Nemzeti Alaptanterv

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma lehetővé tette, hogy civilszervezetek, tanári és szülőszervezetek, kutatók illetve magánszemélyek is 2012. március 3-ig javaslatot tehessenek az új Nemzeti Alaptanterv tartalmával kapcsolatban. A tizennégy zsidó szervezet, köztük egyházak és magánkezdeményezések által létrehozott Zsidó Kerekasztal (ZsK) közös javaslattal fordultak az EMMI által létrehozott NAT-bizottsághoz 2012. március 3-án, amelyben hivatkozva arra, hogy „olyan mértékű a mai ifjúság történelmi tájékozatlansága, hogy a kirekesztő, szélsőséges, xenophób nézetek ellen védtelenek, immunitásuk rendkívül alacsony” azt javasoltuk, hogy „minden olyan tantárgy tanítása során, ahol erre mód nyílik, mutassuk be a zsidóság hozzájárulását a magyar nemzet gazdasági, kulturális, etikai felemelkedéséhez, illetve az egyetemes emberi civilizáció kibontakoztatásához.” (1. sz. melléklet)

A kezdeményezés egy hosszú, több éven át tartó folyamat kezdete volt, melyet a Tett és Védelem Alapítvány felkarolt és megteremtette mind a szervezeti hátteret biztosító zavartalan működés, mind pedig a megvalósításhoz szükséges pénzügyi minőségirányítási feltételek rendelkezésre állását. A folyamat során véleményeztük a Nemzeti Alaptanterv, a NAT-ra épülő tantárgyi kerettantervek, valamint a kerettantervek alapján az 5, 6, 7, 8, 9, 10, és 11. osztályos tanulók számára eddig elkészített tankönyvek szövegét történelemből, irodalomból, nyelvtanból, társadalmi és gazdasági ismeretekből valamint etika és erkölcstan tárgyakból.

A folyamat során lezárult a NAT-tal és a kerettantervekkel kapcsolatban folytatott egyeztetés. Az itt elért eredményeket, általunk kezdeményezett változtatásokat a Nemzeti Alaptanterv és a Kerettantervek című fejezetek mutatják be.