Nemzeti Front – vissza a radikális múltba?  

 

Soós Eszter Petronella írása

Nem sikerült túl jól a Nemzeti Front március 10-11-i „újraalapító kongresszusa”. Ha a párt azt az üzenetet akarta küldeni, hogy lehiggadt, megszelidült, és megszabadult rasszista és antiszemita áthallásaitól, akkor ez az üzenet biztosan nem jutott el a választókhoz. Az újraválasztott pártelnök, Marine Le Pen által javasolt új név (Nemzeti Összefogás) ugyanis minden, csak nem új, és minden csak nem szelíd… Egy 1941-1944 között létezett kollaboráns (!) párt is viselte, arról nem is beszélve, hogy Jean-Marie Le Pen is használta korábbi kampányaiban. Az amerikai alt-right ikon, Steve Bannon jelenléte és beszéde sem a „frontos higgadás” felé mutatott.

 

Marine Le Pent ellenjelölt hiányában elsöprő többséggel választották újra a Nemzeti Front elnökének. A párton belül ezzel megerősítette a pozícióját, de kifelé nem sikerült ugyanezt megtennie. Az általa „újraalapító kongresszusnak” nevezett esemény ugyanis szinte agyoncsapta az elmúlt évek stratégiai munkáját, a mérséklődést, a higgadást (azt a folyamatot, amelyet Magyarországon inkább „cukiságkampányként” ismerünk a Jobbik kapcsán).

Azt lehetett tudni, hogy Marine Le Pen új nevet kíván adni a Front Nationalnak (FN), mivel úgy vélekedett, hogy a „Nemzeti Front” elriasztja a választókat. Ez egy racionális belátás volt. Arra azonban senki nem számított, hogy a javasolt név (Rassemblement national – „Nemzeti Összefogás”) több sebből vérzik majd.

Először is egy háborús kollaboráns párt viselte ezt a nevet (Rassemblement national populaire – „Nemzeti Népi Összefogás”), ami finoman szólva sem jó üzenet, ha az ember azt akarja közvetíteni, hogy lehiggadt, mérséklődött és kormányzásra készül. Már csak azért sem, mert a szóban forgó kolaboráns párt logója igencsak hasonlít a náci horogkeresztre… Másodsorban az is kiderült, hogy a név nem szabad, valaki már bejegyeztette, ilyen szervezet már létezik. Marine Le Pen kijelentette, bepereli azt a politikust, akinek a pártja használja ezt a nevet – és az FN logójára hasonlító lángot. Egyébként Le Pen szerint valójában az FN jegyeztette be a nevet 1986-ban (papa Le Pen ideje alatt). Más információk szerint mindössze néhány héttel ezelőtt vette meg a jogokat a párt. A helyzet zavaros tehát.

Így ha az FN tényleg nevet akar változtatni, és ragaszkodik a problémás javaslatához, elképzelhető, hogy előtte elhúzódó jogi vitákba kell kezdenie. Le Pen az amatőrizmussal (mert mi más lenne az előzetes ellenőrzés hiánya és a náci referencia?) olyan helyzetbe lavírozta magát, amelyből nem tud jól kijönni. Vagy változtatnia kell a javaslatán, ezzel elismerve az elkövetett hibát, vagy bele kell mennie egy kétséges és időhúzó vitába, amely elveszi a teret az FN tartalmi politikájától.

Amiről egyébként hirtelen nem is lehet tudni, hogy milyen. A sajtó egy része igyekezett azt hangoztatni, hogy az FN majd visszatér az alapokhoz, és a bevándorlásra fókuszál, de az igazi kérdés szerintem nem ez. Az igazi kérdés az, hogy az FN megőrzi-e a köztársasági referenciákat, amelyeket 2011-2012 óta erőteljesen alkalmaz, vagy pedig visszatér a korábbi, Jean-Marie Le Pen-féle FN szellemiségéhez. Ebből a szempontból érdemes tehát vizsgálni a korábbi Trump-tanácsadó Steve Bannon azon üzenetét, hogy az FN-nek nem kell aggódnia, ha rasszistának, iszlamofóbnak stb. nevezik. És ebből a szempontból érdemes figyelni Marine Le Pen volt asszisztensét is, aki a kongresszus margóján részegen, egy bárban „koszos négerezett” egyet. A másik fontos kérdés ezen a téren, hogy miként viszonyul majd Le Pen a gaulle-ista örökséghez, amelyre egyre gyakrabban hivatkozott 2011-2017 között. Megmarad-e a szociális fordulat, vagy pedig visszatér a párt a vidéki konzervatívoknak tetsző gazdasági liberalizmushoz? A harmadik kérdés pedig az, hogy mi lesz a szuverenista üzenetekkel, az unióból és az eurozónából való kilépéssel, ami – Le Pen korábbi jelzése szerint – immáron nem prioritás az FN számára. Ezekben az ügyekben egyelőre nehéz tisztán látni. Az elemzések szerint Le Pen mostantól a jobboldal egységesítésére, illetve jobboldali szövetségkötésre törekszik (egy időközi választáson például a republikánusok támogatására szólított fel), de hogy ez tartalmilag hogy néz majd ki, egyelőre kérdéses. Mert egyelőre úgy tűnik, hogy a 10-15 évvel ezelőtt megkezdett ördögűzés éppen a visszájára fordul

Ha így van, ha nincs korrekció, akkor előbb-utóbb e sorok írójának is revideálnia kell korábbi önmagát. Sokáig úgy tűnt, hogy Marine Le Pen nagy stratéga, akinek csak a fegyelmezettségén múlik, hogy mikor lesz francia elnök. Az elrontott vita és az elrontott kongresszus nyomán azonban lehet, hogy valójában nem is ő volt a nagy stratéga, hanem az a – gaulle-ista – alelnöke, Florian Philippot, aki tavaly ősszel kilépett a pártból, és most már a saját, Patrióták nevű mozgalmát vezeti… Le Pen Philippot nélkül egyelőre minden, csak nem meggyőző, vagy éppen ügyes. Ha ezzel a kongresszussal a jövőbe akart tekinteni, nem sikerült neki. Noha a kongresszusi beszédében hangsúlyozta, hogy a korábban tiltakozásra építő párt immáron egyetlen célra tekint: a hatalom megszerzésére, az eredmény egyelőre inkább tűnik „vissza a múltba”-hadműveletnek, mint sikeres építkező akciónak.