben rendszeres szólási lehetőséghez jutó Varga-Bíró Tamás többek között a kuruc.info nevű neonáci hírportálon igyekezett úgy beállítani a holokausztot, mint a zsidó világösszeesküvés egy kirakós darabját, mellyel nem mást tett, mint a nemzetiszocialista rendszer által elkövetett népirtás bűnét igyekezett relativizálni. Amikor 2012-ben a Magyar Országgyűlés elfogadta az új Büntető Törvénykönyvet, akkor éppen az ilyen jellegű magatartást nyilvánította bűncselekménynek.

Meggyőződésünk szerint Varga-Bíró Tamás méltatlanná vált bárminemű közszereplésre azután, hogy énekes-dalszerzői munkássága során a Soá áldozatain gúnyolódott, egyúttal nyilvánosan kétégbe vonta azon genocídium megtörténtét, melynek 600 ezer magyar zsidó esett áldozatul. A magyarországi hatályos törvényekre és a szolgáltatók ezzel összhangban lévő magatartási kódexeire hivatkozva kezdeményeztük a szolgáltatóknál a videómegosztókon található, Varga-Bíró Tamás holokauszton és a magyar zsidó életen gúnyolódó kép- és hanganyagainak elérhetetlenné tételét és törlését.

Hisszük, hogy az antiszemitizmus elleni küzdelem leghatékonyabb fegyvere maga az oktatás. Szélesebb kontextusba helyezve éppen ezért nem engedhető meg, hogy a nemzeti összetartozás értékrendjét közvetíteni akaró médiafelületen olyan személy jelenjen meg, aki a gyűlölködő megnyilvánulásaival éppen ezen együvé tartozás szövetét igyekezett roncsolni; aki a népirtás áldozatain való gúnyolódással tudatosan szembehelyezte magát a polgári és nemzeti értékrenddel. Ahogy Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor fogalmazott „soha nem fogunk tolerálni semmiféle antiszemita megközelítést bármely problémával kapcsolatban”.

Ennek szellemében javasoljuk az Echo TV döntéshozói számára, hogy a jövőben tartózkodjanak Varga-Bíró Tamás bármilyen formában történő szerepeltetésétől.

Budapest, 2018. január 4.

Tisztelettel:

Szalai Kálmán

titkár

Tett és Védelem Alapítvány