Marine Le Pen fasiszta, vagy még annál is rosszabb

Marine Le Pen, a francia szélsőjobboldali párt, a Nemzeti Front vezetője elvesztette a pert, a humorista ellen, aki fasisztának nevezte egy 2012-es cikkében – számol be a Washington Post.

 

 

Sőt, a francia bíróság úgy döntött, hogy Nicolas Bedosnak jogában áll írásában Le Pen-t Marie_lepennemcsak fasisztának,  hanem még annál is rosszabbnak, „fasiszta k..”-nak nevezni. A bíróság álláspontja szerint az olvasók számára teljesen világos volt, hogy a Le Figaro napilap szándékosan provokatívan fogalmazott, mivel ugyanabban a cikkben egy másik francia politikust is ócsároltak.

Le Pen számára sajnálatos tény, hogy Bedos az újság hasábjain szabadon sértegetheti, mivel közszereplő, hiszen 2011-ben átvette apjától, Jean-Marie Le Pen-től a párt vezetését. A Nemzeti Front jobboldali populista párt, kommunikációjának középpontjában a gazdaság és bevándorlás kapcsolata áll. Ma a harmadik legnagyobb párt Franciaországban, és populista stlusát Európa-szerte sokan követik.

 

Nem számít, mennyire keményen próbálkozik Le Pen, pártja továbbra is szélsőjobboldali jegyeket hordoz, mit sem változtatva 1972-es alapítása óta. Magát Jean-Marie Le Pen-t is számtalan alkalommal vádolták meg idegengyűlölettel és antiszemitizmussal az évek során.

Ez azért is különösen problematikus Le Pen számára, mivel a francia elnökválasztási rendszer kétfordulós, és a közvéleménykutatások szerint bár az első fordulót megnyerheti a 2017-es választásokon, a második fordulót biztosan elveszti, mert politikai riválisai összefognak ellene. A francia hagyományt követő szavazók többsége egyelőre még nem választ fasiszta köztársasági elnököt.

 

Nem ez az első alkalom, amikor Le Pen a fasiszta címke ellen küzd. Tavaly beperelte Jean-Luc Mélechon, szélsőbalos vezetőt, aki szintén fasisztaként hivatkozott rá. A bíróság azonban akkor is megállapította, hogy a jelző nem volt sértő jellegű. Le Pen azokat is perrel fenyegeti, akik pártját szélsőségesnek nevezik. Ezenkívül Madonnával is régóta konfliktusos a viszonya, mióta az énekesnő egy előadásában horogkereszttel a homlokán ábrázolta a  politikusnőt és persze szintén fasisztának nevezte.

 

Le Pen problémája abból is származhat, hogy a fasizmus kifejezésnek nincs egyetlen, mindenki által elfogadott vitathatalan politikai definíciója. Adam Taylor, a Washington Post külügyi újságírója szerint a pontos definíció leírásához Orwell járt a legközelebb, akinek végtelenül egyszerű meghatározása szerint a fasiszta csupán egy zsarnok.